Ace Combat X - Skies of Deception

Kezdjük a végén: az Ace Combat X egy élvezetes, remek játék. A transzplantáció sikeres volt, a handheld interfésze nem lökte ki magából az utóbbi két részével PS2-őt megáldó sorozatból szervesen átültetett irányítást és tartalmat. Hála az égnek (és a namconak), nem egy egyszerű átirat kötött ki a játékos kezében tartott portábilis kikötőben, hanem egy teljesen új történettel örvendeztették meg az önjelölt égi kapitányokat, ezúttal is. Filmszerű dráma, árkád elemekkel magasröptűre kevert izgalom és fordulatos kaland várja a játékosokat, a megszokott magas szintű audiovizuális élmény pedig handhelden is kacsintva köszön vissza a rajongóknak.

Igen, elsősorban a stabil rajongóbázisnak, akik eddig is megvették a sorozatot, mely valami érthetetlen módon, talán árkád-repülőgépszimulátor kategóriába sorolásánál fogva nem képes megmutatni vonzerejét, hogy virtuális autóversenyzőket, utcai harcosokat és kommandósokat tudjon becsábítani a pilótafülkébe.

ACE COMBAT

A JÁTÉK ÜZEMANYAGA

Az AC sorozat varázsa nem egyszerűen a konzolon oly ritkán adódó repülés lehetőségében rejlik, hanem - ahogy azt a rajongók már rég tudják-  a cselekmény drámaiságában és az azt gyengéden átszövő  tudományos-fantasztikus szálakban kell keresni az élményfokozó színezetet. A legtalálóbb hasonlat talán az, ha az Ace Combatot a **James Bond** filmekkel együtt tesszük a nagyítólencse alá: nincs benne vodka-martini és ágyjelenet, de csakúgy, mint Ian Flaming főhőse, a játék pilótája is világuralmi törekvések megakadályozásával és az ellenfelet segítő szuperfegyverek megsemmisítésével éri el célját.

Az Ace Combat lehetne egyszerű repülőszimulátor, melyben az orosz-ame- rikai felségvizek határain történő villon- gásokban, esetlegesen egy terrorellenes, közelkeleti csapásban kell küldetéseket végrehajtani. Életszagú lenne, de repe- titív. Földi és légi célpontokkal, néha egy hajóval vagy ellenséges vadászgéppel találhatná magát szemben a játékos, valószínűleg történelmi eseményekben, nehogy megsértődjenek az ellenségesnek beállított oroszok, arabok vagy más országbéliek. A namco inkább a küldetésről-küldetésre megújuló változa- tosságot, a kalandregényszerű izgalmakat választotta, ehhez azonban szükségük volt egy alternatív világra.

A játék történetének hátterét, helyszínét már hagyományosan egy-egy efféle alternatív dimenzióban leledző világ és abban zajló háború adja, de valós repülőgépekkel, melyek palettáján megtalálhatók az örök kedvenc F14-esek, F16, F18-asok mellett a MiGek, a Gripen illetve egyéb - a vasmadárimádók szívét megmelengető - kisebb-nagyobb nevek. Az akciódússág és gördülékenyebb játékmenet miatt azonban az irányítás egy szimulátorhoz képest jócskán könnyített, a vadászok felfüggesztésein pedig a valóságban elképzelhetőnél 5-10x több célkövető/irányítatlan rakéta várja, hogy halálos útjára indulhasson.

A hangulat azonban akkor fokozódik fel leginkább, amikor a háború eseményeit sci-fi elemekkel teszik színesé és drámaivá. Szó sincs arról, hogy b-kategóriás mozik mintájára csészealjakra és szörnyekre kellene vadászni, a játék realitásérzetét nem teszik tönkre efféle ostobaságokkal. A valóságérzetet meg nem zavaró módon, az ellenséges ország, szervezet által kifejlesztett szuperfegyverek azok, melyek egekbe röpítik az élvezeti faktort. Vadonatúj lopakodó technikák, lökéshullámgenerátorral ellátot hatalmas csatarepülők, legyőzhetetlennek tűnő fegyverarzenállal ellátott bázisok pusztítanak könyörtelenül. Ez nem egy G. I. Joe rajzfilm, ahol minden pilóta katapultál az utolsó pillanatban, a háború könyörtelenül szedi áldozatait.

SKIES OF DECEPTION

A sorozat ezen, legutóbbi darabjában két ország áll szemben egymással, a játékos a Leasath elnyomása alól felszabadulni próbáló Aurelia légierejének - nevezetesen a Gryphus Squadronnak - az egyik pilótája. Már a legelső pillanatokban megjelenik Leasath technikusainak égi szörnyetege, a Gleipnir, mely egy szempillantás alatt megsemmisít egy szakasznyi vadászgépet, demonstrálva ezzel az elnyomó ország fölényét. A hátrányos helyzetből induló aureliai pilóták vezetőjeként csöppen bele a játékos a történésekbe, a háborús események, csapatmozgások, stratégiák első számú információforrásaként pedig a bevetés előtti eligazítás szolgál.

A történetvezetés átvazetőfilmjeiben azonban egészen más perspektívából válik megismerhetővé a két ország küzdelmének háttere, nevezetesen egy leasathi riporter gondolataiból, aki országa korrupt vezetőjének cselekedeit elemzi, kritizálja.

A küldetések színesek, az egyszerű 'pusztítsd el a célpontot', 'védd meg a konvojt' missziók a feladat teljesítése után újabb meglepetésekkel szolgálnak, melyekről eligazítás közben természetesen még szó sem volt. De lehet itt vegyi fegyvereket semlegesíteni vagy hegyekben eldugott áramfejlesztők után kutatni is! A paletta színessé téteke melett a feladatok nem is teljesen lineárisan követik egymást, alkalmanként 3-4 lehetőség közül is választhat a Gryphus Squadron vezetőjének szerepébe bújt játékos.

A visszatérés lehetetlen, az egyik szektor megtisztítása után a többiben már megváltoznak a harci körülmények, ezáltal a játék kimenetele is, ami újabb végigjátszásnál új színt adhat a cselekményeknek. (Az egyszer teljesített küldetések viszont bármikor újra előhívhatók gyakorlásképpen a főmenü free mission pontjából). Időről-időre felbukkanak az opcionális minijátékok is: fel- és leszállás (bázisra vagy anyahajóra), ill. az üzemanyagfeltöltés tanker gépről.

A szavatosságra nem lehet panasz azért sem, mert első végigjátszás után a megszerezhető repülőgépek fele még megnyitásra vár (összesen 40 db bestia!) és emelett öt féle multiplayer mód is elérhető a csapatban repülni vágyók számára. Ezek: Dogfight (mindenki mindenki ellen, túlélésre vagy legtöbb lelőtt gépre menő versenyben), Base Attack (két csapat egymás ellen, cél az ellenséges bázis elpusztítása), Air Superiority (pontszerzés a megadott sávban minél hosszabb ideig tartó repüléssel), Data Beacon (zászlórablás), Escort Battle (védő és támadó csapat csatája)

Az új és egyre jobb tulajdonságú vadászok (melyek közt van egy-két kitalált, de nagyon dizájnos namco agyszülemény is) a történet előrehaladtával válnak megvásárolhatóvá, ebből adódóan nem kapja meg a játékos ingyen őket, pénzt kell gyűjteni a megszerzésükhöz. A legtöbb pénz pedig a küldetések során lehető legmagasabb (S-Rank), értékelést elérésével gyűjthető be. A taktika nem bonyolult: az eligazításon megadott fő célpontok (illetve a menetközben felbukkanó újabb fő célpontok) mellett, melyek pirossal vannak jelölve a térképen/radaron, a lehető legtöbb egyéb ellenséges objektumot semmisítsük meg, minél kevesebb sérüléssel. Ha az utolsó piros kilövésre kerül, akkor hiába van még idő a bevetésre adott időből, a küldetés véget ér és kezdődik az értékelés. Ebből kifolyólag mindig érdemes meghagyni egyet az elsődleges célpontok közül a legvégére. A speciális fegyverek és a repülőgépek (már amelyiknél van rá lehetőség) tuningolása szintén kemény fogyókúrára foghatja a virtuális pénztárcát.

Az irányítás PSP-re történő átültetése - ahogy arról feljebb már szó volt -, mondhatni tökéletesre sikeredett, azt leszámítva, hogy a handheld konzol joystickja talán mégsem arra lett kitalálva, hogy gyors bal alsó/jobb váltásokat csináljon vele valaki.

Jótanács: a beállításokban fel lehet cserélni a d-pad-et a joyyal, ezáltal utóbbi csak finom mozgásokhoz fog kelleni, feltétlenül kipróbálandó!

ZÁRÓTŰZ

A Skies of Deception legfőbb erénye, hogy minden ízében visszaadja a PS/PS2-n megszokott játékot mind hangulatilag, mind irányításában, megjelenítésében. A grafika szemet gyönyörködtető (különösen a hófödte hegycsúcsok, vagy az esőben repülés), a zene hol dinamikus techno, hol filmes hangulatot keltő és sosem válik idegesítővé. A narráció szintén megér egy misét, a pilótatársak és ellenséges katonák rádióüzenetei telibe lettek találva és rengeteg van belőlük. (A játék felétől a leasathi vadászpilóták már egyszerűen csak félelemel telt hangon, Nemezisnek hívják a retteget hírű aureliai ászok ászát, Gryphus 1-t.) A hangulatfokozó elemekhez hozzáadva a részleges szabadságot a küldetések kiválasztásában ill. a vérfrissítéssel felérő multiplayer módot, a végeredmény egy hatványozottan magas élményfaktorral bíró és témájánál fogva a PSP kínálatában eddig unikumnak számító játék. Aki szerette a sorozatot az tegye rá a kezét, de bárki másnak is nyugodtan ajánlható, aki eddig valamilyen oknál fogva kihagyta az előző részeket.