Super Mario RPG - A hét csillag legendájaTeszt

Én azon szerencsések közé tartoztam, akik annak idején, 1996-ban is játszhattam vele, barátom NTSC masináján. Utána emulátoron többször is elvittem Smithy-ig a játékot, de be soha nem fejeztem. Tudjátok, vannak azok a jó RPG-k, amiket a legvége előtt inkább félreteszünk, hogy soha ne érhessen véget a nagy kaland. És ha Virtual Console-on elsiklottunk felette, vagy gyűjtőként azt a három összeharácsolt SNES Minit sem bontottuk ki, amin a játék könnyedén elérhető volt... Nos, most a Switch újrakiadásnak köszönhetően eljött az idő, a gyűjtők és a hozzám hasonló pipogya JRPG-sek végre befejezhessék a nagy kalandot.

Az ArtePiazza által fejlesztett felújítás gyakorlatilag nem remaster, hanem komplett remake. Azaz teljesen új motort, tejesen friss alapokat kapott az eredeti elképzelés. Ilyenkor nem csak az a célja a Nintendonak, hogy relatíve költséghatékonyan hozzanak ki fővonalas húzócímeket (hiszen a sztori, a játékmenet..., gyakorlatilag a kontent java adott), hanem egy-egy brand revitalizálásával akár további utakat nyithatnak, amelyek egyszerre szólhatnak régi és új közönséghez is. A Mario RPG parádés ilyen tekintetben. Nincs az a régi, SNES-en nevelkedett, emulátorokon edződött Mario rajongó, akinek ez a kiadvány ne tetszene. És elképzelni nem tudom, hogy ha bármilyen friss, fiatal játékos elé tesszük a remake-t, akkor abból ne váljon rajongó rövid időn belül.

Ennek pedig egyik fő oka az, hogy a Super Mario RPG alapjaiban fantasztikus, amely nélkül sem Superstar Saga, sem Paper Mario játékok nem lettek volna. És hiába jelent meg rengeteg cím a fenti két alágon, az eredeti, első máriós japán RPG még mindig a legjobbak között van, ha nem a legjobb az összes közül. A Squaresoft zsenialitásának csúcsán járunk, a Chrono Trigger és az FF6 után, még a Final 7 előtt. A csapat pedig mindent megtett annak érdekében, hogy a Final Fantasy formulán túlmutatva, és a Mario játékok főbb elemeit megtartva, innovációval rukkoljanak elő.

Mert a Super Mario RPG tényleg egy különös elegy, amely mindkét világból táplálkozik. A játék felépítése vegytiszta JRPG. Városok között dungeon vidékek kötik össze a világot, amelyek végén boss vár minket. A karaktereinket fejleszthetjük, a party-t váltogathatjuk, ahogy egyre többen csatlakoznak a trupphoz. A városok körül saját biomok vannak, saját nevezetes NPC-kel. A világon átívelő kataklizma naaagy bajlós árnyaival fenyegeti az összes vidéket, és időnként olyan elfoglaltságokat, csavarokat, titkos elemeket dob be elénk a játék, ami feldobja a rutinszerű kalandozást. A Super Mario RPG az összes fenti elemet kipipálja, sőt körökre osztott, egyszerű, mégis idővel durván mélyülő (és főnököknél nehezedő) harcrendszert is kínál.

Miután végigvettük az összes kötelező JRPG elemet, akkor fogjuk észrevenni, hogy a Mario játékok azóta is kötelezőnek mondható mechanikái organikusan épülnek a habituális japán szerepjáték megoldások közé. A pályák izometrikusak, de platforming elemeket tartalmaznak. A harcokban az ügyességi jelegű időzítések kiemelt szerepet kapnak, a mozdulatok, speckók, "limit breakek" pedig olykor a tipikus Mario-mozgások mentén vannak kitalálva. Az ellenfelek nem random jönnek, hanem a pályán poroszkálnak, mint egy átlag Mario játékban. Ezzel a megoldással amúgy rengeteg nem-JRPG játékost meggyőzött a Square, mégsem vált a módszer standarddá. Ja, mondani sem kell, a minijátékokban is megjelenik a Mario-faktor.

Jobban belegondolva, a Nintendo tényleg ezekből a tradicionális elemekből él a mai napig, amikor a magasra értékelt modern játékaikat nézzük - a Super Mario Wonder, vagy a 3D platformerek királya, az Odyssey sem tudja levetkőzni magáról azokat az elemeket, amelyeket a Square okosan felismerve, 1996-ban, egy JPRG játék szerves részévé tudott varázsolni. És itt most nem is a látványra gondolok legfőképp. Oké, az erpégésített Mushroom Kingdom téveszthetetlen vizuális elemekkel dolgozik, de tényleg, mechanikák szintjén okoz ámulatot a két világ párosítása. Ezt talán sem a Superstar sem a Paper Mario játékok nem tudták ilyen agilis módon ötvözni.

És mindehhez kiváló karakterábrázolások társulnak. Mario nem beszél, csak gesztikulál, de mindenki körülötte "drámai" mélységekkel rendelkező hős. Kezdve a kissé ügyefogyott, de szerethető Mellow "békától" a szintén menő, azóta kultikussá vált Geno karakteréig. Bowser pedig, mondanom sem kell, ismét ellopja a showt; a Super Mario RPG ábrázolta először a karakter "puhább", szerethető oldalát. Azóta várom, hogy ki lesz képes Koopa királyunkat ilyen jól eladni főszereplőként. És amíg az Illumination (na meg mostanában a Nintendo is) kezét-lábát töri, hogy Disney-karaktereket csináljon hőseiből, addig a Super Mario RPG intelligens írással, ritkán látott érzelmi húrokat pendítve hozza ki a mesefiguráiból a legjobbat.

A remake szempontjából tehát nagyon jó adottságokból indult ki az ArtePiazza, a megvalósítás pedig szinte hibátlan lett. A látvány 1:1-ben hozza és bővíti az eredeti jellegzetességeket. Már nem úgy néz ki a játék, mintha a Rare-féle Silicon Graphics munkaállomásokból pottyant volna ki a DKC közeli rokonaként, hanem közelíti a CG mesék szintjét. A Yoko Shimomura és Nobuo Uematsu által szerzett melódiák kissé szintetikusan, de gazdagon hangszerelve mutatják meg, hogy chiptune-on túl is képesek libabőrt igézni a hátunkra. A játékmenet pedig áramvonalasabb, mint eddig. Szinte késleltetés nélküli irányítást, vajpuhaságú mozgatást kapunk, amit az ügyességi elemek (pl. harcban az időzítések) meghálálnak. Egyedül az izometrikus nézettel, a beláthatósággal voltak néha gondjaim. Meg az UI-val. A játék felhasználói felülete sokat veszített a mesés mivoltából. Az ArtePiazza által választott betűtípusok, menümegoldások hideg modernizáláson estek át, amelyektől engem kicsit rázott is az a bizonyos hideg. A menürendszerben is vannak oktondi megoldások. Pl. a pause során van "item" meg "speciál" menüpont... ami szól a játékosnak, hogy a terepen amúgy az Y és X gombokat legyünk szívesek nyomkodni, ha tárgyat vagy speciált akarunk ellőni. További hiányosságként megemlíthető, hogy szinkron nincs (még az átvezetőkben sem), és olykor a 60 FPS próbán is elhasal a játék.