Painmare2012.10.09. 10:35

Legjobb ajándék

2012.10.07. 21 óra 30 perc, Club 202

Életem egyik legjobb pillanata és egyben egy felejthetetlen születésnapi ajándék. Ensiferum koncert. Soha nem láttam még egyik kedvenc zenekaromat sem élőben, de azt kell, hogy mondjam, így talán az egyik legjobbal kezdhettem el. A srácok fergeteges koncertet adtak. Habár az új albumukat hozták, amit annyira nem ismerek, de már a második számnál megtört a jég. Arra számítottam, hogy az első néhány albumról, még az énekes váltás előttiekről, nem fognak játszani erre tessék: Guardians of Fate Itt már felcsillant a remény, hogy több kedvencemet is hallhatom. Nem is kellett sokáig várnom, hiszen pár számmal később bele is vágtak a One more magic potion-be, majd egy kis Hero in a Dream, befejezésképpen pedig Battle Song. Persze ezen kívül is volt még olyan amit szeretek és ismerek is, de számomra ezek voltak a legjobbak. Egy érdekes dolog viszont feltűnt a koncerten, amin később barátaimmal jót nevettünk. Pár srác előttünk, akik a beszélgetésükből kiderült nagy Ensiferum rajongók, torkuk szakadtából üvöltötték az új album számait. Viszont ahogy elkezdődtek a régebbiek, elcsendesedtek. Nem ismerték őket, egyet sem :D Na mondom nesze neked nagy rajongó lengeti a zászlót, de gőze nincs arról, hogy mi van pár albummal ezelőtt.

Mindent egybevetve nagyon jól szórakoztam, leszámítva, hogy mindig a kedvenc számaimnál kezdek el lökdösődni és tartanom kellett magam, hogy ne sodorjon el az ár. Nagyon remélem, hogy mihamarabb mehetek egy újabb koncertre ettől a nagyszerű bandától!

axl
AAce Combat

3 napja

p34c3
Áprilisi víáradat

4 napja
2

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

8 napja
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
20

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15