Princess Peach: Showtime! - Cuki a hacukád!Teszt

Külön szeretem az olyan játékokat, amelyek valamilyen díszletvilágba repítenek, mintha ezzel akarnák a fejlesztők a negyedik falat áttörni. A Little Big Planet nyilván mindenkinek ismerős, de ott volt a Wooly/Yarn variáció Nintendo-n, vagy a szintén PlayStation-ös Puppeteer, amely sok közöset hordoz a hercegnő új játékával. De van itt egyéniség azért dögivel és játékmenet szempontjából sincs szó másolásról - a Princess Peach: Showtime ilyen értelemben is egy különlegesség. Nem platformer, nem akciójáték, nem minijáték-gyűjtemény, hanem mindegyikből egy pici. És amíg a keverék elemeit ízlelgetjük, Peach a szokásos árnylények (tetszőlegesen behelyettesíthető, súlytalan mesegonoszok) által megszállt színház termein (pályáin) át, színdarabról-színdarabra (világról-világra) szabadítja fel a művészeti létesítményt és zavarja haza a szúrós hangulatú gonoszokat.

A trailerekből is láthattuk, Peach kosztümei-szerepei olyan szintű átalakulást hoznak, amilyet csak a Kirby játékok szoktak. A pályák (és azok későbbi kiegészítései) mind egy mini-történetet mondanak el, amelyekhez Peach felölti az adott környezethez tartozó hacukát. A cukrászüzemben nyilván méretes tortadíszítővel a kezünkben avanzsálhatunk tortamesterré. A jégen Elzát megszégyenítő kék rucikban nyomhatjuk a rittbergert. Ninjaként pedig, igen, ninnyulhatunk a sakura-virágzást mímelő díszletek között, és akkor a sellőbarackról, meg a többiről nem is beszéltünk. Minden egyes kosztüm más játékstílust kíván, sőt pályánként, pályarészenként eltérő, hogy mit kell csinálnunk. A változatosságra nincs panasz, bár az tény, hogy sem a pályák, sem a kihívás nincs egyenletesre csiszolva. Sem hosszban, sem kihívásban. A pályákon amúgy térben, amolyan 2.5D módban mászkálhatunk, kiszélesítve a bejárható "színpadokat". Van olyan pálya, ahol a harc dominánsabb, máskor az ügyesség... És amennyire könnyű végignyargalni pár szinten, úgy a 100%-os teljesítés bizony már az első pályán sem magától értetődő. Sőt, a nehézség finoman fokozódik is - a fejlesztők nem nézték teljesen babának a játékost.

Pedig a prezentáció oldaláról még zavarba is jöhetnénk, hogy akkor mégis kinek készült a játék. Mert a Princess Peach: Showtime! csajos, gyerekes, nem is kicsit. Gyakorlatilag olyan témák sorát vezeti fel, amely egy mai ovis vagy kisiskolás számára igazi tündérálom. Nagyon jó érzékkel keveri a rózsaszínt a sötétlilával; a girl powert a kicsit borzongató, de igazán soha sem félelmetes mesebeli árnyakkal. És ez jól is van így - a célközönség pedig mind a két végletet átfogja. A pályákat (apa vagy anya segítségével) egy kiskölyök is lehozza, de szülők nélkül csak a hárdkór klambók fognak mindent előcsiholni az egyes pályákból.

A játék képi megvalósítása is színvonalas, korszerű. Az Unreal motor szinte tényleg úgy tolja a látványt, mintha valami mesét néznél, pár olyan pillanattal, ami a Switchtől szokatlan minőséggel szórja a konfettit. Ennek megvan a maga ára; a játék tuti hogy 720p alatt fut (kézi módban), amire még rájön valami FSR-szerű képrekonstrukció is. Plusz a framerate a Ninty címekhez képest valami rettentő mód mammogós. Nem tudtam eldönteni, hogy igazat mondanak-e azok, akik 24 frém körül számolnak a játék teljesítményét illetően, de az biztos, hogy egyes átvezetőknél még ennél is lassabb a képfrissítés, és az irányítás a lassúság miatt sokszor apacukának érződik. Szerencsére a játékmenet nem kíván többet, de akkor is, na! A hangeffektek is agyon vannak tömörítve, de a zene az szép, és szépen is szól. Mintha Disney zeneszerzőket szerződtettek volna a készítők. Ez kicsit furcsa is volt egy Peach játéktól, és ez még nem minden. Máskor is volt olyan érzésem, hogy ha nem lenne a jellegzetes pofi, meg pár virnyogó Toad, akkor fel sem tűnt volna, hogy egy Mario univerzumban járunk...