Hot Wheels UnleashedTeszt

Nagyon várt cím volt a Hot Wheels Unleashed, mi is pörögtünk rá rendesen. A Milestone jól felépített kampányban csepegtette a játékkal kapcsolatos infókat, és nagyon pontosan ráérzett, hogy a kisautós feldolgozások terén van némi légüres tér. A friss közönségből a mai napig kapható Hot Wheels kocsik rajongói jelenthetnek masszív közeget, a régiek közül pedig azokat vonzhatja be a cím, akik annak idején nem elhanyagolható időt tettek bele a Micro Machines epizódokba. A kettő között lehetnek még a retrós Mario Kart rajongók, vagy az árkád-őrültek… Szóval széles spektrumot át lehet fogni egy ilyesfajta játékkal.

Ezzel együtt a Hot Wheels Unleashed nem is akar olyan nagyon soknak látszani. Itt kérem egy pőre árkád autóversenyt kapunk, ahol igazából nincsenek is jelen a kart-játékokból megszokott power-upok. Minden a sebességen, a kanyarbevételen és a driften múlik – és mi meglepő, ez a „core gameplay loop” (amire épp keressük a szerkesztőségben a legjobb magyar megfelelőt) legélvezetesebb része. A száguldás igazi kapaszkodós hatással bír, a drifttel kombinált turbó-töltögetés pedig még easy módon is kötelező alapmechanika. Sajnos azonban nem csak ebből áll a játék magja. Ott vannak a gumiszálon rángatott ellenfelek, akik gyorsan utolérnek, ha elhagyod őket, és nagyon nem engednek maguk elé, ha lemaradnál. Ellenben mindig jó íven közlekednek és csak ritkán hibáznak – normál fokozaton is már frusztrálóan küzdenek. Aztán ott van a falhozcsapódás és a kocsikkal való dodzsemezés, ami szokható, de igazán nincsen jól eltalálva. A visszadöccentő akadályok, a korláttal való kontakt, és a vas-vassal való érintkezése is megszaggatja az áramló sebességérzetet. Nem bántóan rossz, de a sokadik pályán is úgy érzed, hogy a csattanások dinamikája lehetne jobb, áramvonalasabb. Nem tagadom, még csak a cikk első felében járunk, de máris a negatívumokon van a hangsúly.

Sajnos ezt nem tudom elkerülni a folytatásban sem, mert összességében mindig szembejött valami, ami felborította a játszin boldogan reptetett kisautómat. Ilyen például a tereprendezés és a pályadesign is. Hatalmas ötlet a mai vizuális színvonalon bemutatni, hogy milyen is lehet mütyürként végigmenni mondjuk egy gördeszka-parkban, de a vezetett túrákhoz a Hot Wheels Unleashed főleg műanyag pályaelemeket használ. Ezek valamelyest kordában tartják az élményt, de megmondom őszintén, azok a legjobb trekkek, ahol a háttérben meghúzódó terepet is belekeverik a buliba, mint ahogy régen pl. a cikk elején emlegetett Micro Machines is csinálta. Amikor azonban kiismered a játék fix műanyag-játékútjának moduljait, onnantól óhatatlanul is olyan érzés tör rád, mintha nem profi pályákat, hanem (amúgy profi, de) editorban összerakott szakaszokat kapnánk egymás után. Túl szigorú volnék? Lehet. A készítők azért próbálnak változatosságot, környezeti furfangokat (szél, gyorsítók, stb.) bevetni, ezzel pedig azért a szárazabbá váló nyomvonalak kissé színesebbé-változatosabbá válnak.

Szerencsére a színek nem hiányoznak a látványból sem. A játék tűéles képet nyújt XSX-en, a fém- és műanyag felületek meg úgy játszanak a bevilágítással, hogy öröm nézni. A zene ilyen tingli-tangli háttérprüttyögésként va jelen, de nagyot dob a versenyek dinamizmusán, hogy adott eseményeknél, ugratásoknál, turbózásnál a muzsika is effektekkel megy a történések után.

A tartalommal is ki lehet békülni, de itt visszatér megint a szájhúzásom. Nem sok pálya-háttér van , és ezen felül a már fentebb is említett blokkos nyomvonalakkal dolgoztak a designerek. De ennek ellenére meglepően sok leosztás, és egy tartalmas, térképpel bíró single-módot kaptam, amiből végül többet ki lehetett hozni, mint elsőre gondoltam volna. Kétszintű jutalmi rendszer mellett kapunk titkos feladványokat, time trial kihívásokat, és boss-pályákat is, masszív méretekkel és látványos pályaelemekkel. A kocsik szempontjából is több mint 60 verda várja a megnyitást – de itt jön egy újabb csavar. Alapvetően csak pár járgánnyal kezdesz, és loot boxok adják az újabbakat. Tehát van benne egy random faktor, még ha nem is kell érte fizetni. Én mindjárt az első pár versenyen kaptam többletpéldányokat is bizonyos járgányokból. Ezeket szét lehet szedni csavarvalutára, és el is lehet adni, hogy a pénz valutából is valamennyit visszakapjunk. Sőt, a kessért és csavarokért cserébe upgradelhetünk és új loot dobozokat is vehetünk. A baj csupán annyi, hogy kb óra nagyságrendű versenyezgetés is 1, nagyon max 2 loot ládikóra elegendő aprót hoz, tehát elég lassú a fejlődés. Ide a rozsdás csavarkulcsot, hogy egy-két frissítés után jön a befizetős gyorsítása a dolgoknak, és hát az is jópofa, hogy egy tizenpárezres játékra már kinn van az első újabb 10k-t kóstáló expanzió. A vicc kedvéért háromszázötven Jó Magyar Forintért vettem egy teljesen common Bone Shakert is, csak hogy megnézzem, mit is tud a pénzért vett kiegészítő. Csendben pöfögöm: nem túl sokat.

A játékban van multi, ami végül egész korrektül működik, nem volt vele gond, lag, vagy bármi probléma. Tudunk split-screenezni. Van benne pince-editor, ahol magad állíthatod össze a geek-barlangodat. Van benne klasszikus pályaeditor, a kocsikat cicomázhatod is. Alapvetően nem rossz tehát az, amit felvonultat a HWU. Viszont minden jóra jut valami kérdőjeles – és minden kérdőjel mögött ott vannak a gyönyörű emlékek a Micro-sorozatról, a Re-Voltról, a Forza Horizon 3-4-ről, ami ezt a Matchbox-fantáziát minden téren klasszisokkal jobban csinálta. Tessék! Vonatkoztass el ezektől, mikor éveken át szórakoztál velük… Nem mondom, hogy te nem fogsz egy jobb játékot látni a HWU-ban, mert adott pillanataiban én is érzem az arcomon neonfények erejét. De most, ebben a helyzetben tőlem nem kap sajnos jobbat – és ezen az sem segít, hogy idén eddig talán ő a legstílusosabb és legcsinosabb árkád autóverseny játék a pályán.