Hunk22014.01.29. 21:24

JFG a múlt árnyékában!

Egy messzi-messzi galaxisban nagyon messze egy másik űrben még messzebb. Itt a kicsi bolygón melynek neve föld létezett egy RARE nevű cég.

Nem tűnt ki a többi közül mégis játékaik szépek voltak, ötletesek és ínovativak.

Nintendo gépen találkoztam velük és minden játékuk ami kezem közé került R betű lógott, szívesen álltam neki mert akkoriban az R egyelő volt remek szórakozással. Igazi zászló vivő volt amit akkoriban nem igen ért fel sokan, főleg hogy szinte minden címük siker lett. És meg is érdemelték. Természetesen nem mindig ez volt nevük a lényeg mégis ami engem érdekel a JFG.

Mi a JFG? A N64 egyik legjobb kiválósága Jet Force Gemini mivel egy hétig-hónapokig simán elvoltam vele.

Remek story, remek zenék és remek játékmenet jellemezte a játékot. Multi élvezetes volt, és akár négyen is neki állhatunk Márió vagy épen Dicky Kong Racing idéző versenyeknek. Más mini játékoknak. Story maga módján nem tűnt érdekesnek elsőre, ami később változott. Fejlesztők kisebb nagyobb csavarokkal pakolták teli és legjobb az egészben hogy ezekre az ember nem is számított.

Ami ritkaságnak volt tekinthető a műfajban vagy.

És hogy még jobb legyen kapott egy isteni zenei aláfestést is, melyben lassabb, gyorsabb elvontabb zenék is megtalálhatóak.

Sokak kedvence "SS Anubis" én a kedvencem a "Eschebone" változatosabb.

Játék zenei változatosságát igazán "BIG BUG FUN CLUB" zenéi adják vissza.

Három karakter volt Juno ikert testvére Vela és harci kutyájuk Lupus. Később csatlakozik negyedik fő is, inkább gép a kis Floyd.

Legjobb az egészben hogy mindegyik karakter más játék stílust képviselt köszönhetően, hogy mindegyiknek megvolt az egyedi képessége is.

Mi megint hozta a változatosságot ahogy a pályák is

hiszen első végigvitelre legnagyobb esetben 30% teljesíttet az ember és ez csak miután megkaptam jobb felszerelést vagy végigvittem mind a három karakterrel lett 100%-os mi nem volt könnyű feladat, egy új terület néha nem jutalmat hanem egy mini boss is tartalmazott. Boss harcok nem csak simán lövöm és meghal.

Hanem minden egyes Boss ki kelet ismerni, ennek köszönhetően az ember elsőre mindig elhullott legtöbb esetben.

Legnagyobb hibája manuális célzás volt, akkoriban mit utáltam, gyakorlás után egész jól működött főleg hogy a készítők tudták, hogy ez nem lesz csak úgy jó így amikor célkereszt egy ellenfélre húztad egy kis időre megakadt, auto lock on rendszernek köszönhetően.

Mielőtt befejezem elmondhatom, hogy grafika is akkoriban legjobbak közé tartozott, remek árnyék és fény effektek. Valós idejű tükröződés, nem egy pályán 20-30 ellenfél mozgott a képernyőn.

Nagy részben cső pálya volt a játék, de megjelentek az igazán nagy nyitott területek is.

Most nevetségesnek hangzik az egész akkoriban

ez sokat számítót főleg hogy maga 10-16 órás játék idő példát lehetne venni, másodszorra ez feleződött de nem sokkal aki meg minden helyszínt 100% akart megcsinálni annak meg megduplázódott.

Akkor még az internet sem volt annyira elterjedve mikor játszottam vele így esetek 90%-ban kölcsönzőben összegyűlve vagy ép valakinél beszéltük meg hogy ép hol tudom felvenni az utolsó uprage pakkot.

Most jöhet külön kiadás.

Sikeres lett a játék de mégsem lett belőle semmi,

nem jött a második rész és még nagy Mikki bá is megvette a céget, ennél jobbat nem is tehetett volna sok játékos csak ez miatt vetek X gépet, lényegében kaptak is játékot meg nem is.

JFG 2 nem jött, pedig még petíció is bőven elérte 10,000 aláírást. Hova tűnt senki sem tudta, helyette pletykák indultak el, főleg hogy a jogok nem a Nintendonál voltak, mint csak kiadó szerepelt a játéknál. Egy kis idő után megjelent egy 2011 táján "Jet Force Gemini: Resurrection" rajongói projekt hát ami ősszintén mindent kiölt ami az eredeti játékban bent volt még ha kezdeményezés ennek ellenére nagyon jó volt.

Ezután megint felpörögtek az események fórumokon de pletyka hegyeken kívül nem lett más.

Azóta eltelt egy-két év és kijött egy játék konzolokra a Minecraft arra pedig egy "Skin pack 2" melyben a játék három fő hőse megtalálható. Pletyka hegyek megint jöttek és sokan elmentek odáig hogy letölthető címként jönni fog a játék X360 és Xone gépekre a nyári "Summer of Arcade" keretein belül.

Tesztet nem írok, aki tudja az N64 gépen vigye végig, éppenséggel PC egy emulátor keretein belül.

Tudtommal ott már van egy mód is mi CO-OP mókát is engedélyez. Perfect Dark már megkaptam, jöhet még Jet Force Gemini és Conker is mellé.

Egy gyöngyszem mit kár kihagyni, harapjatok rá mert megéri.

Szokásos japán reklám. :)

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==