The Expanse: A Telltale Series - szezonzáróTeszt

Telltale-mércével talán kijelenthető, hogy a The Expanse semmi egetrengető újdonságot nem prezentál, a narratív kaland megítélése így ténylegesen azon fog múlni, hogyan viszonyulunk James S. A. Corey művéhez, valamint az abból készült sorozathoz. A játék egyébként az utóbbira épül szorosabban, ami a szereplőkhöz társuló eredeti szinkronhangok, valamint a képernyőn megszokott küllemük kapcsán is tetten érhető. A fejlesztők természetesen az újoncokat is megszólították, a sztori elején pedig komótosan és kíméletesen vezetik be a friss érdeklődőket (még szótárt is kapunk a gyakran hallható övbéli kifejezésekből), ennek ellenére van egy olyan pont, ahol a cselekmény igencsak meglódul, a teljes értelmezéshez pedig többször is elengedhetetlenné válik, hogy némiképp behatóbban ismerjük főszereplőnk hátterét, valamint azokat a figurákat, akik a sorozatban is fontos szerepet játszanak az életében, és akik ebben a történetben is interakcióba kerülhetnek vele. Az alapműhöz tartozó hatalmi viszonyok, valamint a teljes lore ismerete így fontos részét képezi annak, hogy Drummer érzelmeit és motivációit teljesen megértsük, erre pedig a döntéshelyzetek során is nagy szükség lehet.

Ezeken a döntéseken ugyanis élet és halál is múlhat, hiszen a drámai szituációk továbbra is szerves részét képezik a műfajnak. A nagy fordulópontok hasonlóak lesznek az első epizód légzsilipes jelenetéhez, ebből az információból pedig máris leszűrhetjük, hogy nekünk való-e a Térség világa, mely a sorozatban sem nélkülözi a végzetes és könyörtelen helyzeteket. Az epizódok egyébként 1 és 1,5 óra közé esnek, nagyjából minden etapra jut egy kis felfedezés, némi akció (általában quick time eventek formájában), valamint néhány párbeszéd és interakció a különböző karakterek között. A játékelemek között hangsúlyos szerepet kapott a felderítés, mely leginkább egy beépített sétaszimulátorként fogható fel: az elhagyatott helyszíneken naplókat és háttérinformációkat olvashatunk, értékes tárgyakat és felszerelést zsákmányolhatunk a legénységnek, egyes esetekben pedig a továbbjutásról is gondoskodni kell, de ezeket a feladványokat azért túlzás lenne fejtörőnek nevezni. Mivel a készítők a quick time eventek nehézségében, illetve a továbbjutáshoz szükséges leleményességben sem tették magasra a lécet, az Expanse elsősorban a történet átadására és a játékos érzelmi bevonódására koncentrál.

The Expanse: A Telltale Series történetét vegyesen fogadták a rajongók, én viszont mindenképpen azok közé tartozom, akik elégedettek a végeredménnyel. Drummer és az őt alakító Cara Gee eleve telitalálat, a környezet és a párbeszédek pedig tökéletesen visszarepítenek a sorozat hangulatába. Előfordulhat, hogy némelyik szereplőt, vagy épp a legénység tagjait csak felületesen ismerjük meg, számomra viszont a limitált karakterépítés is működött annyira, hogy a fontos pillanatokban igenis kifizetődjön a velük töltött idő. Bizonyos esetekben egyébként rajtunk múlik, hogy mennyire kerülünk közel társainkhoz (olyan is van, hogy egészen közel kerülhetünk), ettől függetlenül a lazább kapcsolatok is kifejtik hatásukat, mert döntéseinknek és válaszainknak akkor is lehet jelentősége, amikor már épp megfeledkeznénk egy adott figuráról. Egy útkereszteződéshez vagy krízishez érkezve Drummer többféle választ is adhat, ezek a megoldások pedig egyaránt hűek a karakterhez, tehát bármilyen habitussal is reagálunk a kihívásokra, főszereplőnk akkor is koherens marad, így a róla szóló történet nem csupán az ő karakterét, de a sorozat világát is építi és gazdagítja.

A vizualitásról elmondható, hogy bár nem egy Forbidden West, de a maga módján egészen elbűvölő és tetszetős. A karakterek letisztultak és stilizáltak, tipikusan Telltale-szerűek, az arcmozgások és egyéb animációk pedig teljesen jól működnek: míg a Deliver Us Mars és a Star Trek: Resurgence esetén kialakulhattak olyan bevilágítások és kameraszögek, melyek kizökkentő hatásúak lehettek, a The Expanse kellemes és egységes benyomást kelt, velem például nem fordult elő, hogy valami olyasmi villant volna fel, ami a program előnytelenebb arcát mutatná. Bár a helyszínek nem túl változatosak (általában hajók vagy hajóroncsok), a sorozatos hangulat számomra ezt is kompenzálta, emellett ráadásul az is feldobta a szórakozást, hogy a bejárható területek egészen nagyok, a mágneses csizmával pedig sok esetben falakon és plafonokon is közlekedhetünk. A kiváló összhatáshoz a gördülékeny teljesítmény is nagymértékben hozzájárul, pedig a fix 60 fps még a current gen konzolokon sem mindig magától értetődő, különösen akkor, ha egy kisebb csapatnak köszönhetjük az adott produkciót.