Space Adventure Cobra - The AwakeningTeszt

Illetve rögtön pontosítanom kell, mivel a Space Adventure Cobra - The Awakening alapját adó világ eredetileg mangaként indult világhódító útjára, méghozzá 1978-ban. Az alkotója Buichi Terasawa volt, akinek gondozásában az eredeti sorozat 6 éven keresztül jelent meg a Weekly Shōnen Jump japán magazinban. A manga rendkívül sikeres volt, több mint 30 millió eladott példánnyal, így nem is volt kérdés – már akkoriban sem –, hogy hamarosan anime sorozat készült belőle. A Space Adventure Cobra 1982-től futott egy éven át, és 31 részt ért meg. A csodálatos internet szerint az évek alatt egész sok folytatást és spinoffot is megélt, de egyik sem lett kiemelkedően sikeres. Nos, a pár napja megjelent játék ennek az anime sorozatnak az első 12 részét dolgozza fel, szinte egy az egyben.

Ismeritek a Csengetett, Mylord? (eredeti címén: You Rang, M'Lord?) című sorozatot? A mai napig ismétlik itthon különböző tévécsatornákon, és személy szerint – az amúgy is hatalmas brithumor-rajongásom mellett – az egyik legjobb és legszerethetőbb "sitcomnak" tartom. Valamilyen meglepő módon ebben rengeteg honfitársammal osztozunk, olyannyira, hogy talán a mai napig tartanak évente közönségtalálkozót itthon, amire rendszeresen meghívják a sorozat még élő szereplőit, akik a legnagyobb örömmel jönnek, és még ennyi év után is álló tapsot kapnak. Ami pedig igazán érdekes, hogy a sorozat kis hazánkon kívül egyáltalán nem volt népszerű. Elnézegették, de bőven a középmezőnybe tartozott. Szóval valamiért nálunk nagyon bejött, kicsit olyan Bud Spencer–Terence Hill vonalon. Nem tudom, mi lehetett az oka, talán a fantasztikus szinkron, vagy egyszerűen a "csóri szolgálók keserű-édes élete" remekül rezonált a balsorsot levetkőzni képtelen népünkkel. Amiért ezt az egész történetet felhoztam, nem más, mint a Space Cobra és Franciaország nagyon hasonló története. Valamiért a sorozat a galloknál nagyon bejött, és hasonló kult státuszba került, mint nálunk a fent említett mozgóképek. (Hopp, még egy! Ford Fairlane, valaki?) Így nem is meglepő, hogy a játék fejlesztője egy relatíve patinás, de főleg mobiljátékokban utazó francia cég, a Magic Pockets, a kiadója pedig (dobbpergés) szintén francia cég, akit nem hiszem, hogy sokunknak be kellene mutatni: a Microids.

A játék prezentációja és felépítése az elejétől a végéig hűen követi az eredeti anime művészeti stílusát, amit azon kívül, hogy a sorozat elérhető YouTube-on, magukból a pályák közötti átvezetőkből is tetten érhetünk. Az egész történetet, karaktereket és megvalósítást átjárja a 80-as évek sci-fi bája, a maga kicsit kétdimenziós karaktereivel, egyszerű történetével, és a kort meghatározó, lecsupaszított, szexista "vibe"-jával. Minden női karakter egy 90-60-90-es szupermodell, baba arccal, bikiniben, ahogy akkoriban menő volt. A főhős egy igazi "action hero": megállíthatatlan, laza, magabiztos és mindent szitává lővő űrkalóz. Ehhez a fő eszköze pedig a Psycho Gun, ami konkrétan az egyik keze helyére épített lézerágyú.

Az első bevezető pálya után indul be igazán a történet, és kellemesen két délután alatt végig is játszható az egész. A stílus maga sokkal inkább egy run ’n’ gun platformer, mint egy komolyabb metroidvania. Minden pálya időre és teljesítményre megy, és a legtöbbet első nekifutásra nem fogjuk tudni kimaxolni, mivel hiányoznak bizonyos felszerelések, amiket természetesen később kapunk meg. Nincs belőlük sok, a Psycho Gun mellett van egy revolver, ami akkor lesz nagyon hasznos, ha az adott ellenfélnek pajzsa van; tudunk majd speciális falakra mászni és magasban lévő kampókról elrugaszkodni. Az egyetlen érdekesebb képesség szintén a fő fegyverünkhöz köthető, ami amellett, hogy tud egy nagyon erős töltött lövést (fúj, de bután hangzik ez magyarul), amivel kilőhetőek bizonyos falak, van még az irányított lövés, ahol egy hosszabb lézervonalat tudunk irányítani, amivel több ellenfelet is egyszerre el tudunk találni. Vicces még a folyamatosan szánkban lógó szivarunk dinamit verziója is, amivel szép kis pusztítást tudunk végezni. Maga a játékmenet a folyamatos lövöldözést ugrálós részekkel és alkalmankénti boss harcokkal próbálja változatosabbá tenni, több-kevesebb sikerrel. Szobáról szobára haladva tele vannak a pályák rejtett ikonokkal, amiket összeszedve növelni tudjuk a fő képességeinket, mint az életerő, psycho energia (ez kell a speciális irányított lövésekhez) és az energia erő (többet sebez a fegyverünk).

Alapvetően az anime és a világ szerintem simán megelőzte a korát, nagyon kreatív és hangulatos sci-fi megoldásokkal, a játék is remek pályákkal és ellenfél designnal bír. A legendák szerint maga a sorozat Luc Besson nagy kedvence, és sokat inspirálódott belőle, amit simán el is hiszek. A zenék, a hangok, a szinkron mind "spot on" vannak, nem nagyon tudok belekötni egyikbe sem.

Amibe viszont bele lehet, az sajnos a játék egészét érinti. Az animében jól kinéző helyszínek szinte alig köszönnek vissza a pályákon, az ellenfelekből ugyanazt a 4 fajtát kapjuk csak átskinezve, egyedül a boss harcokat tudnám egyedinek nevezni. A mozgás nagyon mobilos volt nekem (látszik a csapat múltja), és az animációk is darabosabbak a kelleténél. A célzással is voltak néha nehézségeim, mintha nem tudták volna elég pontosan meghatározni azt a "dead zone"-t, ahonnan még pontosan lehet célozni, de az irányzék nem mozdul túl lassan oda. De persze azért simán élvezhető a dolog, csak gyakorolni kell.