The Plucky Squire - Nyitott könyv az életünk!Teszt

A The Plucky Squire alapvetően Zelda-like élményt, pardon, Link to the Past-szerű akció-kalandjátékot kínál, amelyben Jot-ot, a bátor gavallért irányíthatod. Jot maga a „Plucky Squire”, a róla elnevezett könyv-széria főszereplője is. Humpgrump, a Plucky-verzum gonosz varázslója rájön arra, hogy Jot mindig győzedelmeskedik felette, úgyhogy meta-kaput nyit a világunk felé, és száműzi hősünket a könyv lapjairól a valóságba. Nem telik sok időbe, mire Jot megszerzi a két világ közötti átjárás kulcsát, így Humpy tervein felülkerekedve könnyedén valóság és mese ura lesz. Azaz lehetne. Nyilván a gaz mágus csatlósai is megjelennek a Squire-könyvet birtokló kisfiú íróasztalán, úgyhogy a dimenziókon átívelő kaland, a könyv sodrásából kilépve, sok-sok játékmechanikai trükk bevonásával ölt eddig nem látott, formabontó formát.

Ha valami miatt a Plucky Squire évek múltán is emlékezni fogunk (a hihetetlenül jól működő művészeti érzéken túl), az a kettős játékmenete. Hogyan is kell ezt elképzelni? Megyünk előre a Szonett-mocsárban, a Metál-hegy lankáin (magyarul a klasszikusokat idéző, popkult kikacsintásokkal megrakott Zeldás labirintusok egyikében), aztán egyszer csak olyan falakba ütközünk, amelyeket nem lehet a szokásos gameplay-elemek mentén megoldani. Ilyenkor kiugrunk a könyvből, majd lapozunk, vagy például megdöntjük a könyvlapokat (persze ilyenkor a könyvben gurul a kőgolyó, vagy elmozdul egy sínen álló platform). Esetleg csak simán átlibbenünk A pontból B-be, amely „könyvön belülről” elérhetetlen lokációnak tűnik. Ezzel máris megoldottuk az adott rejtvényt. Ezt a készítők további minijátékokkal és fejezetenként új mikro-mechanikákkal toldják meg.

A könyvlapokon például olvasható narráció kap helyet, aminek egyes szavait kiüthetjük a mondatból. A sötét barlang és a világító gomba kombinációjánál elég egy szócsere, és máris felfedted az előtted sötétlő barlang rejtelmeit. Szerencsére a készítők mindenre gondoltak, a szavak variálásával értelmes, vicces fordulatokat hoznak az értelmetlen szókapcsolatok is. Tudatos, humoros megközelítés ez, amely nem tűr kompromisszumokat. A játékmenetben vannak oldalnézetes, platformozós részek is. Semmi komolyra nem kell gondolni, ezek is leginkább az élményt variálják percről-percre. Máskor a könyvből kilépve (általában fejezetenként egyszer) nagyobb kalandokat is átélünk. Egyszer például egy Magic-szerű kártyalapba ütközünk a kisfiú asztalán, hogy annak festett képén egy ATB-jellegű harcot folytassunk a kártyalapon szereplő elf íjászlány fegyveréért. Bámulatos ötlet!

Nincsen Zelda-szerű játék minimális RPG elemek nélkül – a Plucky ezt is visszahámozza a legelemibb szintig. Ugyanis a fákból-bokrokból (a legutóbbi Múmin játékhoz teljesen hasonló módon) kincset (lámpácskákat) vadászhatunk, amelyeket pedig az időnként felbukkanó boltokban költhetünk harci képességeink fejlesztésére, vagy art-poszterek megnyitására. A gyűjtögetés is inkább a minőséget helyezi a mennyiséggel szemben (lehet művészi képeket keresgélni a terepen, meg gliccsmadarakra vadászni) - így a program nem fog feleslegesen terhelni olyan gyűjtögetés-maratonnal, ami a kampány dinamikáját megtörné.

Ez letisztult, nyílegyenes fejlesztői hozzáállás az egész játékra kihat. Aminek az a vonzata is támad, hogy a játék jóval rövidebb egy klasszikus Zelda cím hosszához mérten. Játszanád még a Plucky Squire-t, de sajnos kifogy alólad a könyvlap. Bevallottan nem is erre hajtottak a srácok. Azt szerették volna, hogy a rövidebb játékidő során koncentrált hatásokkal találkozzon minden játékos, az irányítottabb pálya- és világszervezés is ezt az állandóan magas fordulatszámon pörgő minőséget és változatosságot szolgálja. Bár elsőre furcsa lehet az, hogy fejezet-falatokra osztanak egy Zelda-szerűséget, de rohanó világunkhoz passzol a kisebb bonbonierben mért falatozás.