Ninja Gaiden 3Teszt

Egy bátor és egy bátortalan próbálkozás között sokszor csupán a nézőpont jelenti a különbséget. A Ninja Gaiden 3 kitűnő példa ennek szemléltetésére. Abszolút igazság nincs, csupán egyetlen tény: ez az első Ninja Gaiden játék azóta, hogy Tomonobu Itagaki távozott a Team Ninja csapatától. Hogy aztán ennek valójában mekkora hatása volt a franchise egészére, azt sosem fogjuk megtudni, az azonban egészen biztos, hogy a harmadik rész merőben másmilyen játék lett, mint az elmúlt egy évtizedben megjelent elődei. És itt jön képbe a bátorság és a bátortalanság kérdésköre. Épp ugyanúgy rásüthetjük ugyanis mindkettőt a Ninja Gaiden 3-ra: nevezhetjük bátornak, hiszen mert komolyat változtatni, ugyanakkor mondhatjuk rá azt is, hogy bátortalan, miután meg sem próbálta átugrani az elődök által felhelyezett lécet - inkább más versenyszámot választott. A végeredmény szempontjából azonban ez végül nem is számít semmit. Bármilyen játék is legyen ugyanis a Ninja Gaiden 3, az egészen biztos, hogy mindent hátra hagyott, ami a korábbi epizódokat naggyá tette. Mind közül egyben a legfontosabbat is: a minőséget.

A harmadik rész egyetlen határozott kardsuhintással semmissé teszi mindazt, ami korábban egybeforrt a Ninja Gaiden névvel: a mélységet és a kihívást. Ahogy a japán hack and slash játékok legfőbb klasszikusai, úgy a Ninja Gaiden is fantasztikusan megmunkált, precíz, sokrétű és változatos harcrendszere révén emelkedett a legnagyobbak közé, ami a sorozat védjegyévé váló brutális nehézséggel párosulva teljesedett csak ki igazán. A Team Ninja alkotása a harc tökéletes elsajátítását követelte meg a játékostól, felfedve ezáltal legeldugottabb mélységeit is. Hogy mit kapunk ehelyett a harmadik résztől? Egy minden szempontból kibelezett, megcsonkított és leegyszerűsített játékot, ami az alapvető funkcióin túl nem képes semmi extrát nyújtani. Mélységet és kihívást meg aztán pláne nem.

Külső szemlélőként pedig nem is tűnik annyira problémás esetnek a Ninja Gaiden 3: Ryu Hayabusa hozzá méltó fürgeséggel és keménységgel látja el a rá támadó katonák baját. A korábbi részek masszív csonkolásainak ugyan búcsút inthetünk, ám az így is hektoliter-számra ömlő vér, a villámgyors mozgás és a határozott, erőteljes kardsuhintások összességében látványos akciót varázsolnak a képernyőre. Kontrollert ragadva azonban rájövünk, hogy a színfalak mögött dolgozó mechanika végtelenül egyszerű: nem túlzunk sokat, ha azt mondjuk, hogy a Ninja Gaiden 3 harcrendszerének komplexitása valahol a képregényhősös filmek játékadaptációi által képviselt színvonal környékén mozog. Komoly kombórendszerre, ne adj isten különböző harcstílusokra ne nagyon számítsunk: a Ninja Gaiden 3 az elődök fényében nyugodtan nevezhető primitívnek. A gyenge és erős támadások kombinációi által biztosított egészen minimális mélységen túl csupán a blokkolás / csúszás gomb, a használhatatlan shuriken és a kizárólag speciális, távolról támadó ellenfelek esetén hasznos íj fog rendelkezésünkre állni a harc folyamán. Ezekkel kellene kihúznunk a 7-8 órás sztori végéig úgy, hogy ne unjuk magunkat halálra - mindezt természetesen nem különösebben változatos és kreatív, ám cserébe egyre hosszasabb püfölést igénylő ellenfelek társaságában.

Ha esetleg az előbb nem hangsúlyoztam volna eléggé: igen, a Ninja Gaiden 3-ban tényleg ez a harci repertoár áll a rendelkezésedre az elejétől a végéig, nincs semmiféle fejlesztési rendszer. Új képességek, alternatív fegyverek, speciális felszerelések? Felejtsd el szépen őket. Karakterünk erősödése kimerül annyiban, hogy a történet folyamán néhány alkalommal kap egy-egy új kardot, ami valamivel erősebb támadásokat, és picivel meghosszabbított kombó-láncokat tesz lehetővé. És ennyi. Speciális támadásból is mindössze kettő darab van: a 3-5 ellenfelet egy csapással elintéző Ultimate Technique akkor aktiválható, amikor Ryu fertőzött karja világítani kezd, a sárkányt megidéző, minden ellenfelet elpusztító Ninpo pedig a kapcsolódó sáv feltöltésével süthető el. Tárgyak, gyűjtögetnivalók? Ugyan! A Ninja Gaiden 3 egy totálisan üres játék, amiben épp annyi mellékes tartalom és tennivaló van, mint kihívás: semennyi. Utóbbit legfeljebb egy-két jobban eltalált főellenfél képes nyújtani, ahol nem működik az alapből kiválóan működő „püföld a gombokat, úgyis te vagy az erősebb” taktika. Na meg persze a kamera, ami az érthetetlenül gyakori és szűk folyosókon rendre komoly gondokkal küzd - még a pályáról is képes kizuhanni.

Ha pozitívumot kellene kellene keresni a Ninja Gaiden 3 koncepciójában, akkor legfeljebb azt hozhatnánk fel, hogy szélesebb réteg számára vált emészthetővé a játék: ennél egyszerűbb már tényleg nem lehet egy japán stílusú hack and slash. Sőt, sokszor már-már olyan érzésünk lesz, hogy egy nyugati játékkal állunk szemben: a Ninja Gaiden 3 minden egyes halálos csapást közelről és belassítva mutat nekünk, ami bár látványos és brutális, ám a hatásvadász stílustól a harchoz hasonlóan egy idő után megcsömörlik az ember. Rendre beköszönnek emellett a képernyő közepén felbukkanó méretes gombok is: komplex QTE-szekvenciák ugyan nincsenek a Ninja Gaiden 3-ban, a „nyomd meg az X gombot, és mutasd meg, hogy te vagy a kemény ninja!” mentalitású jelenetek azonban igen stílusidegennek és ostobának hatnak.

Intelligensnek maga a történet sem nevezhető - persze maga a műfaj sem a zseniális cselekményről és a kiemelkedő történetmesélésről híres. A Ninja Gaiden 3 azonban így is legfeljebb az átlagos szintet üti meg, a már megszokott világelpusztítós felütéssel, különösebben nem kibontott karakterekkel és sablonos csavarokkal - a játék átvezetői arra ugyan még képesek, hogy fenntartsák az érdeklődést a történet végéig, ám pár nappal később sok mindenre nem fogunk már emlékezni belőle. Már csak azért sem, mert a Team Ninja próbálkozása, miszerint vigyen némi morális dilemmát Ryu karakterébe - gyilkos-e, vagy sem - igen gyengén kivitelezettre sikeredett. Ilyen szempontból még bőven van mit tanulnia a japán kollégáknak.

A végtelen gombpüfölésen és a sztori felgöngyölítésén túl egy-két extra játékmód is vár még ránk a Ninja Gaiden 3-ban, melyek fura mód több mélységet kínálnak, mint az alapjáték. A tíz pályányi ellenféláradatot kínáló, kooperatív felállásban is játszható Ninja Trials valamint a deathmatch-jellegű multi már karakterfejlődést is kínál, ahol ninjánk folyamatosan szintet lép, mindenféle apróságot megnyitva a harcok folyamán. Az alapvető mozdulatok és kombók valójában ugyanazok, mint az alapjátékban (csak éppen egyre több nyílik meg közülük), a speciális támadásokból azonban már többféle is van, és harcosunk kinézetét is folyamatosan változtathatjuk a különféle extra öltözékeknek köszönhetően. És bár az extra játékmódok az élmény egészét tekintve továbbra sem nyújtanak semmi kiemelkedőt, összességében felüdülés megtapasztalni bennük a tényleges fejlődés érzését.

Ritka az, amikor egy sorozat képes egyetlen lépéssel totálisan leépíteni saját magát, a Ninja Gaiden 3 azonban most sikeresen teljesítette ezt a nemes küldetést. A tömegek számára emészthetőbb játékmenet, a látványos harc és a tipikus nyugati stílusjegyek felbukkanása ugyan felkeltheti azon játékosok figyelmét, akik alapvetően nem rajonganak a hack and slash műfaj japán ágazatáért, túl sok keresnivalójuk azonban nekik sincs itt. A Ninja Gaiden 3 egy mélységektől és kihívástól mentes, elképesztően egyszerű felépítésű és játékmenetű folytatás, amiben ezáltal semmi sincs már meg, amit a sorozat vagy a stílus rajongói kereshetnének benne.