Adeusz2010.01.07. 09:21

Online achievementekről

Korábban nem így gondoltam, de az utóbbi egy évben rájöttem, hogy kifejezetten szeretem az FPS/TPS játékokat. Ennek biztos jele, hogy a (számomra) nagyobb lélegzetvételű játékok között (pl. GTA, Fable 2, Fallout 3 stb) végignyomok egy-egy shooter gammát, ahol nem kell gondolkodni, szaladni kell előre és lőni: az agy teljesen kikapcsol. Az öcsívmentekre lehetőség szerint rámegyek, ezért maximum a gyűjtögetésre kell odafigyelni.

És ha már az öcsikre terelődött a szó, hadd adjak hangot felháborodásomnak, miszerint mekkora szívás, hogy jónéhány ilyen shooter esetében csak multiplayerben tudnánk kinyitni az öcsik többségét. Egy végigjátszásra nehéz fokozaton, úgy hogy odafigyeltem amire lehetett, maximum 300-400 pontot tudtam kicsikarni a Frontlines: Fuel of War-ból vagy az amúgy kiváló FEAR 2-ből. Úgy gondolom, hogy viszonylag kevesen tolják ezeket onlineba', akik meg igen, nyilván szeretik és profik benne. Ezt megerősítette bennem néhány látogatásom a fenti játékok multiplayerében. Nem vagyok totálisan fogalmatlan ebben a műfajban, de itt gyakorlatilag értékelhető megmozdulásom nem volt, hacsak az nem, hogy folyamatosan respawnoltam a pályák különböző pontjain. Szóval nem nyílt esélyem, hogy pontot szerezzek és simán feladtam miután megnéztem, hogy nem kevés időt bele kéne ölni.

Most nézzétek, ezek a legdurvábbak, igazi rablás:

FEAR 2:

Frontlines:

A polcomon figyel még a Turok és a Red Faction: Guerilla, amelyeknél szintén 50-60% körül van a multiplayeres öcsik aránya, megnéztem előre. Nyilván az élettartam kitolását célozzák ezekkel a gyártók, de hiába, mert a fentiek multijával értelmes életforma nem játszik 100+ partit. (Bár talán a Red Factionnal igen.)

A Dark Sector volt az egyedüli, amelyik hajlandó volt 615 pontot adni az első végigjátszásra. De az egy elég régi darab, akkor még biztos nem figyeltek erre a készítők.

p34c3
Marvel's Deadpool VR

9 napja
6

Doberman
Call of Duty - Tropical Thunder

2025.11.21.
3

Necroman Mk2
Amnesia Machine for Pig

2025.11.09.

Stadia HUN
AMAZON LUNA 2025 UPDATE

2025.11.07.
2

p34c3
Asgard's Wrath

2025.11.06.
5

Necroman Mk2
Giana Sisters Owlverlor

2025.10.17.

p34c3
Digitális arcoskodás

2025.10.16.
24

Necroman Mk2
Paw Patrol On A Roll

2025.09.14.
11

Bountyy
Egy új videojátékos podcast

2025.09.03.
2

CHASE
2025 eddigi legjobb jelenetei

2025.08.31.
1

p34c3
Vendetta Forever

2025.08.31.
1

Necroman Mk2
Firewatch

2025.08.22.
2

mcmacko
Csupasz Pisztoly (2025) - letolt gatyával előre!

2025.08.08.
5

Necroman Mk2
Crime Patrol 1-2

2025.07.31.
2

Necroman Mk2
Serious Sam 1st-2nd

2025.07.21.
4

mcmacko
Crashlander: Hunger - hallgasd meg, hátha megtapad

2025.07.11.
12

p34c3
Maestro | PSVR2

2025.07.05.
9

Comedian
Superman halála

2025.06.28.
5

Necroman Mk2
The Swapper

2025.06.25.

Fabri
Japán gamer szemmel

2025.06.21.
13