Vladi2010.05.04. 19:38

Star Wars játékok

Gyerekkoromban imádtam a Star Wars-t de aztán kinőttem belőle. Ettől függetlenül a második trilógiát is megnéztem amikor a moziban ment és jól szórakoztam rajta, persze az első varázsát már nem tudta nálam sem megközelíteni. Star Wars játékokkal nem szoktam játszani, talán egyet játszottam végig, azt is jó néhány évvel ezelőtt még PC-n, a Jedi Outcast 2. című FPS-t, amire egy remek játékként emlékezem. Ennek ellenére folyamatosan hozok be a gyűjteménybe Star Wars játékokat, mert ezek általában minőségi darabok, bár aztán általában el is csábulok és eladom őket. :)

Mostanában lefényképeztem az éppen kéznél lévő SW játékokat, bár időközben ezeknek már csak egy része maradt meg. Először is itt van három Nintendo Gamecube-ra megjelent:

Click!

Vicces módon azt hittem, hogy ez a Clone Wars játék csak GC-re jelent meg és csak nemrég jöttem rá, hogy X-box-ra és PS2-re is kijött de a PS 2-es verzióval eddig egyszer találkoztam csak, X-box meg úgye totál nem érdekel. A Rouge Squadron 2 - Rouge Leader meg ugye a legjobb eddig megjelent űrhajós SW játék.

Click!

Ez itt már a PS 2, a Battlefront II. pedig az utóbbi évek legkomplexebb és legjobb kritikákat kapott SW játéka.

Click!

A Lego SW játékok is remek kritikákat kaptak és állítólag nem gyerekesek de valahogy tőlem nagyon távol állnak ezek a Lego cuccok pedig gyerekkoromban én is imádtam Legózni, mint gondolom mindenki.

Click!

Végül a DS, a három közül a felső kettő fóliás, így csak az alsót tudtam kipróbálni, az jópofa 2D-s beat ‘em up, az Episode III különböző játék verziói közül szerintem a legjobb lehet.

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Malleus
Realm of Ink (墨境)

10 órája

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

1 napja
2

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2

Comedian
X

2025.03.08.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2025 - az idei döntősök

2025.03.07.
10

Necroman Mk2
Vanishing of Ethan Carter

2025.02.28.

Necroman Mk2
NFS Undercover

2025.02.20.
8

p34c3
2 éves a PlayStation VR2

2025.02.16.
5

Doberman
Út a Semmibe..

2025.02.14.
2

CHASE
25 legjobb/kedvenc jelenet..

2025.02.09.

Necroman Mk2
20 Days to Find Amy

2025.01.29.
3

keviny
Feltörekvő zenés blog

2025.01.06.
22

Doberman
Thy Catafalque

2025.01.01.
4

Necroman Mk2
2024. év dala

2024.12.31.
3

p34c3
Alien: Rogue Incursion

2024.12.29.
6

Necroman Mk2
Cthulhu Saves Christmas

2024.12.26.
2