Malleus2023.01.05. 21:03

The Gate of Firmament(軒轅劍外傳 穹之扉)

Teljes nevén a Xuan Yuan Sword: The Gate of Firmament, 2016-ban jelent meg Steam-en, és az egyik első kínai RPG volt ami kapott angol feliratot.

Megint csak egy, a 90-es évekig visszanyúló sorozattal van dolgunk, aminek vannak számozott tagjai, valamint csak alcímmel rendelkező spinoff-ok, utóbbiak közé tartozik ez a rész is. Annyi közös vonás van a másik angol nyelven is megjelent résszel (Xuan Yuan Sword 7), hogy ez is történelmi fantasy, azonban itt sokkal hangsúlyosabb a fantasy elem. A sztori a kínai őstörténet karaktereire épít, és a Shang dinasztia idején játszódik, több mint 3000 évvel ezelőtt, ahol a kínai mitológia istenei is olyannyira aktív szereplői eseményeknek, mint maguk a történelmi személyek. Utóbbiak között van csapatunk néhány tagja is, akik nagyszerűen lettek integrálva a nagy volumenű történetbe.

Főszereplőink nagyon különböző karakterek (egy ember aki csak saját faluját szeretné biztonságban tudni, egy papnő aki a jegyesét keresi, egy nemes aki a királyságot akarja megmenteni, és egy titokzatos nő aki talán egyenesen az égből zuhant alá...) akik a történet során igazi csapattá kovácsolódnak össze, miközben az események próbára teszik kitartásukat, egymásba vetett bizalmukat és elveiket. A remek sztoriban vannak fordulatok, meglepő felfedezések, tragédia és szerelem egyaránt.

A történetmesélés elsősorban átvezetőkkel és a dialógusokkal történik, amikből rengeteg van. Sokszor olyan mintha egy sorozatot nézne az ember. Ez nálam nem probléma, főleg ha a dialógusok és karakterek jól vannak megírva, itt pedig szerintem erre nem lehet panasz. Egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni az az angol felirat. Akadnak benne bőven hibák, elgépelések, fura mondatszerkezetek, illetve elvétve néhány teljesen nonszensz sor is, de ezzel együtt is követhető a történet és élvezhetőek a párbeszédek.

A játékmenet másik fő eleme a harc. Ez csapat alapú és valós idejű, képesség cooldown-okra épülő rendszer. Őszintén szólva nem nagyon jött be. A harcok általában, a trashmob-ok ellen túl könnyűek, a főellenségek viszont sokszor túl nehezek, de ez utóbbiaknál is leginkább csak azon múlik a csata, hogy gyorsabban tudjuk-e csapatot gyógyítani, mint ahogy esszük a sebzést. Volt egy-két alkalom, amikor vissza kellett mennem grind-olni, hogy legyen esélyem. A csapat minden tagját mikromenedzselni nagyon nehézkes, mivel a harc ugye valós idejű, de társaink AI-ja viszont felettébb béna. A legidegesítőbb dolguk, hogy kérés nélkül használják a varázslataikat, és isszák a ’mana potion’-öket, amiből pillanatok alatt kifogyunk. Szerencsére van a játékban egy trükk, amivel gyakorlatilag végtelen pénzt lehet csinálni, ezt bevetve elviselhetőbb volt. Vannak még bizonyos játék elemek, amik adnak némi mélységet a játékmenetnek, például craft-olás, felszerelésünk fejlesztése vagy ellenségek elfogása.

Amivel még sok időt eltöltünk, az a helyszíneken való mászkálás. Néha túl sokat is, mivel néhány terület meglehetősen nagy és ezeken belül nincs fast travel, egyes quest-ek pedig oda-vissza küldenek minket. Változatosságra azért nem lehet panasz, vannak itt falvak, bambuszerdők, hófödte hegycsúcsok, és néhány egészen másvilági helyszín is. A grafika szerintem rendben van, talán kevés a megjelenési évhez képest, de a készítőknek a fényekkel és színekkel játszva sikerült feldobniuk a játék képi világát, és nagyon látványos helyszíneket alkotni. A karakterek és ellenségek modelljei is jók lettek, talán animációk terén lehetett volna többet kihozni belőlük. Főleg az átvezetőkben tűnik fel, hogy elég darabos a szereplőink mozgása. Az arcmimika sem csúcs, de azért rendben van, elég ahhoz, hogy érzelmeket fejezzen ki és sokat segít a beleélésben.

Ami igazán életet lehet a karakterekbe az a szinkron. A gonoszok szerintem talán kicsit sokat nevetnek mániákusan, de ezen kívül nem lehet panasz a performanszra, a főszereplők szinkronja pedig kiemelkedően jó. A hangzásvilághoz hozzátartozik a zene is, ami szintén kiváló lett, sok fülbemászó darabbal segít megalapozni a hangulatot.

Bugokkal ritkán találkoztam, a legkomolyabb az volt, hogy egyszer-kétszer átestem a földön. Ez itt softlock-ot jelent, szóval érdemes gyakran menteni.

Összességében tetszett a játék. Bár a harcrendszer nem igazán jött be, a kínai mitológiára építő, nagyszerű történet és a remek karakterek miatt abszolút megérte végigjátszani.


Referenciának legyen itt egy kínai rpg-k történetéről szóló cikk:

https://felipepepe.medium.com/before-genshin-impact-a-brief-history-of-chinese-rpgs-bc962fc29908

Comedian
Batman: Préda

2023.01.22.

Stadia HUN
Stadia - Game Over

2023.01.17.
9

p34c3
Nyakunkon a PlayStation VR2

2023.01.15.
32

pendrivedealer
Tartalmat gyártok, tehát vagyok!

2023.01.13.
5

Necroman Mk2
Antichamber

2023.01.07.
2

Malleus
The Gate of Firmament(軒轅劍外傳 穹之扉)

2023.01.05.

Stadia HUN
Morphcat Games Coll. 1

2023.01.04.
1

Necroman Mk2
2022. év dala

2022.12.30.
3

Necroman Mk2
Far Cry 3 Blood Dragon

2022.12.08.
1

Burzum
A Jó, a Rossz és a Gonosz

2022.11.26.
6

Comedian
Nyugaton a helyzet változatlan

2022.11.25.
1

Stadia HUN
Desta: The Memories Between

2022.11.21.
14

p34c3
Volt egyszer 1 Kollektorz Edisön

2022.11.20.
9

p34c3
10per10 - elmélkedő a játékok pontszámairól

2022.11.12.
44

Stadia HUN
GENDER-harc!

2022.11.07.
22

Necroman Mk2
Zombie Shooter 1-2

2022.10.31.

Comedian
Black Adam

2022.10.25.
10

Malleus
Sword & Fairy 7 (仙劍奇俠傳七)

2022.10.20.
1

p34c3
Életem Játékai - The Last of Us

2022.10.15.
4

Comedian
Mosolyogj

2022.10.12.
4