[Teszt] Armored Core VI: Fires of Rubicon

Armored Core VI: Fires of Rubicon

dragCsető Zsolt2023.08.23. 17:00

A már-már követhetetlen folytatásáradat elapadásával nem kevesebb mint tíz évet kellett várnunk arra, hogy a FromSoftware visszakanyarodjon az Armored Core-szériához. A hosszú szünet, illetve a japán stúdió azóta produkált munkássága pedig joggal ragadta meg a játékosok figyelmét, így a mechás franchise minden eddiginél nagyobb reflektorfény mellett térhet most vissza.

Sosem szerencsés, ha egy fejlesztőcsapatot beskatulyáznak, ugyanakkor éppen a FromSoftware az élő példa arra, hogy ebből is ki lehet törni. A sokáig másodvonalasnak tartott japán gárda ugyanis a töméntelen mennyiségű robotos akciójáték (meg persze pár egyéb ínyencség) után egyszer csak összerakta a Demon's Souls és a Dark Souls párosát – a többi pedig már sikersztori, ami tavaly Év Játéka-díjak tucatjaival tetőzött, minden eddiginél magasabban. Könnyen lehetett volna ebből persze újabb skatulya, hiszen két évtizedes távlatból nézve annyi történt csupán, hogy a FromSoftware szépen átvedlett „Armored Core-csapat”-ból „Dark Souls-csapat”-tá, tíz év csend után azonban elérkezettnek látták az időt arra, hogy visszatérjenek a gyökerekhez – immáron igazi AAA-fejlesztőként. Izgalmas, szó se róla!

Nem véletlenül használtam a „visszatérés a gyökerekhez” kifejezést, ugyanis még a teszt elején érdemes tisztázni egy nagyon fontos dolgot: aki újabb soulslike-élményt vár, az nagyon hamar le fog pattanni a játékról. Nem állítom, hogy a csapat nem hozott magával ezt-azt az elmúlt évtized tapasztalataiból (erre még visszatérek), de az Armored Core még szegről-végről sem nevezhető akció-RPG-nek: ez egy mezei, sallangmentes mechás darálás, méghozzá nagyon egyszerű, már-már archaikusan „videójátékos” felépítéssel. Hogy mit értek ez alatt? Leginkább az előrehaladás mikéntjét, a Fires of Rubicon ugyanis teljesen különálló és meglehetősen rövid, átlagosan negyedórás missziókból áll össze egy nagyjából húszórás sztorivá. De klasszikus átvezetőkből sincs sok: a történet nagy része maga a gameplay, illetve az az alatt zajló rádiós (és ilyen-olyan) kommunikáció, így nagyszabású és bombasztikus tálalásra – legalábbis a sztori tekintetében – ne számítson senki. Rengeteg unalmas eligazításra a missziók között annál inkább.

A Rubicon 3 bolygó bejárása, illetve a váratlanul felbukkanó szuperfejlett matéria, a Korall rejtélyének felgöngyölítése ettől függetlenül a legkevésbé sem unalmas, a pörgős és változatos küldetések ugyanis folyamatosan bombáznak bennünket az új impulzusokkal. Még olyan missziók is akadnak a repertoárban, ahol nem a harc, hanem inkább a lopakodás vagy a felfedezés kerül a fókuszba, de az akciót is mesés érzékkel színezik a fejlesztők, legyen szó a méretekről, a komplett volumenről vagy éppen a sebességről. Egy szó mint száz: nagyon ritkán lesz olyan érzésetek, hogy ezt átéltétek már valamelyik korábbi feladat során, ami mindenképpen nagy piros pont annak tükrében, hogy a mechás csatározás nem éppen könnyű műfaj, ha a változatosságról van szó. Egyedül a helyszínek azok, amiket kissé egyhangúnak éreztem, a stúdió soulslike címeiben megszokott monumentalitás ugyanakkor itt is jól áll szerencsére a motornak, úgyhogy legalább ámulni lehet jókat időközönként.

És akkor a legjobbat még nem is mondtam: replay value! Szomorú, hogy milyen keveset halljuk ezt a kifejezést manapság (legalábbis AAA fronton), pedig a videójátékok egyik legalapvetőbb eleméről van szó, ami sajnos egyre inkább kiveszőben van a legmagasabb szinten. Nem úgy a Fires of Rubicon! Az új Armored Core küldetéseit bármikor újrajátszhatjuk, ha még több pénzre van szükségünk, ami teret nyújt a kísérletezésnek – erre egyébként a különféle tutorial-szimulációk is erősen ösztönöznek bennünket! Mint mondtam, ez nem RPG, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek különféle buildek. De még mennyire, hogy vannak! És ha van rá keretünk, akkor bármikor váltogathatunk közöttük: harci robotunk teljes „újrahuzalozása” alsó hangon több százezer kreditbe kerül ugyan, de ha nem gondoljuk meg magunkat minden második küldetést követően, akkor ezt viszonylag könnyen lehet finanszírozni, ráadásul a megunt alkatrészeket is el lehet adni teli áron. A hivatalos sajtóközlemények valahol itt szokták előhúzni a semmitmondó permutációkat: valójában elég annyit tudnotok, hogy a négy fegyverslot, illetve a négy testrész (törzs, fej, karok, lábak) a teljes skálát aprólékosan lefedik a lassútól a gyorsig és a közelharcitól a távolságiig. Én egy viszonylag fürge, gyors kitérőkkel és dupla gépfegyverrel operáló „in-your-face” masinával találtam meg leginkább az összhangot, de aki a nagy számokra gerjed, az nyugodtan építhet tankot is (lényegében szó szerint). A lényeg, hogy mindig meg kell találnunk az alkatrészek megfelelő szinergiáját, a súly- és energiakorlátok ugyanis kötik a kezünket – ha nehéztüzérségre vágysz, akkor ennek megfelelő alapokra kell építkezned. Merőben eltérő végigjátszásokat élhetünk át tehát attól függően, hogy milyen mechát építünk, ráadásul a sztoriban is van egy-két fontosabb elágazás, ami miatt érdemes lehet még egyszer nekifutni a kalandnak. Ilyen tekintetben – pláne a végső konfliktust is idevéve – kissé meg is idézi a Souls-játékokat az új Armored Core.

YOU DIED!

...és ha már Souls: említettem, hogy ezt-azt azért hozott magával a csapat az elmúlt időszakból, és amennyire nem soulslike alapjáraton a Fires of Rubicon, a bossharcok annyira eszünkbe fogják juttatni ezeket a címeket. Már maga a tálalás is a hatásvadász belépőkkel (ez persze a korábbi részekben is megvolt már), a konkrét összecsapásokra azonban még inkább igaz, hogy a nyers darálást hirtelen felváltja a klasszikus „vívás”. Buildünk előnyei és hátrányai is itt rajzolódnak csak ki igazán, és ha játékstílusunk nincs összhangban azzal, amit robotunk nyújt, akkor túl sok sikerélményben nem lesz részünk, az összecsapások ugyanis piszok gyorsak, a koreográfiák pedig nem ritkán meghökkentően komplexek. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb itt is megszületnek majd az első no-hit runok, de ne legyetek naivak: lesznek főellenfelek, akikkel brutálisan meg fogtok szenvedni. Hogy melyikekkel? Erre bizonyára mindenkinek más lesz a válasz, a harcok agresszivitása (és néhol 3D-s bullet-hellbe áthajló jellege) miatt azonban előbb-utóbb mindenkit megakaszt majd egy boss. Igen, ha így nézzük, a Fires of Rubicon brutális nehézségi tüskékkel dolgozik, az alap missziók többsége ugyanis nagyon egyszerű. A győzelem diadalittas érzésével azonban továbbra sem lehet betelni: egy sikeresen legyűrt főellenfél akár több órányi szenvedést is képes elfeledtetni. Még úgy is, hogy az Elden Ring után itt is azt éreztem, hogy kicsit sok múlik az RNG-n, vagyis hogy hányszor (és legfőképpen: mikor) süti el az adott főnök a legerősebb, legnehezebben kivédhető támadásait.

Az, hogy még szenvedni is ennyire jó a játékban, csak egy dolgot jelenhet: a gameplay nagyon magas szinten mozog. Az irányítás precíz és feszes, az ellenfelek remekül kidolgozottak, a változatosságot pedig garantálják a már említett build-variációk – amik egy része ellen egyébként egyesével meg is küzdhetünk a hasznos tuningokat kínáló Arena menüpontban, ahol izgalmas 1v1 összecsapások várnak ránk. Egyetlen pont van csupán, amit picit elmértek szerintem az alkotók, ez pedig a muníció kérdésköre. Minden egyes fegyver adott mennyiségű lőszerrel/energiával bír, ezt kell beosztanunk az adott misszióra, akadt azonban nem egy bossharc, ahol nem a nyers nehézség volt egy ponton túl a fő kihívás, hanem az, hogy be tudjam osztani a rendelkezésre álló tárakat a küzdelem egészére. Fura, mert kicsit olyan érzés volt ez számomra, mintha a játék „kizárna” néhány buildet, mint megoldás az adott harcra – előbb-utóbb persze minden sikerült, de akkor sem éreztem természetesnek, gördülékenynek a dolgot. Ehhez kapcsolódik kicsit az a furcsaság is, hogy a hosszabb küldetések során vannak supply pontok, ahol újratölthetjük a lőszert, illetve a 3 javítócsomagunkat, de ennek igazából csak addig van jelentősége, amíg meg nem halunk, mert checkpoint újratöltésnél amúgy is maximum kapacitással kezdünk. Átgondoltabb pálya- és küldetésdizájnnal ezt el lehetett volna simítani, és akkor nincsenek olyan nem túl intuitív helyzetek, mint amikor egy mentési ponthoz érve jobban megéri kevés lőszernél gyorsan visszatölteni az állást, mint rögtön továbbhaladni. De ennél nagyobb baj sose legyen!

Az Armored Core VI: Fires of Rubicon időutazás a kétezres évek elejére: felépítése, történetmesélése és magas újrajátszhatósága is egyértelműen a videójátékok (egyik) hőskorát idézi meg – azt az érát, amikor a FromSoftware sem a szupernehéz™ akció-RPG-iről volt ismert. Hogy megérte-e ez a visszatérés? Nagyon is: a széria hatodik része fantasztikus változatosság és szabadság mellett villantja meg azt a magas színvonalú játékmenetet, amit most már mindenki elvár ettől a stúdiótól. A gatyát azonban kösse fel mindenki, a villámgyors és szórakoztató mechás akció ugyanis meglehetősen egyenetlen nehézséggel párosul – ha ódzkodsz a tanulós-vívós bossharcoktól, akkor még egy tankkal sem fogsz messzire jutni.

PLATFORM PC, PS5 (tesztelt), PS4, Xbox Series, Xbox One
KIADÓ Bandai Namco FEJLESZTŐ FromSoftware
MEGJELENÉS 2023. augusztus 25. ÁR €59,99 / 23 990 Ft

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Aranyon a Death Stranding 2, Doom: The Dark Ages launch trailer – ez történt pénteken

Továbbá: The First Berserker: Khazan, Dragon Ball Z: Kakarot, Risk of Rain 2, Sir Whoopass: Immortal Death, Killing Floor III.

1 napja
4

Fatal Fury: City of the Wolves

Huszonhat év dühe kellett ahhoz, hogy a patinás SNK verekedős széria feltámadjon hamvaiból. Megérkezett a Fatal Fury: City of the Wolves és pusztítóbb, mint valaha!

1 napja
7

Nikoderiko: Director's Cut

Jó platformerekre mindig szükség van, a Nikoderiko pedig a rendezői változatnak köszönhetően csak jobb lett. Teszt!

2 napja
2

Nintendo üzleti jelentés, Mafia: The Old Country megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Alien: Rogue Incursion Evolved Edition, Europa Universalis V, Gex Trilogy, Spray Paint Simulator, Section 11, Shantae Advance: Risky Revolution, Titan Quest II.

2 napja
5

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

2 napja
6

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

3 napja
5

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

3 napja
6

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

4 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

4 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

4 napja
48

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

4 napja
9

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

5 napja
10

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

6 napja
4

Heti megjelenések

6 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

7 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

8 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

9 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

2025.05.01.
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

2025.05.01.
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

2025.04.30.
12