maktub2019.07.15. 11:11

Hol tart a Destiny 2?

A soványka Annual Pass segédletével kihúzott második év után egy újabb kiegészítőn múlik a jövő.

A Bungie MMO lövöldéje, akár egy horrorfilm mumusa, makacsul nem hajlandó megdögölni! Már a debütálása se ment simán, azóta pedig több kisebb-nagyobb botrány kísérte a pályafutását. A játékostábor elpártolása valamint a fejlesztők elválása az Activisiontól normál esetben önmagában elegendő kellett volna legyen a kimúláshoz, de hát már az első Destiny is igazi nagy túlélő volt! Készítői annyit kavartak a fejlődési rendszeren, a looton és a pvp-szekció kiegyensúlyozásával, amit követni se egyszerű. Azt hinné az ember, hogy a folytatásra megtanulták a leckét, ám a Destiny 2 első éve arról szólt, hogyan próbáltak visszatérni arra az útra, amit a casual játékosok kedvéért elhagytak. Míg az egynek ott volt a The Taken King, a második résznek a Forsaken jelentette azt a nagy őszi kiegészítőt, ami segített helyrekalapálni és kellő mennyiségű tartalommal ellátni a játékot. A DLC többé-kevésbé beváltotta a hozzá fűzött reményeket, habár nekem erős kétségeim voltak, hogy meddig képes meghosszabbítani a Destiny 2 élettartamát.

Hagyományos DLC-k helyett a Bungie új formátummal kísérletezett a játék második évében. Az Annual Pass három szezonális mini kiegészítő által kívánta új tevékenységekkel lefoglalni a Destiny univerzum őrzőit. Már nem vacakoltak kampányküldetésekkel, lecsupaszított endgame tartalmat kínáltak, ami általában egy rövidebb raidet, egy horda módot és a kioldásukhoz szükséges rengeteg grindelést foglalt magába. Az első szezonban a Black Armory titkos fegyverműhelyei körül forogtak az események. Hamar szemet szúrt, hogy a Bungie kevéssel akarja sokáig kihúzni, amit például a questek bosszantó elnyújtásával kívánt elérni. Akárhogy ügyeskedett, azt semmi se fedte el, hogy a strike-ok listája nem frissül, ahogy az egymás elleni játék helyszíne, a Crucible is stagnál új térképek és régi problémák, többek közt a matchmaking meg egy iszonyatosan erősre sikeredett hand cannon, a Luna's Howl / Not Forgotten keltette gondok megoldása híján.

A második szezon, a Season of the Drifter a Forsakennel bevezetett játékmód, a Gambit felturbózott változatára, a Gambit Prime-ra összpontosított. Hiába lett ez dinamikusabb elődjénél, egy régi játékmód átalakított verziója ahhoz édeskevés volt, hogy egy teljes szezont elvigyen. A hozzá kapcsolódó Reckoning se volt az igazi. Az, hogy páncélokat farmoljunk, amik a gambitben előnyt biztosító perkekkel rendelkeztek papíron biztos jó ötletnek tűnt, de mivel a játékmódért sokan nem voltak oda, ez a szezon számosakat távozásra késztetett. Ezt megolajozták a loottal kapcsolatos problémák, mely egy ilyen típusú játék számára élet és halál kérdése. Az új fegyverek között sajnos nem akadt megszerzésre csábító, a Bungie pedig olyan alacsonyra állította annak a sanszát, hogy a játék egyáltalán dob egyet, hogy az még a hardcore játékosokat is próbára tette. A Black Armory raidjében, a Scourge of the Pastban is kevés volt a cucc, amit érdemes lett volna megszerezni, az Annual Pass második kiegészítője pedig még csak raidet se foglalt magába. Volt egy érdekes próbálkozás, mely szerint eldönthettük, hogy a gambitot irányító npc, a Drifter mellé állunk-e egy küldetéssel. Ez adott egy RPG-s csavart a játéknak, ám, ahogy a Destiny 2 története általában, nem vezetett sehová.

Ha nincs a masszív kihívást jelentő Zero Hour quest, akkor az egész szezon mehetett volna a levesbe, ám az, hogy vele a D1 egyik legjobb exotic fegyverét, az Outbreak Prime-ot kaparinthattuk meg, segített elvenni a rossz szájízt. A poén, hogy a szezon legerősebb tartalmához pont nem kellett a szezonbérlet. Az Annual Pass a most tartó Season of the Opulence-ben szerencsére magasabbra helyezte a lécet. Követi ugyan a bejáratott formulát, ám némiképp ügyesebben, mint a Black Armory. Igaz a raidjére vegyes reakciók érkeztek, az aktuális hordaküzdelem, a Menagerie általános üdvrivalgásban részesült. A raides mechanikák leegyszerűsített változatával dolgozó Menagerie végre úgy jutalmazott, hogy arra nem lehetett panasz. Egy azóta javított (de gyanúm szerint szándékos) bugnak köszönhetően a legideálisabb hely volt a farmolásra. Nagy előnye a többivel szemben, hogy befolyásolhatjuk, hogy mit kapunk a teljesítéséért, nem pedig a szerencsére kell hagyatkoznunk, szegényes heroic változatával a Bungie viszont újfent csalódást okozott. Az Annual Pass tartalmai összességében a minimumot hozták csak. Néha többet, olykor kevesebbet. Azt elérték vele, hogy legyen mit csinálnunk, de ennyivel még egyszer nem úszhatják meg. És ha már témánál vagyunk, vajon mit tartogat a jövő?

A Destiny 2 tovább kívánja ismételni az első rész történelmét, tehát ősszel jön egy közepesen nagy kiegészítő, a Shadowkeep. Akár a Rise of Iron, ez is egy korábbról ismert helyszínt bővít ki. A holdra látogathatunk vissza vele, ahol elvileg régi ismerősök várnak majd. A Bungie elmondása szerint vissza akarja terelni a játékot az RPG-s irány felé, amit úgy akar elérni, hogy a karakterünket illetve a felszerelésinket meghatározó statisztikák kibővülnek. Ezzel, mily meglepő, a D1 rendszere felé lépünk vissza. Az, hogy ennyi elég lesz-e, hogy a kiegészítő állja a versenyt a vele egy időben megjelenő Borderlands 3-mal szemben erősen kétséges. A Destiny 2-nek egy hatalmas megújulásra volna szüksége. Még egy raid - már a hetedik -, pár friss exotic puska és páncél, továbbá a várhatóan karcsú kampány küldetéseit újrahasználó egy-két új strike csak némi gyorsan kiszáradó tartalmat hoz, viszont a Shadowkeep DLC ennél többet aligha kínál.

Az, hogy szeptemberben az alapjátékkal és első két kiegészítőjével (Curse of Osiris; Warmind) belépnek a free to play-játékok piacára, kétélű kard, amivel könnyen magukat nyírhatják ki. A Warframe-en edződött felhasználók nem lesznek olyan elnézőek, mint a saját rajongóik. Az meg, hogy további fizetős falakat terveznek a játékba a Shadowkeepen kívül, hát nem segíti elő a bizalmat. A Destiny 2 egy addiktív játék, a Bungie pedig az Activision nélkül is mindet megtesz, hogy az maradjon! A fejlesztők hajlamosak is túlzásba esni etéren és tisztességtelen eszközökkel a játék mellett tartani. A konkurencia, így az Anthem elképesztő bénázása idáig az ő malmukra hajtotta a vizet, ám erre nem érdemes hosszú távon számítani. Az idő ellenük dolgozik. Független kiadóvá válásukkal létkérdés lett a Destiny 2 felszínen tartása, amit végtelen önismétléssel nem lehet kivitelezni. Így is már szinte minden fegyvert visszahoztak az első részből! A játék alapjai jók, a Bungie-nak pedig legalább van egy határozott elképzelése arról, hogy mit akar kezdeni a folytatással. Arra azért nem fogadnék, hogy be is válik a számításuk. Ha összeszedik magukat, a Destiny 2 harmadik éve akár a legjobb is lehet, viszont, ha nem, akkor felesleges bíbelődniük a következő résszel!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==