Steve Jackson - Salamonis titkaiKönyv

Az angol szerző Ian Livingstone-nal megalkotta a Games Workshopot, majd később a Fighting Fantasy sorozatot is útjára indította a Tűzhegy varázslójával, de ez utóbbi vonalon nem alkotott olyan sokáig, mint gondolnánk. Aztán van az amerikai Steve Jackson, aki szintén írt FF könyveket, pl. a Skorpiók mocsara az ő nevéhez fűződik. Később szerep- és társasjátékos vonalon mozgott, az ő nevéhez fűződik pl. a Munchkin vagy a Zombie Dice is. Habár csupán három FF könyvet írt, mégis úgy maradt meg az olvasók emlékében, mint termékeny szerző, hiszen a legtöbben fejben összekapcsolták a két Steve műveit, pedig azoknak semmi közük egymáshoz. A Salamonis titkai kettejük közül az angol Steve műve (az elmúlt évek során rendkívül aktív Jonathan Green társszerzőként van feltüntetve, de csak a belső borítón), a sorozat negyven éves évfordulója alkalmából írta 2022-ben.

A 480 fejezetpontot tartalmazó kötet, ahogy a címe is árulkodik róla, Salamonis városába kalauzolja el az olvasót. A főszerepben egy zöldfülű kalandozó áll, aki nincstelen senkiként kerül a városba, azzal a céllal, hogy tanuljon, fejlődjön, majd hőssé váljon. A megszokott szabályrendszert ezúttal sem reformálják meg a szerzők, de bevezetnek néhány elemet, amelyek nagyban befolyásolják majd a történéseket. Egyrészt számon kell tartanunk, hogy a hét mely napján járunk, mert vannak olyan események, amelyek csak bizonyos napokon történnek meg. Mivel az elvállalható küldetések miatt elég sajátos a könyv felépítése, ezért a napok strigulázásával kontrollálják a szerzők azt, hogy biztosan a végkifejlet felé tartsunk. A másik érdekes játékelem az ún. "dicsület" pontok szerzése. A dicsőség és becsület összevonásából készült mozaikszó pontosan azt írja le, amire gondolnál, minél több jót teszel és minél több sikeres küldetés tudhatsz magad mögött, annál magasabb lesz ez az értéked.

A történet felépítése érdekes hármas szerkezetet követ. Az első szakaszban zöldfülű kezdőként még csatlakozni sem engednek a kalandozókhoz, amíg némi tapasztalatra nem tettünk szert. Választhatjuk az élet iskoláját is akár (=utca), de beülhetünk a könyvtárba vagy kérhetjük profik segítségét is a kiképzésünk során - a választott fejlesztések nyilván eltérő képességek formájában nyújtanak a későbbiek során segítséget. Ha ez megvolt, akkor nekikezdhetünk a klasszikus kalandozásnak, ami úgy néz ki, hogy egy hirdetőtábláról válogathatunk a megbízásokból viszonylag kötetlen sorrendben, amennyiben a dicsületünk értéke ezt engedi. Ez a szakasz nem lineáris, ennek ellenére természetesen van egy ideális sorrend, amit érdemes követni. Azt érdemes tudni, hogy a hét küldetésből nem lesz mindre idő a játék során, és ha a legnehezebbeket nem tudja le az olvasó időben, akkor a végkifejlet során törvényszerű a bukása.

A könyv nagy részében igazából nincs konkrét célunk, nem tudjuk, hova fog kifutni a történet, igazából még klasszikus konfliktus sincs. A küldetések nem igazán kapcsolódnak egymáshoz, bár idővel elkezdenek érkezni a hintek, hogy mi valami hatalmas dolog végrehajtására vagyunk hivatottak, csak éppen azt nem tudjuk még ekkor, hogy mire. A történések olyannyira lassan hömpölyögnek, hogy egy ponton álmunkban még a Tűzhegy varázslójának egy részletét is újrajátszhatjuk, ami bár jópofa kikacsintás a múlt felé, de egyben idegesítő is, a 400 helyetti 480 fejezetpontot valójában ez a kis kitérő indokolja, nem a tényleges tartalom. Aztán elérkezik az a nap, ami beindítja a valódi eseményeket, ebben a harmadik fázisban nagyon rövid idő alatt ránk szakad rengeteg információ, amit sokkal jobban is el lehetett volna osztani a korábbi küldetésekben is. Nem mondhatni, hogy összecsapott a befejezés, de az tény, hogy teljesen rosszul van előkészítve a végkifejlet, így a Salamonis titkai sokkal inkább arról marad emlékezetes, hogy milyen a város környékén kalandozni, nem pedig a Reszkető Emberről és az üvöltő ég rejtélyéről.

Nem tudom milyen lehetett a munkamegosztás a két szerző között, de az jól látszik, hogy stilisztikailag nagyon rendben van a szöveg (és a fordítás is), a korai kötetek szigorúan a lényegre koncentráló, gyakran minimalista leírásai helyett valóban élő környezet elevenedik meg a Salamonis titkai lapjain. Úgy sejtem, hogy Jonathan Greene főleg ebben nyújtott komoly segítséget az írás során. A Salamonis titkai a Fighting Fantasy sorozat középmezőnyéből néhol képes kiemelkedni, de összességében nem valószínű, hogy klasszikusként fogunk emlékezni rá, az új érában is érkeztek ennél jobb történetek. Gazdag nyelvezete és szórakoztató minikülfetései ugyanakkor mindenképpen a pozitív irányba billentik a mérleget, a rajongóknak ez is egy kötelező kötet, nem kérdéses.