[Teszt] A Plague Tale: Innocence - a next-gen változat

A Plague Tale: Innocence - a next-gen változat

ne5hVáradi Dániel2021.07.22. 21:00

Az Asobo Studio jövőre visszatér a kritikailag nagy sikert besöprő A Plague Tale-hez, előtte azonban az első rész, az Innocence kapott egy kisebb ráncfelvarrást, mellyel a jelen generációs konzolokon is megcsillogtathatja tudását. A hangulatos kalandjáték a kötelező húzószavak mellett néhány további apróságot is kapott.

Ami az előző egy-két generációban a remaster volt, az napjainkban a next-gen upgrade. A sikeres címeket előszeretettel emelik át az aktuális gépekre is, ezzel nem csak a korábbi játékosoknak adnak egy újabb okot, hogy kicsit visszatérjenek a már ismert címekhez, de egyúttal új felhasználókat is bevonzanak. Ezt az utat járja be az Asobo Studio is, mely a 2019-es A Plague Tale: Innocence-et költöztette át a Sony és a Microsoft új konzoljára - valamint a felhő erejét kihasználva Nintendo Switch-re is.

Mi most elsősorban a nagygépes átiratokra koncentrálunk, azok közül is leginkább a PS5-ös változatra. Így aki a játék történetről, mechanikáiról és egyéb elemeiről érdeklődne, az tekintsen korábbi tesztünk felé, ugyanis jelen írásunkban kizárólag az újdonságokra fókuszálunk.

Az első és leginkább szembetűnő változtatás a 4K/60fps páros jelenléte. Az Innocence-nek már az előző generáción sem kellett szégyenkeznie, már ami a látványt illeti, az új változatban pedig sikeresen ugrották meg a korábban felállított lécet. Ugyancsak pozitívan lehet értekezni a gyorsabb képfrissítésről, mely az eredeti verzióban sem volt kimondottan létszükséglet, azonban a játék második felében szereplő intenzívebb harcoknál mindenképpen jó szolgálatot tesz.

Hasonlóan örömteli a játékba integrált Photo Mode is - mely nem a next-gen verziók sajátossága, az előző generációs kiadásokban is szerepelt már egy korábbi patch-nek köszönhetően -, aminek segítségével igazán kihasználhatjuk az új köntösben pompázó játék egy-két csodálatos látképét vagy néhány jelenetét. A lenti galériában ilyen képlopatok között is mazsolázhattok.

Néhány szó erejéig ki kell térni a DualSense kihasználására, ugyanis az Asobo Studio ebben is a kedvünkre tett. Érdekes módon azonban nem az adaptív ravaszokra, hanem inkább a haptikus visszajelzésre helyezték a hangsúlyt. A készítők igyekeztek fokozni az immerziót, így elsősorban a mozgás során tapasztalható behatásokat próbálták visszaadni. A sárban, köveken vagy akár megcsonkított holttesteken való áthaladás érzését remekül adják át a PlayStation 5 irányítójának köszönhetően, kiegészítve mindezt a futásnál a ravasz ellenállásával, mellyel kifáradást szemléltetik. Ezek mellett kicsit eltörpül a csúzli használatának kibővítése, aminél csak a lövés pillanatában kapunk egy extra visszacsatolást a kontrollertől, de nem ez kapta a főszerepet.

A végére pedig az egyetlen valamelyest negatív tapasztalatot kell megjegyeznem, ami egyfelől teljesen bagatell apróság, másfelől ironikus módon éppen az új konzolok erejéből adódik. Ez pedig a rövidebb töltési idő, ami önmagában nyilván pozitívum, azonban az, hogy emiatt nem lehet az egyes fejezetek előtti felvezető szöveget elolvasni, könnyen lehet zavaró egyesek számára.

A fenti nüanszot leszámítva azonban egy minőségi újgenerációs kipofozást köszönthetünk az Innocence újrakiadásában, mely az eddigi legteljesebb formájában hozza el a középkori kalandot.

Az Asobo Studio hozta a kötelezőt, amit egy sikeres játék next-gen frissítésétől elvárhatunk. A szebb látvány és stabilabb játékmenet mellett némi PS-specifikus extra is belefért, azonban érthető okból a játék mechanikáit érintetlenül hagyták. Ha valakit ezek korábban is zavartak, azt most sem fog más élményt kapni, aki azonban szerette vagy eddig várt, hogy a lehető legjobb formájában élhesse át Amicia és Hugo drámáját, annak ideális lehet az Innocence újrázása a jövőre érkező Reqiem előtt.

A Plague Tale: Innocence | Platform: PS5 (tesztelt), Series S/X, Switch (cloud)
Kiadó: Focus Home Interactive | Fejlesztő: Asobo Studio | Megjelenés: július 6.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

5 órája
4

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

21 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
32

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

3 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

5 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

5 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

5 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

7 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==