Disney Infinity 2.0Teszt

Lassan már nyomon sem lehet követni, hogy a Disney hányféle fantáziavilág felett rendelkezik. A legutóbbi bevásárlások a Marvel világát is érintették, így egy újabb csodálatos és szerteágazó univerzum csatlakozott a Disney gyűjteményhez. De hogy jön ez most ide? Úgy, hogy a Skylanders sikereit megirigylő Infinite kettőpontnullás folytatásában a Marvel hősök állnak a középpontban.

A Disney Infinite modellje nagyban hasonlít a Skylanders-ére, azaz a játék mellé tényleges plasztik figurákat csomagolnak, amelyek nem csak díszként funkcionálnak, hanem egy speciális portálnak köszönhetően a játékmenetbe is beleszólnak. Gyakorlatban: ráteszed a műanyag Iron Man figurát a konzolhoz USB-vel csatlakoztatott portál kiegészítőre, ekkor pedig a játékban is megjelenik a karakter. Menet közben váltani akarsz? Semmi akadálya, Thor helyet cserél Tony Starkkal, és a játékban irányított hős is átvált a kalapácsos istenségre.

Az ötlet zseniális, a mögé húzott üzleti megfontolás pedig még inkább az - gyerekek ezrei rohannak apu pénzét elkölteni a sokféle extra kiegészítőre és játékfigurára, amelyek tényleg minden szempontból minőségi kialakítással bírnak.

Vasember rakétahaddal támad.

Az Infinite 2.0 alapcsomagjában a Marvel szuperhősök sorakoznak fel, mégpedig a Bosszúállók stábjából. Az egyjátékos kampány úgynevezett „díszletét” szintén egy műanyag szobrocska határozza meg, ebből pedig a dobozban mindösszesen egy, az Avangers „Playset” található meg (a Pókemberes és a Galaxis Őrzőinek tematikájára felfűzött kampányokat külön-külön kell megvásárolni). Érdekes, hogy a program alapjáraton csak egy történeti vonalat enged játszani, vagy nem karakterekhez rendel szinteket, de nyilván ha egy külön csomagban is lehet értékesíteni a többi figurához tartozó sztoriszálat, akkor ezt a lehetőséget nem is fogják kihagyni. Cserébe az univerzumok közt van átjárás - némi gyűjtögetés után megnyithatóvá válnak egyes karakterek a többi „Playset” felhozatalából.

Maga a kampány egy kicsit másabb, mint mondjuk a Skylanders, vagy akár az első Infinite esetében, hiszen a rövid bevezető misszió után egy nyitott világgal folytatódik a történet. Bosszúállóinkkal New York végtelenül legyszerűsített sandboxában kell rendet teremtenünk, miközben Loki fáradhatatlanul töri a fejét legújabb csínytevésén. (Kedves szó ez, amikor egy teljes metropoliszt terrorizál fagygólemekkel és sarkvidéki időjárással…) A gyűjtögetős akciójáték stílus ismét valahol a Lego és a Skylanders között helyezkedik el, de az egész rettentően egyszerű, alapszintű elemekből épül fel, és önmagában ezek a mechanikai megoldások nem nagyon mutatnak túl a PS2 korszak átlagos kölyökjátékainak szintjén.

Loki továbbra is haláli fazon, de mit keres itt MODOK?

Mivel a környezet kong az ürességtől, a gyűjtögetős-felderítős lehetőségek is roppant korlátozottak. A kamerakezeléstől az ember gyomra néha felfordul és a karakterek irányíthatósága (animációja) sem a legjobb, amit tetéznek a különböző járművek merevségével, nyögvenyelős kezelhetőségével. Az egészből hiányzik az elegancia, ami mondjuk a stílustársaknak ad egyfajta bájt. Ezen tünetek alól egyetlen kivétel a harcrendszer, amely talán kicsit kifinomultabb a szokásosnál. Nem is csoda, hiszen a Ninja Theory segített be az Avalanche stúdiónak a csihi-puhi jobbá tételében. (Sokat elmond a fejlesztésről, hogy 2014 februárjában csatlakoztak a munkálatokhoz…)

Ha pusztán az egyjátékos kampányt kellene értékelni, akkor a 2.0 alap sztori módja nem érne többet négy-öt pontnál. Nyilván egy kisebb igényekkel rendelkező gyerkőc ezzel is vígan elszórakoztatja magát, de az új epizód által becélzott 8-12 éves korosztálynak azért bőven kijárna a mívesebben kidolgozott „belső”.

A Disney Infinity azonban a ToyBox-ban mutatja meg igazán a foga fehérjét. A ToyBox-ot úgy kell elképzelni, mint egy óriási üres teret, amit mi magunk tölthetünk fel építőelemekkel. Vannak az alapvető egységek, amivel terepet teremthetünk, majd jönnek a mindenféle apróságok, tereptárgyak, ismerős díszletek - végül az egészet teleszórhatjuk a tényleges játékhoz szükséges alkotókkal, bónuszokkal, ellenfelekkel, szkript-ablakokkal, feltételekkel, játékszabály módosítókkal. Kellő türelemmel (és minimális angoltudással) egész jó kis pályákat, önálló játékokat eszkábálhatunk a JátékDoboz segítségével. A netről letölthető, mások által megosztott szintek és játékok pedig még ötletesebbek is esetenként, mint maga a hivatalos kampány.

Ráadásul nem csak akció-platformjáték vonalon gondolkodhatunk, hiszen egész kiforrott versenypálya szerkesztő is található a ToyBox lehetőségei között, amely bár nem éri el a Trackmania szintjét, azért egy gyerek buksijában biztos beindítja majd a verklit.

A karakterek tápolását skill-fa segíti.

A korábbi tartalmakhoz képest az Infinity 2.0 bővíti a ToyBox kelléktárát, de a telhetetlenek csalódni fognak, hisz nem lesz minden egyből elérhető. A játékbeli ténykedéseink során összeszedett csillámok segítségével vásárolhatunk meg újabb és újabb apróságokat a ToyBox segítő „Host” karaktereinél. Természetesen a karakterek az itt töltött idő során is képesek fejlődni, a húszas szintig, ami egyelőre lezárja a fickók további tápolásának esélyét. Az építkezős szekció amúgy annyi apró-cseprő finomsággal bír, és annyi minden újdonsággal van felvértezve, hogy külön cikkek kellenének ahhoz, hogy akár csak felszínt is megkapargassuk.

Van még egy apróság, amire korábban nem tértünk ki, mégis a 2.0 egyik legkirályabb hozadékának tartjuk. Az INterior szerkesztőben saját Disney házikót kezdhetünk el építeni, amelyet berendezések és szobaleosztások garmadájával akár nyolcéves énünk képzeletbeli főhadiszállásává is tupírozhatunk.

Hát ilyen egy jól berendezett enteriőr.

Mivel a PS4/XO változatokhoz nem volt szerencsénk, az X360-as verzió alapján alkotunk véleményt a technológiáról, de itt is felemás a vélemény. Tök szuper, hogy még a tágra nyitott ToyBox-ok esetében is folyamatos tud lenni a játék képfrissítése, de a kampány látványvilága, és a díszletek annyira szimplák, hogy a látkép sokszor nem méltó még a prevgen színvonalhoz sem. A döcögés amúgy sokszor úgy üti fel a fejét, hogy semmi megterhelőt nem látunk a képernyőn, a töltési idők pedig meglehetősen hosszadalmasra tudnak nyúlni. (Pl. egy karaktercsere unalmas másodpercekbe telik, nem történik meg azonnal…) A fény-árnyék effektusok viszont egész tisztességesek, ami jót tesz néhány textúrának, és a karakterek plasztikus hatásának.

Mint látszik, a környezet kidolgozása hagy némi kívánnivalót maga után.

A Disney Infinity a kettőpontnullás verzióval is megmarad felemás jószágnak, mivel mint játék, végtelenül egyszerű, lapos, középszerű - még a célzott korosztály igényeit figyelembe véve is. Alapszinten szórakoztat, de vajmi keveset ad hozzá a rajzfilmátiratos akciójátékok műfajához. A 2.0 az elődjéhez hasonlóan akkor válik igazán szórakoztatóvá, ha a mesemondó stafétát kivesszük a játék kezéből, és a saját szakállunkra kezdünk el játszadozni a ToyBox-ban, vagy az INterior szerkesztőben. Nagyon kevés program megy rá arra, hogy a gyerkőcök kreativitását ilyen szinten tornásztassa, így külön öröm, hogy ismét kaptunk valamit, ami ilyen szempontból ad valami újat és érdekeset. A 2.0 feltehetően sikeres lesz (okkal-joggal), de felnőtt és kritikus fejjel nem hunyhatunk szemet afelett, hogy a gyerkőcök nem mindenütt kaphatják meg azt a kifinomultságot, amit egy ilyen csudaprodukciónak nyújtani kellene.