CeXzer2014.02.22. 18:45

Vita mostanában

Gondoltam, írok pár szót arról, mostanában mivel játszom Vitán, hátha valaki pont ilyen játékokat keres.

Muramasa Rebirth:

Ez ugye egy 2009-es Wii játék, de az ilyenekkel mindig úgy vagyok, hogy ha lehet handhelden kell nyomni, mert azt hurcolászhatom magammal. Az pedig a másik dolog, hogy Vitán egyszerűen gyönyörű. Jó kis 2D-s akciójáték ninjákkal a főszerepben, lehet benne sokat kardozni és még a karakterünk is fejlődik. Ha az ember nem könnyű fokozatban kezdi, van benne kihívás és így sikerélmény is rendesen.

Dragon's crown: Ugyanaz a csapat, mint az előző, hasonló maga a játék is, ebben még nem nagyon mélyedtem el, de azt hiszem mindenki tudja, miről van szó.

Killzone: Mercenary. Csak nemrég jutott birtokomba ez a gyöngyszem, tudom, hogy nagy volt körülötte a hype, de a Resistance után annyira nem éreztem úgy, hogy nagyon szükségem van fps-re vitán. Nagy volt így a meglepetés, mikor rögtön az elején olyan grafikát tett elém, ami nagy gépen is simán elmenne, még mindig nem hiszem el, hogy ebből a kis kütyüből ilyet ki lehet hozni, egyszerűen zseniális, és mellé a játékmenet is teljesen rendben van. Mindenképp kihagyhatatlan.

Toukiden: the age of demons. Amíg nincs God Eater, ez a Monster Hunter vitára. Igazából sok dologban jobban hasonlít a Soul Sacrificera, de tagadhatatlan MH beütések is vannak. Ami miatt nekem nem tud az MH nyomába se érni, hogy nincs az a megyek vadászni érzés, sokkal inkább az van, hogy megyek és megölök mindent a pályán, ami nem a csapatom tagja. Itt nincsenek tárgyak, csapdák, élesítő kövek, stb, amivel fel kellene készülni specifikusan egy-egy szörnyre, helyette viszont vannak elveszett lelkek, akiket meg lehet szerezni, és hasonló szerepet töltenek be, mint a Monster Hunterben a tárgyak, képességeket adnak, és a fegyveredben vihetsz belőlük a csatába. Ezek között vannak csapdák, gyógyítás, lifesteal, stb, de mégsem adják azt az érzést, mint a Monster Hunter előkészülete. Ettől még jó játék, ha nem hasonlítgatjuk, simán sok-sok órát el lehet vele verni.

Ys: memories of Celceta: Ez az Ys IV-en alapszik, kvázi folytatása. Teljesen korrekt akció RPG, az élvezhetőbb fajtából. Grafikailag nem csúcs, de melyik Ys játék az? Kicsit sok a történet, kevesebb szöveggel is beértem volna, de így is jófajta játék.

The Amazing Spider-man: Ok, ez messze nem a világ legjobb játéka, a nagygépes verzió sem az, de az, hogy a zsebemben magammal vihetek egy rendes nagygépes open-world pókember játékot, az kihagyhatatlan, de ez már csak a spidey fanboyság miatt van:)

Necroman Mk2
Horses

8 órája
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

9 napja

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
2

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7