Születésnapokkal indult a hét – ez történt hétfőn

Születésnapokkal indult a hét – ez történt hétfőn

dragCsető Zsolt2025.09.02. 08:00

30 éves a Rayman. Ez önmagában is nagy szó, de ami az igazi hírérték, az a lenti videós üzenet, melyben Loic Gounon producer elmondja, hogy a Ubisoft Montpellier és a Ubisoft Milan együtt munkálkodnak a franchise jövőjén. A széria első felvonása 1995. szeptember 1-jén jelent meg PS1-re – hogy miféle visszatérésre számíthatunk, az remélhetőleg minél előbb kiderül.

007 First Light State of Play adás közeleg. Az IO Interactive Bond-játéka egy dedikált, több mint félórányi gameplayt ígérő műsort kap, melyet szeptember 3-án, itteni idő szerint este 8 órától nézhetünk majd.

Jönnek a Halls of Torment konzolos verziói. Hogy pontosan mikor érkeznek a PS5 és Xbox Series átiratok, az nem derült ki, ami viszont igen, hogy a Diablo és a Vampire Survivors szerelemgyermeke hamarosan új DLC-vel bővül The Boglands címmel, emellett pedig érkezik az ingyenes „Bardcore” frissítés is.

Születésnapi műsorral készül a Kojima Productions. Hideo Kojima stúdiója szeptember 23-án ünnepli majd fennállása tizedik évfordulóját, ezen alkalomból pedig egy Beyond the Strand című eseménnyel készülnek, melyet élőben is lehet majd követni, benne vendégekkel, meg persze némi betekintéssel a jövőbe.

Megtekinthető a Final Fantasy Tactics: The Ivalice Chronicles intrója. A Square Enix klasszikusa újrahangszerelt és kibővített formában tér vissza szeptember 30-án, PC, PS5, PS4, Xbox Series, Switch 2 és Switch platformokon, amire most a lenti nyitóanimációval hangolódhatunk.

Heti megjelenések | 2026 #27

8 órája

Magic Realms - Varázsbirodalmak

Van az a típusú könyv, amelyet nem annyira olvas az ember, mint inkább magába szippant. Az olvasó a könyvet, a könyv az olvasót – aztán egy idő után már senki sem tudja biztosan, ki lapoz kit. A Magic Realms: Varázsbirodalmak – A Fighting Fantasy képi világa pontosan ilyen.

1 napja

Vakondok 6 - támogasd te is!

2 napja

Capcom Spotlight, további keleties kalandok és hardverhorror – ez történt pénteken

Összefoglaljuk a Capcom nyári műsorát, valamint belenézünk az Echoes of Aincrad és a Sword Sage friss anyagaiba.

2 napja
1

Little Nightmares III - The Backstage DLC

Befutott a Little Nightmares III első DLC-je, a The Backstage, de vajon ennyi elég lesz-e ahhoz, hogy kikalapálja az alapjáték felemás megítélését?

3 napja
2

Ismét drágul az Xbox, masszív leépítés a Bungie-nál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Grand Theft Auto VI, Ratatan, Kingdom Come: Deliverance II, RACCOIN, Enshrouded.

3 napja
22

A Control: Resonant vezető gameplay designerével beszélgettünk

Múlt pénteken Varsóban Sergey Mohovval, a játék vezető gameplay designerével beszélgettünk a fejlődési rendszerről, kreatív folyamatokról, zenéről, és néhány egyéb izgalmas témáról.

4 napja
7

Megvan a GTA 6 árcédulája – ez történt szerdán

Továbbá: Monster Fantasy, Planet Zoo 2, Dead Weight.

4 napja
9

Gothic 1 Remake - Neogótika

5 napja
11

Lords of the Fallen csúszás és nyári műsorok – ez történt kedden

Továbbá: Cresata, Denshattack!, Dragon Ball Xenoverse 3, Cultic, Unhinged, Douze Dixiémes.

5 napja
3

Itt a Steam Machine hivatalos ára

Hosszú várakozás után a Valve végre elárulta, pontosan mennyit is kérnek a Steam Machine egyes variációiért.

7 napja
57

Control: Resonant - randevú a Remedy-vel

A Remedy Entertainment jóvoltából Varsóba utaztunk kipróbálni az ősszel érkező Control: Resonantot, és a bő kétórás próbakör során nem csak a Summer Game Fest-en bemutatott demót játszottuk végig, hanem egy nagyobbat előre ugorva betekintést kaptunk az egyik manhattani zónába is, majd egy észveszejtően jó sztori küldetéssel zártunk.

7 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #26

7 napja
2

Devil May Cry 5: Devil Hunter Edition - a Nintendo Switch 2 változat

8 napja
3

Diszkópunk kalandok, élőholt franciák és az elmaradhatatlan Cthulhu - Steam Next Fest 2026. június

Június 15-én elrajtolt a nyári Steam Next Fest, melynek keretein belül számtalan izgalmas demó került fel a Valve digitális áruházába. Lássuk hát, ezek közül melyeket érdemes feltétlen kipróbálni!

8 napja
2

Elhunyt a Doom zeneszerzője – Ez történt pénteken

Továbbá: Silver Pines, Meccha Chameleon, Onimusha: Way of the Sword és SHINOBI: Art of Vengeance

9 napja
8

Gobliiins Collection

2026.06.19.
7

Végre magyarul is megjelenik a Bloodborne képregény

2026.06.19.
7

GTA 6 borító-leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: Persona 4 Revival, The Grinch 2: Saving Christmas, Gecko Gods.

2026.06.19.
1

Frissítések jobbról-balról – ez történt szerdán

Benne: Street Fighter 6, Flesh Made Fear, Marvel's Spider-Man 2, Call of Duty: Black Ops, Grand Theft Auto V

2026.06.18.
3