Forgotton AnneTeszt

Nos, a hányattatott sorsú tárgyakból lesznek a Forgotling-ek, legalábbis a Forgotton Anne világában. Egy olyan párhuzamos világról beszélünk, ahol a hanyagolt apróságok önálló életre kelnek, és furcsa Steampunk találkozik a Ghibli Stúdió munkatársaival jellegű világban próbálnak szerencsét.

A sors fintora, hogy a Forgotton Anne is majdnem egy ilyen Feledvény lett. A kód kéretlenül futott be, nem nagyon akarta bevállalni senki, az utolsó pillanatban kapcsoltam, hogy embargóra mégiscsak jó lenne belőle egy anyagot kanyarintani. Aztán ahogy belefeledkeztem, úgy döbbentem rá, itt bizony a tavasz egyik legnagyobb meglepetése szorított keblére.

Mert a Forgotton Anne-el játszani tényleg olyan mint egy meleg ölelés. Olyan élményre gondolj, amit a hasonló, eleinte kevésbé hype-olt, de mai napig imádott indie kedvenceidtől szoktál kapni. Bizonyára dereng a Braid visszafelé cuppanó puszija, a Limbo pókkaros simogatása, Yarny kibogozhatatlan kedvessége vagy a Brothers érzelmi hullámvasútja. Igen, a Forgotton Anne nevét tényleg eme klasszikusok között emlegetem, és bátran oda is teszem az Xbox Live és Steam robbanásával indult indie-revival számomra legkedvesebb címei közé.

Alapjaiban ismerős dolgokra alapoztak a dán Throughline Games fejlesztői: az Another World-Oddworld-Heart of Darkness féle narratív, ügyességi platformer vonalba illeszkedik be a játék, kevesebb akció/több puzzle mérlegelgetés után. Anne, a kis nefelejcs kalandjában magát a címszereplőt irányítjuk, aki másodmagával tart rendet a Feledvények világában - amikor azonban egy lázadó akció során kitör a pánik, az utcákon és a Forgotling lények sorai között is felfordulás keletkezik. Pedig a gőzpunk utópiában dolgozó társadalom épp egy nagy fejlesztési áttörés előtt áll, az örök enyészet elől a való világba történő visszamenekülés ígéretével.

Gondolhatjuk, hogy a történetben nem minden az, aminek először látszik. A macska egér játékban pedig hol Anne az üldöző, hol pedig ő kényszerül az egérke szerepébe. Tényleges akciók, vagy a műfajra jellemző haláljelenetek teljesen vissza lettek szorítva, helyükbe olyan narratív döntések kerülnek, amelyek aztán a sztorit hatfelé tudják vinni a forgatókönyv vége felé haladva. Emellett platformer és puzzle szekciókat is kapunk dögivel. Az Anne kezén lévő Arca fegyver nem csak a renegát Feledvények elpusztítására alkalmas (van erre szükség egyáltalán?), hanem egy egységnyi Anima energiát tud tárolni, ami a világ gépeit, kapuit, fogaskerekeit hajtja. Ez az energia, és annak hordozhatósága teszi ki a környezeti fejtörők javát. A maradék kihívás pedig ugrabugrálással lesz megoldható. Sokan már előre fanyalogtak a Forgotton Anne akár apacukának is mondható irányításán. véleményem szerint azonban ezzel semmi baj nincs, pont úgy működik a platformjáték-mechanika, ahogy azt a készítők megálmodták. Ha valaki játszott a műfajban bármilyen korábbi címmel, akkor az tudhatja, hogy még az eredeti Prince of Persia-ból eredeztethető ez a kissé szögletes irányítás. Viszont ha ez a kép helyére kerül, onnantól minden klikkel majd, a játék felére pedig baromi dinamikusan tudjuk szöktetni a kis viktoriánus ruckóban, és mechanikus varázsszárnyak segítségével szaladgáló Anne-t. Oké, lépcsőzésből tényleg kicsit sok van a játékban, de legalább jár érte az acsi vagy a trófea.

Mitől lesz jó, sőt, kiemelkedően remek egy hasonszőrű platformer? Mondjuk attól, hogy a fejlesztők pontosan és precízen ügyelnek a forgatókönyv és a játékmenet organikus összefonódására, valamint óramű-szerűen adagolják az újabb játékelemeket. Ilyen tekintetben a Forgotton Anne a legnagyobbaktól tanulva mondja fel a leckét. De megkockáztatom az egyes szakaszok porciózása, a hullámvasút szerű fokozás-relaxálás hurkok is kitűnően működnek a játékban. Mikor a játék elején azt hinnénk, hogy itt órákra indusztriális labirintusba szorultunk a hősünkkel, máris jön egy akciódús vonatos üldözés, aztán egy nyomozgatós fejezet. Jön a városi felderítés, urbánus épületekben való kutakodás, narratív nagyjelenetek társaságában. Sőt, még egy feszengős, minimálisan horrorisztikus tapogatózásra is sor kerül a sötétben. A készítők remek érzékkel váltogatják a pillanatnyi eseményeket, a Forgotton Anne pedig 7-8 órára garantáltan lebilincseli az interaktív mesébe keveredett játékost.

Apropó, a játék vizualitásáról még csak nem is beszéltem. Egy kész anime rajzfilmbe csöppenünk a program elindítása után, amely bár nagyjából egységes környezetet mutat be (értsd: nincs havas meg tengeri pálya, csak a Forgotlingek anima által hajtott mesevilága), olyan természetességgel keveri az átvezetőket a tényleges gameplay pillanatokkal, hogy csak nézünk majd. Eleve a sprite-ok is rajzfilmszerűen animáltak, a hátterek pedig úgy háromdimenziósak (azaz kicsit változik a betekintési szögünk, ahogy szaladgálunk), hogy végig egy 2D-s mese benyomását keltik. Bevallom, az animációk nem az Akira szuperfolyékony stílusára hajaznak, inkább az alacsony frémszámmal megrajzolt anime sorozatok stílusát követik. De ez legyen a legfőbb gondom egy olyan játéknál, ahol az intro után hosszú másodpercekig észre sem vettem, hogy már a tényleges gameplay-t látom, és mozdulnom kellene valamerre… A játék hangszekciója is frenetikus. A szinkronhangok hibátlanok, a háttérben csengő-bongó muzsika rendes nagyzenekari megoldásokkal operál, a hangok pedig... Nos, a hangkeverés is furcsa lehet elsőre, de hamar meg lehet szokni. A koncepció az, hogy pl. egy 5.1 rendszerben a karakterek a centerből szólnak, a zenék a jobb-bal speakerből, a működtetett gépek és lépések hangjai pedig hátulról jönnek. Kis beleszokással ez a hangkép még talán jobban ad is a 2D-platformer immerziónak. Hiszen az akció-hangeffektek közelebb kerülnek az emberhez így - kicsit olyan, mintha fókuszban, azaz síkban lennénk az eseményekkel. Egy ordas és égbekiáltó nagy hibát viszont nem tudok elnézni a készítőknek: nem tudom mikor találkoztam utoljára olyan játékkal, ahol az Xbox acsi nem öttel osztható számra végződik. Gwáááá!