Kraino OriginsTeszt

A Kraino Origins-hez leginkább a Symphony of the Night előtti Castlevania-k (úgymond ClassicVania-k) állnak: 8 darab szép hosszú pálya választ el minket a Bacula nevű (vélhetően Drakula és a denevér házasításából eredő) grand nemezistől - emellett pedig minden pályához tartozik egy-egy challenge szint is. A pályák lineárisak, és bár akadnak kisebb elágazások/kitérők, alapvetően bemész a bejáraton és addig csihipuhizol és ugrabugrálsz amíg el nem éred a kijáratot és az azt őrző keményceruzás boss-t.

A kérdés persze hogy “hogyan” - értsd, milyen a játékmenet - és ezen a téren a Kraino ügyesen ötvözi a múlt (ami jó, ahhoz kár hozzányúlni) és a jelenkori vívmányokat. Például nem számol életeket, nincs game over képernyő se, ha el találsz hullani (és el fogsz, mert azért annyira nem könnyű préda a játék) akkor a legutóbbi checkpoint lángnál respawnolsz valamivel kevesebb pénzecskével a pénztárcádban.

Mint említettem, a készítők inspirációs kuckója jó eséllyel Castlevania poszterekkel van telitűzdelve, és ez a Kraino világán alaposan meg is látszik: gyertyákból potyogó pénzérmék és “képesség-töltények”, falakból kicsapható rejtett gyógyitalok, meg úgy en block a zordon Transylvánia élőholtakkal vadregényes tája - mind mind a Konami klasszikusát idézik. Főhősünk viszont jóval agilisebb, mint bármelyik Belmont ivadék: intenzitásában sokkal inkább a kék bombázó elevenedik meg előttem, ami alapvetően jó irány. Viszont az aláfestő zenék sajnos gyalázat, hogy mennyire jellegtelenek, néhol már konkrétan idegesítőek: rövid, nem túl dallamos szekvenciák ismételgetik egymást. Végülis, ha az volt a készítők célja, hogy a játékos rövid úton idegállapotba kerüljön, akkor betölti a funkcióját…

Tudod, mindig az a mércém az ilyen múltidézős játékoknál, hogy elképzelek egy alternatív valóságot, amiben mondjuk 95-ben megjelent ez a játék a SNES-re (technikailag amúgy kisebb kompromisszmok árán simán képes lenne erre) és hogy ennek az alternatív valóság 2023-as évében hogyan emlékeznénk vissza a Kraino-ra… és hát az van, hogy többnyire sajnos sehogy. Ne érts félre, tök jó kis játék a Kraino… de… valahogy hiányzik belőle valami. És akárhogy pörgetem magamban a dolgot, mindig oda térek vissza, hogy ezek apróságok, nüanszok. Például a pályatervezés, ami lehetett volna picit alaposabb, picit jobban átgondoltabb. Persze, a játékos úgyis csak átrohan rajta, nade nem mindegy, hogyan. Vagy ott vannak a zenék, amik ilyenkor mutatkoznak meg, mennyire jelentős részét teszik ki az összképnek .

És a nap végén megértem, miért nem készülnek sűrűbben ilyen játékok. Hogy egy Mega Man X szintű klasszikust megalkosson egy kis indie csapat, arra relatíve kevés az esély: az ilyenhez úgy gondolom nagyon erős vízió, motiváció, tehetség és nyilván nem kevés anyagi erőforrás szükséges. Pláne, hogy a műfaj nem túl hálás: ha a játékos meglátja, hogy pár óra alatt végigjátszható a termék - pedig kérem, a sallangmentesség az feature! - már húzza is a száját, hogy nem ad érte 10 dollárt. Főleg, ha a tesztelő kutya még le is húzza különféle nüanszok okán, blöe! Egyébként meg tök jó kis játék a Kraino, örülök, hogy valaki végre csinált ilyet is. Mindenféle rinyám ellenére simán ajánlom!