Assassin's Creed OdysseyTeszt

Ha évtizedes távlatban futtatsz sorozatot, és az új epizódokat évente küldöd a boltokba, fel kell készülnöd rá, hogy a közönséged - gyakran függetlenül a folytatások minőségétől - előbb vagy utóbb ráun arra, amit feltálalsz neki. No, ilyenkor jön el a Nagy Változások ideje, ami mindig izgalmas időszak, mert változtatni lehet sikeresen, de simán tönkre is lehet vágni vele egy szériát.

Az Assassin's Creed esetében három éve ütött az igazság órája, a Syndicate (noha nem volt rossz játék, sőt) egész egyszerűen nem érdekelte a játékosokat, pontosabban jóval kevésbé érdekelte, mint ahogy azt a Ubisoft elvárta tőle. A széria így (okosan!) egy évre hiátuszba vonult, a Black Flagért felelős csapat pedig már javában hegesztette a sorozatot megújító Origins-t. Az irány egyértelmű volt: a bevált AC formulát ki kell szélesíteni, kivinni a szabadba, a korábbinál jóval nagyobb területre, és alaposan meg kell szórni RPG elemekkel.

Az első vállalást az Origins perfektül teljesítette, az ókori Egyiptom hatalmas volt és gyönyörű, a főhős kedvelhető, a bosszú-sztori pedig pont elegendően izgalmas ahhoz, hogy az egyszeri játékos eltöltsön vele 40 órát (vagy annál akár sokkal többet). Az RPG elemeket viszont elég óvatosan adagolta a játék, volt xp és szintlépés, meg loot (leginkább fegyverek és pajzsok) voltak statisztikák és legendás fegyverek, meg egy skill-fa - de az már volt a Syndicate-ben is ugye. Nagyjából ennyi, Ubiék óvatos duhajként valószínűleg nem akarták kapásból a jónép arcába tolni azt, amit most már konkrétan és hangsúlyozottan kimondanak: az Assassin's Creed nem open world akciójáték többé, hanem open world RPG, és slussz.

És tényleg az, a korábbi AC recept egyes elemei természetesen továbbra is ott vannak benne - lehet magas épületekre mászni, szinkronizálni, nagyokat ugrálni, meg lopakodás közben bozótosban osonkodni - de minden más átalakult, még az Orginshez képest is.

Az alapvető újdonság nyilván az, hogy helyszínt és korszakot váltunk, az új terület az ókori Görögország és közvetlen környéke, nagy félszigetekkel, sok kisebb-nagyobb szigettel, és méretes vízterülettel. A kor ie. 430, Spárta és Athén éppen most ugrik egymásnak, a peloponnészoszi háború káosza kitűnő lehetőségeket biztosít a kellő mennyiségű drachmáért (szinte) bármire kapható misztofóroszok, azaz zsoldosok számára. Meglepetés: egy ilyen zsoldost fogunk alakítani, és még azt is kiválaszthatjuk, hogy férfit vagy nőt. Nálam az utóbbira esett a választás (ha valakinek minimum ötven órán keresztül kell a fenekét bámulnom, legyen inkább csaj), szóval az én hősön innentől Kasszandra, a másik lehetőség Alekosz… akarom mondani Aleksziosz lett volna. A két karakter története ugyanaz, ugyanazokat a küldetéseket kapják, ugyanolyan lehetőségeik vannak - a kettejük viszonyában van némi csavar, amit nem fogok lelőni, mert a játék meglepetéseinek egyike.

Hasonló megfontolásból a sztoriról sem beszélek bővebben, mert spoilerek nélkül egész egyszerűen nem lehet, már az első pár órában kapunk olyan fordulatokat, amit jobb, ha személyesen élsz át, és nem itt olvasod. A sztori egyébként jó, erősen indul, és még harminc óra után (jelenlegi játékidőm: 34 óra) is van benne annyi lendület, hogy érdekeljen, mi történik a legközelebb. Az igazi újdonság a párbeszédek és döntési lehetőségek megjelenése, és ezek tényleg valós döntések, karakterek sorsáról dönthetsz, új sztoriszálakat nyithatsz meg, és ennek megfelelően többféle befejezést is kaphatsz - a sztori sarokpontjai az általam eddig látottak alapján azért eléggé fixnek tűnnek, a Fontos Dolgok megtörténnek attól függetlenül, hogy mit (és kivel) csinálunk előtte.

A korszak és helyszínváltás persze kevés lenne ahhoz, hogy zsánerváltásról beszéljünk, ezt az Odyssey más elemeiben lehet nyomon érni. Jelesül: belekerült minden, amit egy akció-RPG-től manapság elvárni szokás és lehet. Elsőként azzal fogsz szembesülni, hogy a harcrendszer alaposan átalakult. Az Origins harcai valahogy úgy néztek ki, hogy bebújtál a pajzsod viszonylagos biztonsága mögé, és onnan Opportunista Teknőcként vártad, hogy mikor lehet néhányszor alaposan odasózni az ellenfélnek, vagy az adrenalincsíkból mikor tudod elereszteni az „akkor most én nyertem, szia!” típusú kivégzéseidet vagy overpower támadásokat.

Az Odyssey-ben nincs pajzs. Nekiindulsz harcolni, nyomnád az L1-et, és vághatod is ki a megszokásokat a kukába, az új AC epizód harcrendszere egy kifejezetten agresszív, proaktív játékmódra sarkalló szisztéma, ami folyamatosan mozgásban tart. Komoly szerepet kap benne a korábban csak mellékesen használt dodge + parry páros (egy sikeres vagy sikertelen hárításon simán az életed múlhat) és az okosan kiválogatott, megfelelő időben és helyen használt képességek. A képességek teljesen átalakítják a harcot, ahol korábban védekeztél, ott most négy (később: kétszer négy), tetszés szerint összeállított skillt használsz - ezek lehetnek sokfélék, a közvetlen speciális támadásoktól kezdve a gyógyításon át a fegyvered ideiglenes elementális tulajdonságokkal felruházásáig. A képeségek cooldown alapon üzemelnek, és ahogy kitapasztalod, hogy pontosan hogyan működnek, ügyesen kombinálhatod is őket. Tüzet a kardra, tűzzel egy nagyobb ellenfél begyújt, aztán Spartan Kick a jóemberre, bele a csapatosan támadó cimborái közé - és hoppá, már lángol is mindenki, mint az esti szalonnasütős tábortűz a cserkésztáborban, öröm nézni!

Az Originsban megszokott (és megkedvelt) többféle íj-típus szintén a hiányzók táborát erősíti, ezeket egybevonták, van az íj, és kész, a korábbi változatokat (nagyjából) különféle dedikált skillek helyettesítik. A íjnál érhető tetten a fejlesztők azon törekvése, hogy az Originsban megszokottnál nagyobb kihívások elé állítsák a játékost: a képességek adrenalint fogyasztanak, így speciális módon lövöldözni sem lehet végtelenül. Élő példa: az Originsban fogtad magad, felmásztál egy erőd legmagasabb pontjára, előhúztad a jó öreg mesterlövészpuskát (a predator íjat) ami eleve tüzes és a fejlesztésnek köszönhetően húsrohasztó méreggel megbolondított nyilakat lőtt - és egy ültő helyedből kinyúvasztottad a fél bázist, maximum nyílvesszőért kellett lemásznod néha.

Itt ilyet nem lehet, a kezdeti négy adrenalincsík hamar elfogy, a tüzet külön kell „feltenni”, és csak korlátozott ideig tart a hatása. Az adrenalint normál nyilazással, osonkodós ölésekkel, vagy közelharccal töltheted - a lényeg, hogy nem tudsz tökéletes biztonságból nagy sikereket elérni, mindig kockáztatnod kell valamennyire. A különféle bombák szintén eltűntek a helyüket (továbbra is: javarészt, nem minden esetben) a képességek vették át. Mondtam már, hogy a képességek NAGYON fontosak? Ha az eddigiekből nem jött volna át: azok.

Újakat kapni a háromágú (Hunter, Warrior, Assassin) képesség-fán lehet, egy szintlépésért egy képességet (30+ van), vagy egy képesség fejlesztést (több skill három lépcsőben fejleszthető) lehet bezsebelni. Mivel a karakter maximális szintje ötven, és ezen a szinten leáll az xp szerzés, élek a gyanúval, hogy az Originsszal ellentétben itt nem lehet bezsákolni az összes skill-t. Ami nem baj, a saját magad által kialakított, aztán a közvetlen gombkiosztásra kirakott arzenálod jófajta „ez az én döntésem, az én karakterem” érzést ad a játéknak, Re-specelni egyébként bármikor lehet, ergo a fejlesztés során nem létezik rossz választás, nyugodtan próbálkozhatsz, ha valami nem tetszik, maximum újrarakod a pontjaidat.

Átalakult a felszerelés-használat is. Az Origins pajzsot, íjat, és különféle fegyvereket kínált és megfejelte egy teljesen kozmetikai szerepű kosztümmel. Az Odysseyben nincs pajzs, a fegyverek maradtak, a páncél komplexebb lett, szétválik sisakra, kézre, lábra és törzsre, plusz (természetesen) vannak speciális bónuszokat adó szettek is. Jobb ez így? Jobb, mert a különféle páncélrészekhez járó bónuszokból jobban a képesség-fádban megnyilvánuló döntéseidhez tudod igazítani a felszerelésed, olyan cuccokat választva, amik a preferált játékstílusodnak leginkább megfelelnek.

Tennivaló lesz bőven, földön, vízen és levegőben. Az utolsót a sasod, Ikarosz képviseli, aki gyakorlatilag ugyanazokat a felderítő / kijelölő feladatokat látja el, mint egyiptomi kollégája, Senu. A tengeri hajózás már ott volt az Originsban is (elzárt küldetésekben), az Odysseyben jóval nagyobb szerepet kap - ahogy a Black Flagben, itt is kapsz saját hajót, amit több ponton fejleszthetsz, bónusztulajdonságokat adó tiszteket rakhatsz rá (ezeket akár az elkábított ellenfelekből is összerakhatod - hello, MGSV!), és baromi nagy / élvezetes csatákat lehet vívni a tengeren, a végjátékban kifejezetten ide tervezett epikus ellenfelek ellen is. Túlzás nélkül elmondható, hogy a hajózós rész simán elmenne külön játéknak, és itt csak egy játékelem a sok közül.

Az Odyssey talán leginkább magával ragadó jellemzője egyébként is a gigantikus mennyiségű tartalom. A terület HATALMAS, becslések szerint nagyjából két és félszer nagyobb, mint az Origins térképe, és az is óriási volt, ugye. A térkép tömve van tartalommal, rengeteg kisebb-nagyobb várossal, burjánzó (és változatos) flórával és faunával. Megjelent az időjárás, a tengeri giga-viharok különösen megkapók. Tartalom és küldetés-variáció tekintetében nagyjából azt kapjuk, amit az Originsban már megszokhattunk - csak jóval több van belőlük: az időd java részét katonai létesítmények, erődítmények és várak kipucolásával fogod tölteni, célpontokra vadászol, barlangokat fedezel fel, vagy „nyomozol”, azaz azt keresgéled, hogy hol van a négy darab szükséges ikon a területben - ezt már az Originsban is uncsinak és feleslegesnek tartottam, a helyzet itt sem változott.

Egyelőre nem igazán érzem az új Conquest módot sem, ez ugyebár a sokat reklámozott Nagy Újdonság, ahol te befolyásolhatod, hogy az egyes tartományok athéni vagy spártai kézre kerüljenek-e. Konkrétan: van mondjuk egy spártaiak által uralt terület, itt nekiállsz spártaiakat ölni, erődöket elfoglalni, hadianyagot elégetni, vagy a tartományi vezetőt megmerényelni, ezzel gyengíted a tartományt, ha a csík elér egy bizonyos pontot, egy küldetés felvételével kezdeményezhetsz egy masszív, több száz fős csatát, ahol te is részt veszel. A lényeg, hogy a választott oldalad gyorsabban írtsa ki az ellenséges sereget, mint ahogy ők elfogynak - ha ez sikerül, kapsz sok xp-t, meg tárgyakat, és az ellenérdekelt félhez (itt: az athéniakhoz) kerül a tartomány. Ez szép és jó, és az xp is jólesik, de a játék ezen pontján nem sok értelmét látom a nagyobb képet tekintve, lehet, hogy a végjátékban lesz szerepe.

Amiről nem beszélünk: a bugok. Azaz mégis, kicsit bizonytalanul, mert a játék megjelenni négy nap múlva fog, és kapni fog egy elsőnapos foltozást. Erre pedig szükség lesz, a jelenlegi verzió több, nem játéktörő, de néha igencsak bosszantó (geometriába ragadás, halihó!)visszatérő buggal rendelkezik, ezeket remélhetőleg a premiernapi pecselés korrektül helyre teszi.

Mindezzel együtt nagyon bele lehet feledkezni az Odyssey-be: a világ csodálatos, csak úgy mászkálni, naplementét nézni, hajózgatni, vadászgatni, aktívan semmit tenni is jó benne - erre jön rá a túlzás nélkül elképesztő mennyiségű tartalom. Ilyenkor az ember elmélázik azon, hogy belement már ebbe a játékba több mint egy teljes napnyi ideje, remekül elvan vele, de komoly újdonságot, igazi saját ötletet nem igazán látott. Látott sok jó dolgot, amit egyértelműen más, szintén nagyon jó játékból pakoltak rá az Originsban tavaly lerakott stabil alapokra. Tudták, mit akarnak, és azt is tudták, hogy miképp illesszék bele az AC felépítménybe, a játékon dolgozó nyolc Ubisoft-stúdió remek munkát végezett - csak az eredetiség szikrája hiányzik. Legközelebb?