Nightmare before Sir Daniel Fortesque

Fiatalon érintőlegesen elő-elő került a lemez, játszogattam mindkét részével, hol egy kölcsönpéldányon, hol a saját ,,Medievil 2" korongomon, de az elmúlt 15 évben nem sok emlékem maradt róluk, ezért PSN-en bespájzoltam az első részt, a testvére azóta is itt porosodott, de csak most fejeztem be a backlogom kiiktatását. Ez miért jó? Mert úgy tudom megalkotni szerény véleményem, hogy nem szépítik meg emlékek.

Konklúzió: Régen tényleg sokkal jobbak voltak a játékok.

A megjelenését követő cirka másfél évtizedben legfeljebb button layoutban és technikai korlátokban (grafika/kamera) hasal a Medievil, ha ezeken túlteszed magad, egy rendkívül jó hangulatot árasztó, varázslatos kis platformer/kaland hibridben lesz részed. Részletes review írásába nem vágnék bele, van abból elég netszerte. Nincs új a nap alatt ezt illetően. Egyszerűen érződik rajta az a báj, amiért régen jobb volt játékosnak lenni. (Persze lehet, hogy csak én vagyok ,,öreg".) Kirándulós pályák várják, hogy felfedezd őket, apró feladványok színesítik a kalandot, amelyek nem túl nehezek, de néha 5-10 percre (esetleg 1-1 órára :) ) kellemesen elakasztanak. Bejárhatsz kriptákat, szellemhajót, horror cirkuszt, múzeumot, ahol egy Tyrannosaurus WRECKS nevű triceratopsz csontvázzal is megmérkőzöl (erről jut eszembe az enyhén morbid humor, amivel bír a játék. Zseniális).

Járhatsz még elvarázsolt erdőben, London utcáin, a Greenwich-i csillagvizsgálóban, sövénylabirintusban etc., de ami a legjobb, hogy egy-egy helyszínt többször is meg kell látogatnod, mert idő közben egy megszerzett tárgy/képesség újabb útvonalat nyit meg. Amolyan ,,metroidvaniásan”. Közben minijátékok színesítik az egyébként sem egyhangú játékmenetet.

Utad rémségek akadályozzák, akik eliminálásában közel két tucat fegyver/tárgy lesz segítségedre. Ezek többségét úgy szerezheted meg, hogy az adott pályán elég ellent ölsz meg ahhoz, hogy ,,lélek-kelyhed" megteljen, amiért cserébe az első rész végén a Hősök Csarnokában egy neves hérosz/heroin megajándékoz a fegyverével, illetve a második részben a kissé hiperaktív Hamilton professzor dob meg valami újdonsággal: pöröly, fejsze, puska, számszeríj, számszeríj tüzes nyilakkal, sétapálca, varázskard, gatling gun (!), csirkecomb (!!!) stb. stb.

A legyőzött pályavégi bossok pedig életfiolákat hagynak hátra, amivel növeled a maximum életed, a 'la Zelda.

Sztorit illetően senki ne várjon sokat, nem egy FF VII-ről van szó, tulajdonképpen alibiből kapunk mindkét részben egy motivációul szolgáló ,,A nagy gonosz varázsló feltámasztotta a halottakat, így téged is, menj és öld meg, mielőtt világuralomra tör" felütést, de Mariot sem azért szeretjük, mert katarzisra számítunk, miután harmadszor ugrunk Bowser fejére.

Ellenben zeneileg és szinkron viszonylatában top a játék (korát tekintve főleg), pontosan olyan misztikus dallamok kísérnek végig minket, amilyenre egy ilyen ,,rémséges tündérmesénél" számítunk. Kellemesen fülbemászó, dúdolható.

Célközönségét tekintve számomra Lego kategória a progi, egyáltalán nem tartom gyerekesnek, semmivel sem debilebb, mint egy Nightmare before Christmas, nehézsége pedig pont kellemes, mai mércével sem túl nagy kihívás, de ez nem is baj talán.

Zárásként mindenkinek bátran ajánlom a brand mindkét (/három) részét, ha nem találkozott eddig vele. Zárójeles kiegészítésem oka az, hogy az első epizód kapott egy PSP nyitócím remakeet, amellyel még nem ismerkedtem meg közelebbről, de legkésőbb jövő Halloweenig mindenképpen beszerzem :) Akik pedig anno szerették az oszladozó lovagunkat, kommentben mesélhetnének kicsit, ha van kedvük.:)

Köszi, hogy elolvastad!