casper0072016.01.07. 20:10

Drágán add a VR sisakod

Végre bekövetkezett az, amire sok játékos, technológiák iránt érdeklődő amatőr és szakértő, virtuális valóság entuziaszta régóta várt. Előrendelhetővé vált az Oculus Rift, igaz, csak rövid időre, mert alig negyedóra alatt elfogytak az első hullámban érkező készletek. Nagy ünnep lehetne ez, az internet azonban a vártnál is sokkal magasabb árazástól hangos. Lesz így VR forradalom?

Kezdésként álljanak itt a nyers adatok: az Oculus előrendelői ára az USA-ban 600 dollár, Európában pedig régiótól függően 500 angol font vagy 700 euró. Kemény, mi? Én naponta bejelentkezek a Steam-be, és bár az elsődleges csoportom a sajnos még mindig kis létszámú G365 csoport - hajrá feleim! -, de nem telik el nap, hogy ne néznék be az 1€≠1$ társaság online szobájába. Őszintén szólva nem vigasztal, milyen pénzpiaci és világkereskedelmi, fiskális megfontolások állnak a jelenség mögött, szegény közép-kelet-európai emberként eléggé demoralizáló a mondjuk 10$-os játékot 10€-ért megvenni. Hát az Oculus esetében még meredekebb a helyzet, hiszen itt 600€ helyett már 700-ról beszélünk. Ez a mai aktuális árfolyamok alapján 178.218 Ft, illetve 225.036 Ft. És még nem számoltam bele a postaköltséget. Luckey Palmer, az Oculus feje ezt az USA adózási rendszerével magyarázta, ami érthető, csak innen, a nagy gulyásleves túlsó feléről nem örömmel fogadott magyarázat.

Nekem nincs bajom azzal, ha egy úttörőnek szánt technológia árát megkérik. De az Oculus kommunikációja nagyon halványan emlékeztet a Microsoft-éra az Xbox One bejelentését követő hetekben. Annak idején, amikor még közösségi projektként megkezdte karrierjét a Rift, a fejlesztők azt a célt tűzték ki, hogy egy olyan VR szemüveget fejlesszenek ki, ami a legtöbb játékos számára elérhető. Ez most, ebben a pillanatban nem valósult meg. Nem azért, mert elkapkodták a közzétett, szűkös készletet, hanem mert főleg Európában nagyon drága lett a készülék. És persze egy izmos számítógépre is szükség van a használatához. Nekem ezzel sincs gondom, már régóta tudhattuk, hogy a VR élményre anyagilag is fel kell készülni.

Mégis, mintha Palmer tüzet oltana, és a magyarázkodása elég ingatag lábakon álló érveket foglal magába. Ő maga is elismerte, hogy nem a megfelelő módon zajlott a kommunikáció. Most pedig olyan magyarázatokkal hozakodik elő, hogy amikor belengette a nagyjából 350$-os árat, akkor csak azt szerette volna kifejezni, hogy a pletykákkal ellentétben a készülék nem 1500$-ba fog kerülni. Hangsúlyozta, hogy még nem keresnek az Oculus-on, és hogy a vásárlók eladhatják az Xbox One kontrollert, amivel mérsékelhetik a kiadásaikat. Persze hozzátette, hogy nekik szinte semmibe se került hozzácsapni a csomaghoz az irányítót.

Én még mindig izgatott vagyok a VR technológia miatt, és megfelelő támogatás esetén szívesen ruházok be egy ilyen készülékre valamikor a jövőben. Nem hátráltat a hardveres követelmény, és remélhetőleg a későbbiekben a magas árak is normalizálódnak majd. Ami idegesít, hogy megint Európa van annak a bizonyosnak a rosszabbik végén, és most Palmer is azt a kikerülő, inkonzisztens kommunikációt nyomja, amitől a falra tudok mászni.

Nem mondom, hogy itt az HTC és a Valve nagy esélye, mert az eddigiek alapján erősebbnek ígérkező Vive valószínűleg még drágább, a Sony VR-ja meg olcsóbb, de szerintem nagyságrendekkel gyengébb VR élményt nyújtó lesz. Igaz, a nép most is az árak miatt forrong, szóval ki tudja, még az is lehet, hogy a leggyengébb nevet a végén. A felhasználóbázisa megvan hozzá.

Necroman Mk2
Mutropolis

A lelet azonosítása: old school kalandjáték a XXI. századból

1 napja
1

Cash Bacsi
Forge of Empires - Teszt (iOS)

Annyit és olyan régóta jött az arcunkba a reklám, hogy most már ki kellett próbáljuk!

2 napja

p34c3
Drága hobbi a videojáték?

- Tényleg léteznek olyan emberek, akik eredeti, dobozos játékokat vesznek? Akik megengedhetik maguknak ezt a méregdrága úri huncutságot? Gondoltam magamban, miközben vágyakozó pillantásokkal néztem a kirakat túloldalán díszelgő protoss csábító sárga szemeibe.

3 napja
24

pendrivedealer
Stardew Valley és aniMonológ!

Sziasztok! A mai bejegyzés egyik jelmondata, hogy online kertészkedni igenis jó!

8 napja

elvis
Monza Action (GT Sport)

Volt pár izgalmas verseny a hétvégén, de ezt az akciót ki kellett emeljem!

9 napja
6

Stadia HUN
Cyberpunk 2077 (Stadia)

Good morning, Night City! Megérkezett a Stadia legjobb játéka?

2021.02.20.
5

vem
Retro PC #12: HD 6450 vs 9600 GT

Mire képes egy gép, ami olcsóbb mint egy AAA játék? És vajon hogy teljesít a 9600 GT a HD 6450 ellen? Mennyit dob ez a konfigon? Nézd meg a videót és kiderül!

2021.02.16.
2

Necroman Mk2
HuniePop 2: Double Date

NYERTESSEL FRISSÍTVE! Szeretnéd megmenteni a világot, miközben a két nős randi és a hármas szex mesterévé válsz? (18+)

2021.02.14.
35

Stadia HUN
Baljós árnyak

A Stadia jelenlegi helyzete és jövőbeli kilátások

2021.02.12.
19

Stadia HUN
Reigns (Stadia)

Király király-szimulátor, tinder-stílusban.

2021.02.09.

CHASE
Az Évtized filmjei - 10-6.

Az utolsó előtti etap következik.

2021.02.07.
8

Necroman Mk2
Strike Suit Zero

Ace Combat az űr hidegében

2021.02.02.
1

CHASE
A kétezres évek legjobb filmjei

Úgy gondoltam, az Évtized filmjei felsorolás - természetesen soha el nem készülő - finisébe érve, fokozva a várakozásokat és az elvárásokat kiblogolom, hogy sztem mik voltak a 2000-es évek ugyanezen mérföldkövei.

2021.02.02.
19

elvis
TimeCop1983

Synthwave/electro gyöngyszem! Füleljétek, hallgassátok!

2021.02.02.
4

Cash Bacsi
Giblins - Teszt (iOS)

Az ötlet nem eredeti, de a játék nagyon!

2021.02.01.
3

carville
A Gamestop részvények bohócai

Hosszú és szakszerű(bb) ellenvélemény a címlapi cikkel kapcsolatban.

2021.01.31.
16

p34c3
Pod előttem, pod utánam

Sok éve már, hogy a napjaim jelentős része podcast hallgatással telik, azok közül is talán a videojátékokkal foglalkozóak a legkedvesebbek számomra.

2021.01.23.
17

Necroman Mk2
Surgeon Simulator 2013

Orvost! De ne azt az egybalkezest!

2021.01.21.
2

axl
Tükörország peremén...

...hitem újra meglelém.

2021.01.21.
15

Stadia HUN
Stadia Premiere Edition

Mi kell a teljes Stadia élményhez? Hivatalos kontroller és Chromecast Ultra. Hardverbemutató!

2021.01.19.
7