etihad62009.07.09. 22:07

Kézilabda-teszt

Avagy megbolondultam...

Voltak az utóbbi időben fura bejegyzéseim, a gondolkodásom is kicsit elhülyült. Erre azon gondolkoztam, hogy tesztelgetünk itt mindent, de épp sportokat nem, pedig azért nagyon szorosan kapcsolódnak az életünkhöz (oké, a videójátékok is, de lehet, hogy sokakhoz a sport is). Tehát erre jött az ötlet, letesztelem már azt a sportot, amit jelen pillanatban űzök, ami nem más, mint a kézilabda. Hát nem is tudom hol fogom elkezdeni, talán a kezdeteknél...

A kézilabda egy labdajáték, amelyet két 7 tagú csapat (hat mezőnyjátékos és egy kapus) játszik egymás ellen. Az a csapat nyer, amelyik többször tudja az ellenfél kapujába juttatni a rendelkezésre álló játékidő(60 perc) alatt a kézilabdát. Egy kézilabda-mérkőzés két 30 perces félidőből áll, amelyet egy 10 perces szünet választ el. Utánpótlás-meccsek esetében ez a játékidő kevesebb. Akkor íme, ez lenne a sport úgy nagyjából felvázolva, a szabályokat nem írnám le, aki nem a véleményemre, hanem a szabályokra kíváncsi, akkor nyugodt szívvel látogassa meg a Wikipedia oldalát.

Miután szépen beszúrtam a kézilabda meghatározását, el is kezdeném a tesztet. Magyarországon az egyik legsikeresebb sport, méghozzá férfi és női részről is. Nem beszélve arról, hogy mindkét oldalon a klubok is elég színvonalasak nemzetközi kupákban is. A képzés is magas fokon folyik, valamint elég kedveltek más európai országok számára a magyar ifjoncok. Pl.: Ilyés Ferenc, Nagy László, Buday Dániel, Grebenár Gábor, Fazekas Nándor stb.

Egy a baj, hogy még mindig nem kezdtem bele a tesztbe, csak nyomom a sódert, de köze nincs egy teszthez. Nos akkor, vágjunk már bele (gondolom kedves olvasók már a fogukat csikorgatják, vagy már nem is olvassák, de azért érdemes lesz)! Maga a játék meglehetősen durva. Sokkal nagyobb egy-egy sérülés esélye, mint pl. a fociban. Oké, de még mindig nem mondtál igazán semmit, gondoljátok. Tényleg nem! Akkor bővebben kifejteném: egy csatt a kézre, egy csatt a fejre, röviden: nincs kímélet az ellenféllel szemben. A kedves játékosok cseppet sem félnek a bíró noteszától, hisz nem nagy dolog egy-egy sárga lap, 2 perc, de még egy piros lap sem, egy meccsen nagy csoda, hogy izomlázat nem kap a spori, mert bizony az ő karját sem kímélik. Főleg nem a beállóst. Szegény beállósnak minden van, csak jó dolga nincs. Ezen a poszton csípik, harapják, tépik a az ellenfelet, ha véletlen majd kap érte valamit, akkor meg erősen vonogatja vállát, hogy ártatlan, de persze borjú szemekkel néz a bíróra. A sérülésekre visszatérve, a leggyakoribb a húzódás. Mégpedig azért, mert mivel rengeteg felugrás van, ezért a védőnek is van dolga, szabályok sértése nélkül is "lecsaphatja" az ellenfelet, bár a sértett nem mindig érkezik le jól a földre, így pakk. Egy kisebb-nagyobb szakadás/húzódás is jó hosszú időre kidöntheti a sorból a játékost, főleg ha olyan súlyos a sérülés, hogy műteni is kell.

Én többet nem tudok összehozni, vagyis dehogynem! A támadásokat tekintve, a fő dolog a gondolkodás, precizitás. Nagyon nehéz egy jó támadást összehozni, hiszen a csapat összhangjának nagyon erősnek kell lennie. Hogy miért? Mert egy jó fal ellen mindent be kell vetnie a támadóknak. Gyors, lendületes cselek, keresztmozgások, befutások, ezeket nagyon nehéz megcsinálni, nem azért, mert nehéz befutni a falba, hanem azért, mert tudni kell, hogy hova tudja majd adni a labdát a csapattárs, tudni kell, hogy milyen gyorsan kell a cselt végrehajtani, de azt is kell még tudni, hogy mikor van az a pillanat, amikor az átlövő eldurranthatja egy-egy jó keresztmozgás/előkészítés utána labdát. Egyszóval a kézilabda egy fejjáték. Nem fejjel kell a falnak menni, nem lehet mindent egyedül megoldani. Én már kezdem ezeket megérteni, bár mindenki értené a csapatban...

Kinek ajánlom? Nos annak, aki ezek után úgy érzi, hogy valamire is tud menni egy csapatban. Bár ezek közé lehet azt is sorolni, hogy a magasságnak is jelentősége van, de valahol nincs. Úgy érzi, hogy ez a sport tetszik is vagy csak baromi jó nézni a TV-ben, de én nem akarok szenvedni. Ugyan úgy, mint bármely sportnál, itt is sok minden az akarás kérdése.

Összefoglalásként: nem lehet pontozni egy sportot, nem lehet letesztelni, mert akinek ilyen dolog jut az eszébe, az nem teljesen 100-as. Egyszerűen itt nincs ilyen, hogy szép graf., jó hangok, itt minden azon múlik, hogy neked tetszik-e, vagy nem. Persze mondjuk azt ez játéknál is, hogy valakinek biztos tetszik, de arról mégis lehet egy "tesztet" csinálni. Én erre nem voltam képes szvsz, egy próbát megért, de most akár egy mécsest teszteltem volna le:)

etihad6

Ui: Kyuubi nekem mondott valamit, és igaza van. Minden sport 10 pontos. Azt hiszem, hogy tényleg lepontozom, 10 pont, mert szinte minden sport megmozgat valamit, akár lehet ez a drága agyunk is. 10/10!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==