Deep2013.07.14. 00:19

Killer Instinct project: Press Start

Minden jó, ha jó a vége, szoktuk volt mondani. Nos, ami mögöttem van, egy cseppet sem volt jó, de a vége valóban az lett :)

Ott hagytam abba 2009 augusztusában a legutóbb, hogy elindult a játék, és örülünk. Nemörülhettünk maradéktalanul, mert ha nem lett volna elég, hogy a csíkozódást nem sikerült kijavítani, még a monitor is döglődni kezdett a gépben és kisvártatva fel is adta. Keresgélés kezdődött, mit lehet tenni.

Találtam egy szakit, aki Miskolcon lakik, és ért ezekhez a PCB-khez, sőt hajlandó is megnézni. Már csak ki kellett várnom, amíg Kecskemét környékén jár, mert időközben hazakerült a gép valamikor 2010 őszén Kiskunfélegyházára. Jópár hónappal később jött is, és elvitte mind a PCB-t, mind a monitort. A lapot meg tudta csinálni, kifogástalan lett, tesztelte egy éjszakán át. Remek, csak a monitort, na azt nem tudta megcsinálni, annak annyi volt. Azt mondta, kerít egyet valahonnan.

Kerített is, 2012 nyarán :D Már csak kellett valaki, aki bele is szereli a gépbe, miután nem vagyok villamosmérnök és a miskolci srác pedig nem jön errefelé mostanában :) Na, valamikor tavaly szeptemberben találtam is valakit, aki bele tudja tenni. Igen, csak Érd-en. Gép(ek, merthogy közben jöttek flipperek is) teherautóra, irány Érd.

Miután összerakódott a masina, és költségminimalizálás miatt kb. 10 sikertelen kísérletet tettem ismerősöket nyúzva, hogy hazakerüljön a gép, ismét teherautó bérlés és a gép végső hazahozatala megtörtént. Itthon szembesültem vele, hogy nem találom a korábbiakban már ismertetett compact flash kitet, amiről a játék adatait beolvassa a gép. Még minding nem játszhatok tehát. Naná, hogy nem. Új cf kártya felhajtás, új IDE to CF átalakító keresés, megvásárlás, CHD file újra ráhekkelése a kártyára (dos-os szenvedés). Megvan, kész, próbáljuk ki!

Lapot beraktam, kábelek bekötve, bukósisak fel, biztonsági öv be, indulunk. Lélegzetvisszafolytva felkattintom a power gombot... Nincs kép...

Najó, mondom ez nemigaz. Ilyen nincs. Kész, feladom. Hívom a fickót Érden, hogy ez most miazisten? Azt mondja semmi gond, jön és megoldjuk. Újabb 2 hét múlva meg is érkezett, majd egy elegáns mozdulattal rácsatlakoztatta a képcsőre a tápkábelt. Itt egy kicsit felment a pumpa, szólhatott volna, hogy leszedte róla, ez azért még nekem is ment volna.Na mindegy, ez már senkit nem érdekel, ez már történelem. Hiszen megy! Működik! Van kép! Van hang! Nem fagy! Lehet játszani! Vááááá! Kész vagyok.

A KI2 időközben jött valamikor, egy Mortal 2-vel, már nem is emlékszem, talán 2011 nyarán. Azóta az MK2-t már el is adtam. Persze a KI2 sem ment, azt is javítani kellett, hanghibás volt. Lényeg a lényeg:

Jól gondoljátok meg, ha ilyesmibe akartok kezdeni! :)

Kis összefoglaló video:

Necroman Mk2
Concord

3 napja
8

CHASE
2026 eddigi legjobb jelenetei

2026.10.21.
7

Necroman Mk2
Hovertank One

2026.10.09.
2

p34c3
Titanfall 2 VR

2026.10.05.
10

liquid
Kedvencz Zimmerek No.1

2026.10.04.

CHASE
A 25 legjobb rockszám valaha

2026.10.03.

Necroman Mk2
Yourself!Fitness

2026.10.01.
6

Krisz576
Infinity Vision: Végjáték Ráadás

2026.09.29.
4

p34c3
GOTY 1996-2025

2026.09.24.
11

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

2026.09.19.
2

Necroman Mk2
Donkey (1981)

2026.09.12.

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPS-ek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
3

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
2

p34c3
Reach

2026.07.10.
2

Necroman Mk2
MECCHA CHAMELEON blogteszt

2026.06.25.