Life is Strange: Before (and after) the Storm (Spoiler ALERT)

Tegnap délután a végére értünk ennek a 3 részes mini sorozatnak, ugyan a Farewell részt még meghagytuk a mai napra, úgy érzem megoszhatom szomorkás véleményemet az eddigiekről.

2015-ben még pont itt a Gamer365-öt olvasgatva bukkantam a LiS első epizódjára, örömmel fogadva hogy nem kell hozzá nagy erőmű, be is szereztem a laptopomra. Abban az időszakban, amikor amikor a számitógépes/konzolos játékokat igencsak hanyagoltam, a Telltale szériái mellett igencsak meghatározó élmény volt számomra.

Havonta vártam a következő részt, a zenei aláfestés, Max esetlen karaktere és a finálé előtti (rém)álom pálya, a visszafele játszott Syd Matters számmal nagy nyomott hagyott bennem.

2 évvel később nem meglepő hogy hasonló izgalommal fogadtam a Before the Storm megjelenését, ám két epizód után kasza sorsára jutott a sorozat.

Egyrészt az első részhez képest roppant vacakul futott már laptopomon, annál viszont sokkal visszataszitóbb volt hogy a karakterek és a story egyáltalán nem fogott meg.

1 évvel később viszont már itt volt a megfelelő alkalom, hiszen PS4en már nem kerülhettem technikai akadályokba, a LiS 2 ingyenesen letölthető teaser epizódja által megihletve barátnőmmel együtt újra végigéltük az első széria, könnyfacsaró pillanatait. Szó mi szó, másodjára és mint külső szemlélő már nem ütött akkorát, mint 2015ben, az értékéből azért ez nem von le számomra.

És igy jutottunk el oda hogy tegnap befejezésre került a Before the Storm. Elég nehéz objektiv véleményt adni egy olyan sorozatról, amin sikeresen bealudtam több alkalommal is :D Mint külső szemlélő, még inkább idegesitettek a karakterek jellemtelensége, Chloe alapból nem volt a legszimpatikusabb egyén, de az eredeti szinkronszinész hangja, legalább igazi karakteret adott neki. Ebben a részben ezt viszont sikerült teljesen kinyirni, felfoghatatlan számomra hogy a m-o-n-o-t-o-n, érzelmi hanghordozásokat teljesen mellőző dialógusokat hogy gondolhatták komolyan. Rachel karaktere valamennyire kedvelhetőbb volt, de az egész játék nekem az első széria mélypontját, a Vortex Club Partyt jellemezte.

Amikor Rachel apja beszámolt az igazásgról, a megvalósitás kifejezetten tetszett, ahogy elsötétült a kép, és a kukucskálón keresztül figyelhettük meg élettörténetük szakaszait. Kár hogy ilyen jelenetekből nem jutott elég.

Mindent félrevetve kiváncsian várom a második évadot, hiszen a The Awesome Adventures of Captain Spirit megható és kellemes pillanatokat okozott nekünk, bizok az eredeti fejlesztő gárdában hogy méltó folytatást biztositanak a franchisenak.