Helldivers 2 - mitől döglik a bogárTeszt

Teljes és komplett mind f*ck amit az Arrowheadnél letettek az asztalra. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire durván el tudnak találni szinte mindent, ami egy co-op shootert élvezetessé tud tenni. Illetve tovább megyek és egy erős állítással nyitva, hogy minden idők egyik legjobb co-op shooterét tudják összetenni, szó szerint a semmiből. Minden játékfejlesztés arról szól, hogy döntéseket hozol útközben, amihez egészen addig megpróbálsz ragaszkodni, ameddig ki nem kerül a játék. Ekkor derül ki, hogy jól gondolkodtál-e vagy sem. Ezek mindig nehéz döntések, amik rengeteg kompromisszummal és extra melóval járnak, hiszen a legjobb megoldások általában a legdrágábbak is. De ha nem engedsz a vízióból, ha pontosan tudod, hogy mit akarsz és mindent megteszel annak érdekében, hogy a végtermék pontosan olyan is legyen, amit elképzeltél, na akkor kérem szépen ezek lesznek a sikeres játékok legfontosabb sarokkövei. Kevesen merik általában bevállalni és még kevesebben mernek a megjelenés után is kitartani mellettük. Természetesen azt is érdemes hozzátenni, hogy keveseknek is adatik meg az, hogy hagyják őket a munka végére érni ebben a formában. A HD 2 esetében viszont már egy hét után is kijelenthetjük, hogy szinte minden működött, amit kitaláltak és pár dolog kivételével egy olyan „feature” csomaggal sikerült megjelenni, ami bőven elviszi a hátán a játékot. A számok ugye magukért beszélnek, de erről majd kicsit később.

De lássuk, hogy mit is kapunk a pénzünkért, illetve itt is érdemes a játékfejlesztőknek elgondolkodni, hogy vajon ugyanígy teljesítene a játék, ha nem a manapság megszokott teljes ár felére árazták volna be. Röviden, nagyon sokat és közben jóval kevesebbet, mint sok más hasonló címben. Az egyik oldalon látszik, hogy 100%-osan a core játék mechanikákra építették fel a dolgokat és ehhez rendeltek alá minden olyan „felesleges” dolgot, ami rengeteg pénzbe kerül. Nincs kampány mód, nincsenek hosszú átvezetők, nincsenek főszereplők, drága színészek, vagy monumentális OST. Minden funkcionális és arra szolgál, hogy a lehető leggyorsabban fegyvert ragadva menthessük meg a galaxist a gonosz bogaraktól és robotoktól. A kezdő átvezető a kultikus Csillagközi Invázió stílusában magyarázza el, hogy ha tökös hazafi vagy, akkor a hadseregben a helyed és semmi más nem számít, csak a végső dicsőség. A játék indítása után 2 perccel már egy bolygón találod magad és a saját, valamint a csapatod életéért küzdve oldhatsz meg feladatokat, miközben szisztematikusan begyűjtesz mindent, amikkel a pusztításhoz elengedhetetlen arzenálodat tudod bővíteni. És igazából ennyi a játék. Na persze nem teljesen, de külön játékmódokat vagy bármi más elfoglaltságot ne is nagyon keressél, mert nincs rá szükség. Ahogy a fejlesztők szerint a PVP módra sem, mert nem akarnak toxikus közösséget a játékban, arra a Tarkovot ajánlanák. Még egy respect pont nekik, hiszen itt is látszik, hogy beleállnak a fentebb taglalt döntésekbe.

A karakterünk bár szintet lép, de gyorsabb, szívósabb vagy erősebb magától sosem lesz. Ehhez a küldetések alatt megszerezhető medálokra, szuper credtiekre, pénzre és mindenféle felszedhető, általános vagy ritka mintákra lesz szükséged. Ha megvannak ezek, akkor több opciód is van. Az elsődleges medálokkal kinyitható felszerelések két kategóriába esnek. Az első a játék alapverzióját megvásárlóknak is elérhető a második viszont csak a prémium csomaggal nyitható meg. Illetve és itt jön be még egy elképesztően érdekes és szerintem szimpatikus megoldás, hogy a játékban rendes pénzért vásárolható valuta puszta játékkal is kifarmolható, méghozzá nem is hosszú hetek alatt. És ami még szimpatikusabb, hogy így lehetőséged van megvenni a prémiumhoz tartozó kategória cuccait. Azaz, ha csak nem akarod az egyedi páncélt, az egy darab nem túl acélos SMG-t, a hajódon elérhető minijátékot és a Super Citizen titulust, nincs sok értelme a drágább verzióra beruházni. A második fő kategória a hajódról lehívható fegyverek, pusztító lövegek és mindenféle nyalánkságok listája. Ezek mind szinthez vannak kötve és a játék során megszerezhető pénzért tudod őket megvenni. Természetesen a lekérhető eszközök száma korlátozott, így mindig érdemes átgondolni, hogy milyen küldetésre megyünk. A harmadik kategória pedig a hajónk fejlesztése, amihez már a pályákon felszedhető mintákra lesz szükség. Ezek főleg arra jók, hogy a lehívható képességeken javítsál, vagy gyorsítsd az elérhetőségüket. Egyszerű és nagyszerű rendszer ez, ahol még arra is figyeltek, hogy bizonyos mintákat csak nehezebb fokozaton találhatunk meg, így ösztönözve a játékosokat, hogy feszegessék a saját határaikat.

Ezt természetesen a játék már magától is megteszi, mivel a HD 2 nem az a tipikus séta a parkban. Eleve 9 nehézségi fokozat van, ami már előrevetíti, hogy milyen extrém kihívásokra is számíthatnak azok, akik csukott szemmel és a nyelvükkel vitték végig az Elden Ringet. Nem pusztán erősebb vagy megnövelt számú ellenfelekre kell itt készülni, a legmagasabb szinteken már a bolygók sajátos hatásain túl extra nehezítéseket is kapunk. Mindenki másnak bőven elég a challenging vagy hard fokozat. Pláne azért, mert itt kérem bármi is halálos lehet ránk nézve, amibe masszívan beletartoznak a társaink is. Egy rossz gránát, egy félre ment szőnyegbombázás és füsté is váltunk a bogarakkal együtt. Ez a kikapcsolhatatlan baráti tűz egy olyan réteget és egyben feszültséget rak az egész játékmenetre, ami miatt már az elejétől fogva egy fokozottal jobban fogunk koncentrálni. Tudjátok, mint a híres meme, hogy ha felülünk a székben/kanapén játék közben, akkor rögtön +10 lesz a focus-unk. A másik nagy visszatérő kedvencem, a Helldivers jellegzetes funkciója, a d-paddal való kombinációk beadása. Nem csak egy gomb, vagy kettő egyszeri lenyomása hívja elő az adott funkciót, hanem néha egy akár 10 irányból is álló feladvánnyal kell megbírkózni, amit a legnagyobb háború közepén bepötyögni... Ez enyhén szólva is stresszes történet. De ettől is hatalmas móka az egész.

Meg attól, hogy az egész Helldivers 2 mennyire össze van rakva. Minden fegyver más, minden bolygó, bár néha hasonló, de teljesen új hangulattal rendelkezik. Az ellenfelek viselkedése kiszámítható, de főleg magasabb fokozaton olyan meglepetéseket húznak, hogy csak pislog az ember. De az igazán nagy dolog, hogy habár a legtöbb küldetés célja ugyanaz, még sincs két ugyanolyan. Fogalmam sincs, hogy ezt valami spéci algoritmussal, vagy egyszerűen a random intézményének jó használatával érték el, de tényleg teljes rejtély mindig, hogy mi vár ránk az adott pályán. A látvány pedig, hát, nehéz igazából megfogalmazni. A legszebb shooter amit valaha láttam? Nem. A legjobban kidolgozott világ, amiben valaha jártam? Nem. A legjobb animációval és modellekkel rendelkező játék, amit valaha irányítottam? Nem. És mégis, borzasztóan egyben van az egész. Minden olyan részlet, ami számít, ott van, a többire meg egyszerűen nem érdemes több időt szánni. Már legalább 100+ küldetést teljesítettünk, de minden alkalommal egy gyermek és egy kicsit pszichopata katona mosolyával az arcomon rángatom szó szerint azt a ravaszt, amivel a tüzes shotgunom pépessé szaggatja a bogarakat. Egy jól időzített légi támadás vagy egy teljes kis hadsereget kiirtó gránát után pedig szó szerint felkiáltunk örömünkben, annyira kielégítő érzés. 40 perc izzadás után pedig maga a teljes zen érzés kerít hatalmába amikor a kimenekítő sikló fedélzetén még egy utolsó pillantást tudsz vetni arra a masszív hordára, ami 1 percen belül elsöpört volna mindent. Fantasztikus de komolyan.

A játék élő szolgáltatás része is megér egy misét, hiszen az egész küldetés rendszer úgy van felépítve, ahogyan amúgy az első részben is volt; globálisan számolja a küzdelmünket és minden katona minden tette számít. Lassan de biztosan szabadítjuk fel (jó esetben) a bolygókat és így nyitjuk meg az adott rendszer következő rétegeit, ami egyben új küldetéseket és pályákat jelent. De ami a legnagyobb „mindfuck” az egészben, hogy a hajód orrában állva, ha kinézel, látni fogsz még rengeteg olyan hajót mint a tiéd. És azt is, hogy folyamatosan küldözgetik le a Helldiverseket és osztják a halált a fegyverekkel. Na ez nem valami loopolt videó vagy előre mindenkinek legenerált dolog, hanem ott körülötted a többi játékost látod élőben. Amikor erre ráeszmélsz, az valami döbbenetesen cool dolog, hiszen tényleg olyan mintha tartoznál valahova. Egyszerre nem látsz több játékost, mint a 3 bajtársad, nem tudsz másokkal kommunikálni, vagy segíteni nekik, de ez az „apróság” még egy olyan jól meghozott döntés, ami iszonyatosan megdobja a játék hangulatát.