Hunk22011.08.17. 22:43

Bodycount(XBOX360)

A demó értékelése.

Egy küldetés kezdődik a demó, főhősünk egy titkos ügynök de nem tank azt itt megjegyzem.

Természetesen nem 007-es, de nem is szmokingba rohangál.

A cél felderíteni egy területet és eljutni A pontból a B pontig.

A feladat hátul ütője, hogy a területen a szövetségiek és a lázadok harcolnak egymás ellen és egyik sem a barátod.

A jó dolog az egészben hogy a szövetségi katonák háta mögött kezdünk így

az első késelés is megvan a következő 5-10 percben mire eljutok a B pontra megölők 40 katonát és 2-szer meghalok.

De sikerül eljutnom a B pontig és egy kellemes német(Én német szinkronnal játszok általában.) női hang közli velem hogy a lázadok vezetőjét meg kéne keresnem, és egy jóleső Angolos tea délután mellet traccsolni vele, ha nem akarna akkor meg likvidálni kell.

Meg is találom az úri embert és rosszkor mert a házának falát áttörve egy hatalmas gépfegyverrel a kezébe kisétál az utcára és a tea délután helyett ólom cserre a program.

A dolog szép és jó hát rádobálom az összes gránátom de semmi, ennek fejébe darabokra szed 2 másodperc alatt.

Megint neki álok, a B pontbol kell elindulni és egy-két ellenség után megint jön e jelenet, megint gránát, lerakok gyorsan 3 aknát és futás.

Az öreg nem hülye szétlövi az aknákat én meg bemenekülök egy házba, két csatlósa megkerül én shotgunnal az egyiket ki a hátsó ajtón jön be gyomron lövöm és kirepül ott ahol betért a házamba.

A másik az ablakból lő, átváltok a gépfegyverre és szétlövöm, eközben jön a góré és megint meg öl.

Megint hulla vagyok na itt valamit rosszul csinálok.

Elindulok megint és gránát,fedezék meg gépfegyver, gyorsan be az egyik ház sikátorába a sarokra eldobok 6 aknát(Egy dobásra 3 mini aknát dob hősünk vagyis két dobás 6 akna.)

A dolog működik felrobban 3 akna másik 3-om is vele együtt, egy gránátot oda dobok még.

Vége is az ólom cserének a maradék 5 csatlóst még elküldöm nyugovóra és

új feladatot kapok egy adat hordozott kel találnom.

A dolog egyszerű hisz egy pont jelzi hogy300 méterre van tőlem, én meg nagy örömmel futok útközben elintézek még 10 embert és jé egy falba ütközök, a hölgyemény közli velünk hogy a falat szét tudjuk lőni, az új tudás melyet már az első 10 percben is tudtuk és használtunk most elég jól jön, és elérjük a pontot és a jelző 0 métert mutat.

De van egy bibi hol a francba van amit keresünk, körül nézek a viskóban és

egy tárgy sem világit, egy tárgy sem csillog vagy bármi.

Gondolom biztos az épület alatt van a cucc de nem ott csak törmelék és 3 métert mutat, ez nem jó irány újra fel.

Megint 0 méter de nem láttok semmit, ahogy közelebbről szemre vételezem

az asztalokon a számító gépeket, nagyon közelről az egyiknél megjelenik egy X jelzés.

Hó ez lesz az amit keresek így megnyomom az X-et,de nem történik semmi hát nyomva kell tartani, az anyát ez a megoldás.

Letöltjük az adatokat közben egy csávó hátba lő de egy shotgun lövés végez vele, nehogy már egy kockát merjen zavarni pornó letöltés közben.

Az ismeretlen hölgy megint megszólal és mondja hogy valami van valahol és derítsük ki mi az, tehát A pontból megint fussunk B pontba.

Így is teszünk szerencsére a terület nem olyan kicsi és úgy döntök kicsit kerülök és cső vezetékeken keresztül megyek.

Közben kapom a hírt hogy a szövetségesek pont arra törnek előre amerre én megyek és a lázadókkal harcolnak, ezt a magasságból igazolni is tudom 5 másodperccel később.

Valahogy nem érdekel a háborújuk ezért az összes gránátot ledobálom hogy jusson mind a két félnek.

Egy túl éli mert elugrik a gránát elől. de a többi kimúlik megint megöltem 8 embert meg egyet lekéseltem 8+1=9 oké számolni sem tudok. :D

A lényeg tovább megyek és a hölgy közli velem mikor megtámadnak 12 hogy még

camperekre is vigyázzak.

Nem vigyáztam és meghaltam, és megint elindultam megint kilőttek.

Erről eszembe is jut egy dal.:

De most tovább, hisz igen a Camperek igen veszélyesek főleg hogy fogalmam sem volt honnét lőnek, szerencsére egy kis idő után megjelent egy lézeres kereső, hopssz megvannak hozzá teszem hogy csak keresésre használják a lézert ha látnak kikapcsolják a cuccost.

De imádom a lézeres keresőket egy lővés meghalt még egy lövés a másik is meghalt. :D

De én is meghaltam mert közben a 12 katonából 2 megkerült és hátba lőtt.

Na már tudom hol vannak a camperek és elindultam jobbra fedezékbe mentem de a hátam mögé aknákat dobtam és de jól tetem.

És végre eljutok egy kapuig és a Demó-nak is vége.

Értékelés demó szerint.

Grafika

Közepes de teli van részletekkel a katonák rohannak felkavarják a homokot,

a tócsába lépve és homokra menve sárnyomot hagynak.

Vagyis elájulni nem fogunk a látványtól de nem is hányuk el magunkat azért figyeltek rá.

Sajnos a házakon nem minden fal rombolható és nem minden tárgy ez sajnos nagy hiba de így lesz mit szét lőni.

Az ellenség viselkedés vagyis mesterséges intelligencia

Nem rossz sőt nagyon jó, kevés játékba látni ilyen sok reakciót.

És most következzenek a példák.

De nem untatok senkit csak egyet mondok.:

Az utolsó feladatnál ahol a camperek vannak ott fedezékben lőttem 4 katonát és 3-mat meg is öltem az utolsó nem akart semmi pénzért a fejét kidugni .

Az utolsó helyette elkezdett integetni mire a másik fedezékből kijött 2 katona és átfutott ahhoz ki csak egyedül van.

Én ennek örültem hisz egy gránáttal 3 katonát meg ölhetek és sikerült is mögéjük dobnom.

A gránát mögöttük esett le és ekkor mind a 3-om elkezdett rohanni az egyik átugrott és felém futott a másik katona követte az emberkét a 3-madik meg ugrott egy nagyot és földre vetődött a porba.

A gránátot a hátuk mögé dobtam de hogy mindegyik túl éli arra nem számoltam.

Mondjuk a gépfegyverrel már ezután örök mezőkre mentek.

De ez egy sok közül a lázadok a gránátokat vaktában dobálják feléd de nem is igazán te hozzád, míg a szövetségi katonák a képedbe dobják és ha fedezékben vagy akkor be is tapintják fal és be a szoba közepére.

A mesterséges intelligencia nagyon jó.

Zene

Az hát túl sok mindenre ne számítsatok, itt a fegyverek hangja a robbanások és kiabálások amik megadják a muzsikát igazán.

Végére

Bodycount nem lesz csőd és eladási rekordokat sem fog csinálni de mindenképp

a mostani FPS közt a helye.

Egy öreg, kemény FPS hol A pontból eljutunk a B-be és megpróbálunk ezreket darálni de a játékból látott trailerek hazugok voltak mert hősünk nem tank

a demó normál fokozaton fútt de nem egyszer dobtam fel a talpam ezt a leírás is mutatja.

Hősünk sokat bír de kicsit komolyabb katonák már másodpercek alatt darabokra szedik és a játék második felében már csak ilyenek jőnek.

a töltény szinte sose fogy el mert az utánpótlás az ellenségből mindig van, de csak akkor ha olyan fegyvert használ mint mi.

Amúgy a játékban csak egyszer fogytam ki a gépfegyver lőszerből kb.fél percre.

A fegyvereken van súly mindegyikkel másmilyen lőni érezni rajtuk hogy nem vízipisztollyal lövöldözünk.

Én azt mondom hogy megveszem és 8000 már lehet kapni teljes áron.

És amivel kezdtem a végét, avval be fejezem be.

Bodycount nem lesz csőd és eladási rekordokat sem fog csinálni de mindenképp

a mostani FPS közt a helye.

Aki a számokat szeretik.:

Zene.:50%

Hangok.:90%

Grafika.:65%

Végkép.:80%

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

5 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==