Csöndes kezdés - ez történt hétfőn

Csöndes kezdés - ez történt hétfőn

ne5hVáradi Dániel2025.09.09. 08:00

Hangulatos utazás a Ghost of Yōtei-jel. A Sucker Punch open world akciójátékának folytatása kevesebb, mint egy hónap múlva befut PS5-re, a stúdió pedig igyekszik egészséges szinten tartani a marketinggépezetet. Ennek következő állomása a legújabb előzetes, mely ugyan nem a sztoriból vagy a játékmenetből ad ízelítőt, inkább egy kellemes montázst kínál a helyszínekből.

Jövő héten jönnek a Moon Mystery konzolos átiratai. A Cosmoscouts csillagközi FPS kalandjátéka a tavalyi PC-s debütálás után majd' egy évvel PS5-re és Xbox Series-re költözik, méghozzá nemsokára. A stúdió friss közleménye szerint szeptember 18-án érkeznek a portok, 20 dolláros árcédulával.

Visszatérne a Wolfensteinhez a MachineGames. Bár a stúdiót mostanában főleg az Indiana Jones and the Great Circle foglalkoztatja, Jerk Gustafsson elnök szerint a csapat mindig is egy trilógiával akarta bemutatni BJ Blazkowicz kalandját. A Noclip frissen kiadott dokumentumfilmjében többek között erről is szó esik, ahogy visszatekintenek a szériára.

Újra bemutatkozott a War Mechanic. A Chronospace ugyan már a tavalyi évben lerántotta a leplet az alternatív történelmi síkon játszódó alkotásáról, az azóta eltelt időben azonban némileg átalakították a játékot. A fiktív idővonal megmaradt, a szimulátor játékmenetet azonban hagyományos FPS váltotta. Ebből is ad némi ízelítőt a friss előzetes.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Indiana Jones and the Great Circle: The Order of Giants DLC

2024 egyik legpozitívabb meglepetése DLC formájában folytatódik, a kalandvágyó játékosok így máris kereshetik Ricci atyát a Vatikánban. Indy most egy ókori lelet miatt ezúttal Róma földalatti kamráit is felforgatja. Miközben óriások nyomában járunk, a kellemetlenkedő fasiszták mellett új ellenlábasokkal, a Mithrász-szektával is többször meggyűlik majd a bajunk, de lássuk, hogy milyen és mennyi ostorcsattogtatást is kínál a The Great Circle kiegészítője.

6 órája
4

Csöndes kezdés - ez történt hétfőn

Benne: Ghost of Yōtei, Moon Mystery, Wolfenstein, War Mechanic.

7 órája
4

Herdling

A nyájterelgetés tevékenységével átfedő poénok nagyot ütnének egy politikai vagy egy vallási szatírában, itt azonban ilyenről szó sincs: a Herdling egy journey-like játék, amely a természetről, emberről és állatról mesél nekünk. Tesztlaborban a Far játékok alkotóinak új játéka.

1 napja
2

Heti megjelenések

1 napja
14

Helldivers II - az Xbox változat

Furcsa érzés a PlayStation Studios animációját látni egy Xbox kontrollert szorongatva, de a demokrácia nem ismer határokat. Legalábbis virtuálisan. Robbanások és leszakadó végtagok között. TESZT!

2 napja
5

Doronko Wanko

Voltál már videojátékban tűzoltó s katona, de luxuslakást összeokádó németjuhász aligha. Most a Namco-nak meg a bandáinak köszönhetően ez is eljött. Rúgja meg a kutya... meg a kedves feleségét is!

3 napja
12

Apróságok zárásként - ez történt pénteken

Benne: Metal Gear Solid Δ: Snake Eater, The Coma 3: Bloodlines, Tokyo Xtreme Racer, Life Is Strange, Firaxis, Slime Heroes.

3 napja
1

Robots at Midnight

A júniusi megjelenéskor nem jutott el nálunk a tesztlaborig a Robots at Midnight, szerencsére azonban néhány hét csúszással megérkezett belőle a PS5-verzió is, ami újabb alkalmat biztosított arra, hogy belevessük magunkat ebbe a némileg szokatlan megközelítésű soulslike-ba. Meg is tettük!

4 napja
1

Silksong letámadás - ez történt csütörtökön

Továbbá: Castle of Heart: Retold, Dragon Quest I & II HD-2D Remake, Puzzle Quest: Immortal Edition, IO Interactive.

4 napja
28

Kirby and the Forgotten Land + Star-Crossed World

Nintendo Switch 2-re is megérkezik Kirby, hogy felfrissítse a legutóbbi kalandokban elmerült játékosokat, és csillagport szórjon az elfeledett birodalomra. Teszt!

4 napja
1

Star Wars Outlaws: a Nintendo Switch 2 változat

A Nintendo Switch 2 teljesítményéről olvasni mindenfélét, ám mi azt szeretjük, ha első kézből tudjuk megtapasztalni, mire is képes az új hardver. A Star Wars Outlaws Gold kiadása tökéletes alap egy kis elmélkedéshez. Teszt!

5 napja
10

007 First Light betekintés, Lego Genesis kontroller leleplezés – ez történt szerdán

Továbbá: Nioh 3, Bus Bound, Ultrasound.

5 napja
6

Space Adventure Cobra - The Awakening

Teljesen megszokott gyakorlat a videojátékok történetében, hogy egy sikeres, de alapvetően más médiumra készült terméket dolgoznak fel, vagy adaptálnak. Lássuk, hogy egy 80's kult-anime feldolgozása hogyan csapódik le 2025-ben!

5 napja
6

Moziba megy a Call of Duty – ez történt kedden

Továbbá: Anno 117: Pax Romana, Liminal Point, Arena Breakout: Infinite, Pac-Man World 2: Re-Pac.

6 napja
3

Game Pass: szeptember első hetei

Eljött a Hollow Knight: Silksong premierjének ideje, mellé pedig csupán néhány független fejlesztés merészkedett.

6 napja
2

Születésnapokkal indult a hét – ez történt hétfőn

Benne: Rayman, 007 First Light, Halls of Torment, Kojima Productions, Final Fantasy Tactics: The Ivalice Chronicles.

7 napja
1

Metal Gear Solid Δ: Snake Eater

Elcsépelt közhely, de igaz: a Metal Gear Solid szinte mindegyik része legendákat visz a vállán. Most itt a harmadik epizód felújítása, amely a modern technikát ötvözi a régi megoldásokkal. De vajon finom-e az a kígyó, ami húsz éve az ölünkben tekereg? Teszt!

7 napja
35

Heti megjelenések

8 napja
16

Gears of War: Reloaded

Közel húsz évvel az eredeti játék megjelenése után befutott a Gears of War: Reloaded, mely többek közt PS5-re is átköltözteti az Xbox legendás IP-jét.

8 napja
20

Wildgate

Nem olyan rég futottunk már pár kört a Wildgate online akciózásával, ám mostanra érett be a tapasztalatunk, hogy bővebb tesztet is közöljünk!

9 napja
2