Chelsea2012.04.28. 18:45

Battleship - A film

Nem is olyan rég, hogy megnéztem moziban a Csatahajó (Battleship) c. filmet. Igaz, jó ideje már, hogy láttam, de ennek az audiovizuális élménynek érlelődnie kellett bennem, hogy papírra tudjam vetni a gondolataimat.

Ezzel a filmmel úgy voltam, hogy túl sok információáradatot kaptam a trailerekből és más-más videókból, majdnem az egész film lényegi mozzanatait elárulták az alkotók. Csak az kissé unalmas volt (na jó, nem volt annyira unalmas), csak amolyan muszáj valamilyen átkötő fejezetet belerakni a filmbe, különben egyből belevágunk a lecsóba. Rihannát és a vámpír Ericet (Alexander Skarsgård) leszámítva, no meg persze, kisebb időintervallumnak el kellett telnie, hogy észrevegyem a tüsi haj alatt John Carter személyében megbúvó Taylor Kitsch-et. Nos, ez igazán meglepő volt. (Egy kis különvélemény: szerintem a hosszabb haj jobban állt neki.)

Nem szeretnék spoilereket írni, bár kitudja, lehet eddig is azt írtam. Ez ügyben sorry. A filmhez visszatérve és a karakterek megszemélyesítőivel tovább nem foglalkozva, plusz a bevezetést is leszámítva, most vagy én láttam rosszul, vagy egy akkora bakit követtek el, hogy ez már a film közben is kizökkentet az élvezetből. Azon kaptam magam, hogy próbálok visszaemlékezni - már így a film vége felé, hogy akkor most hogyan is állunk? - amikor az egyik űrhajó nekicsapódott a film elején a „Hello, gyertek űrlakók, vár rátok egy új világ, amit meghódíthattok” címszó alatt lévő műholdba, hogy ez vajon az a műhold volt e film végén, aminek segítségével haza akartak telefonálni a lények, vagy a film elején más műholdnak mentek neki? Csak mert nekem úgy tűnt, hogy pontosan ennek repült neki, kvázi itt bukta a film. De lehet csak a szemem volt csalfa, és még sem az volt. Ezt jó volna kideríteni, mert roppant idegtépő, hogy egy ilyen kaliberű filmben ekkora hibát vétenek. Hol állt az esze annak a forgatókönyvírónak vagy épp a rendező nem vette észre, vagy mi? (Vagy én volt figyelmetlen…)

Összességében ezt leszámítva, nekem tetszett a film, olyan szokásos „Most mentsük meg a világot az űrlényektől” kategóriába sorolható volt, de ha jobban bele gondolunk ebbe… jó, tudjuk, hogy ez csak egy film, de van egy csöpp igazságtartalma is. Mégpedig, hogy tényleg a Földről az „okos” amerikaiak küldtek az űrbe a Voyager-2 űrszondával együtt egy üzenetet, amin az emberiséget és annak környezetét ábrázolják, a helyet ahonnan elindították a szondát és egyéb információkat. Nos ha ez az üzenet - információ halmaz - egyszer tényleg olyan kezekbe kerül, amibe nem kellene, akkor jobb ha elgondolkodunk az ilyen jellegű filmeken. Jót szórakozunk rajtuk, de vajon az őslakosok is jót szórakoztak, amikor Kolumbusz Kristóf meghódította Amerikát és kiirtotta az őslakókat? Ebben az esetben mi leszünk az őslakók, már ha az idegenek fejlettebbek lesznek, de ha már idáig eljutottak, bizonyára fejlettebb technikával kell hogy rendelkezzenek.

Parányi porszemek vagyunk eme hatalmas kozmikus univerzumban. De minek is ezzel foglalkozni még, aminek jönnie kell majd megtörténik. Nem kell e miatt fájjon a fejünk…még.

p34c3
ÖT

8 napja
10

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
4

p34c3
Marvel's Deadpool VR

2025.11.25.
6

Doberman
Call of Duty - Tropical Thunder

2025.11.21.
3

Necroman Mk2
Amnesia Machine for Pig

2025.11.09.

Stadia HUN
AMAZON LUNA 2025 UPDATE

2025.11.07.
2

p34c3
Asgard's Wrath

2025.11.06.
5

Necroman Mk2
Giana Sisters Owlverlor

2025.10.17.

p34c3
Digitális arcoskodás

2025.10.16.
24

Necroman Mk2
Paw Patrol On A Roll

2025.09.14.
11

Bountyy
Egy új videojátékos podcast

2025.09.03.
2

CHASE
2025 eddigi legjobb jelenetei

2025.08.31.
1

p34c3
Vendetta Forever

2025.08.31.
1

Necroman Mk2
Firewatch

2025.08.22.
2

mcmacko
Csupasz Pisztoly (2025) - letolt gatyával előre!

2025.08.08.
5

Necroman Mk2
Crime Patrol 1-2

2025.07.31.
2

Necroman Mk2
Serious Sam 1st-2nd

2025.07.21.
4

mcmacko
Crashlander: Hunger - hallgasd meg, hátha megtapad

2025.07.11.
12

p34c3
Maestro | PSVR2

2025.07.05.
9

Comedian
Superman halála

2025.06.28.
5