Tony Hawk's Pro Skater 3+4 - a Switch 2 változatTeszt

A 3+4-es csomag alapjaiban követi az 1+2 remake struktúráját, így ismerős menürendszer, valós deszkások garmadája, rengeteg menő márkás cucc, két különálló kampány és persze egy sor visszatérő klasszikus pálya vár minket benne. A középpontban most is a jól ismert kétperces futamok állnak, ám a fejlődési rendszer finomhangoltabb lett. Az új küldetések célratörőbbek, egyszerűbbek, és jól kézzelfogható jutalmakat – pénzt, felszerelést – kínálnak. Részemről ez az irányváltás kifejezetten üdítő!

A THPS3 pályái most is fantasztikusak. A Foundry még mindig az egyik legjobb nyitópálya a széria történetében: pörgős, kreatív, és tele van titkokkal. Külön dicséret jár a Suburbiáért, ami ezúttal sokkal elborultabb, mint valaha – egy teljesen átlagos kertváros, ahol dimenziókapukon át csúszunk fekete lyukakba, mintha egy David Lynch-filmbe pottyantunk volna bele. A Cruise Ship pedig a végjáték egyik fénypontja, ami most még jobban működik, mint annak idején – igaz, már nem bikinis lányokat kell lenyűgöznünk, hanem deszkás társainkat, de hát változnak az idők…

A THPS4 annak idején szakított a kétperces körökkel, és nyíltabb, küldetésalapú struktúrát hozott magával, azaz kvázi előfutára volt az Underground szabadságának. A remake ezzel szemben visszarángatja a pályákat az időalapú keretek közé, ami vegyes eredményeket szül. Pozitívum, hogy nem kell már az NPC-k bugyuta párbeszédeit hallgatni (néhány ismerős arc easter eggként így is feltűnik a háttérben), viszont kár, hogy a minijátékokat – mint például a teniszt – teljesen kivágták. A College, San Francisco és Alcatraz pályák jól működnek az új rendszerben, de például London már nem igazán. A Kona és Zoo versenypályákként funkcionálnak, de érződik rajtuk, hogy eredetileg nem erre tervezték őket. Két klasszikus pálya – Carnival és Chicago – sajnos teljesen kimaradt, cserébe kaptunk három újat: Waterpark, Movie Studio és Pinball. Mindhárom ötletes, tele van trükkös megoldásokkal, és kellemesen friss színt visznek az ismerős palettába.

A rejtett karakterek mezőnye is átalakult. Boba Fett jetpackjével sokkal, de sokkal élvezetesebb és különlegesebb volt szórakozni, mint most a helyette elérhető Tini Nindzsa Teknőc Michelangeloval, aki nagyjából csak egy skin, semmi kiemelkedő speciális képességgel. Ráadásul a karakterválasztó képernyőn ott virít zárolva Doomguy és Revenant lakattal – őket csak a Digital Deluxe változattal kapjuk meg, hiába vettük meg dobozosan a játékot… Mackó a legfontosabbakat elmondta már korábban a játékkal kapcsolatban, így itt fordulnék rá a Switch 2-es verzióra. A játékokat dobozosan gyűjtőknek fontos kiemelnem, hogy fizikai kártya csak a Switch1-es verziós dobozban van. Ez ingyenesen upgradelhető Switch 2 verzióra! Ha a Switch 2-es dobozzal vesszük, akkor még Game-Key Card sincsen, hanem csak egy letöltőkód vár. Ez picit fájó… bár némi vigasz, hogy a játék nyomott áron kapható. A technikai megvalósítás szerencsére rendben van. A bétateszt alatt tapasztalt fagyások és teljesítménygondok a végleges verzióban eltűntek. 10 órányi játék alatt egyszer sem dobott ki a főmenübe, és stabilan tartotta a 60 fps-t – akár kézben, akár dokkolva játszottam. Grafikai szempontból leginkább a PS4 Pro / Xbox One X verziókhoz áll közel, sőt a DLSS-nek hála valamivel élesebb, kontrasztosabb is azoknál.

A Switch 1-hez képest egyértelmű generációs ugrásról beszélhetünk, ugyanakkor elmarad a jelenlegi konzolgenerációtól – még a Series S változattól is. Utóbbi nemcsak több pályaelemet jelenít meg, de támogatja a 120 fps-es módot is, ami itt sajnos hiányzik. Nem tudom, hogy ez a annak köszönhető-e, hogy a korábbi gépek verzióit portolták, vagy hogy ennyit bír a vas, vagy ez volt a könnyebb megoldás – én utóbbira tippelnék.

Ettől függetlenül a játék így is igazán jól néz ki, akár kézben, akár dokkolva játszva. A THPS 3 és 4 annak idején is crossgen címek voltak – megjelentek PS1-re és PS2/GameCube/Xbox platformokra is. Akkoriban viszont érezhető szakadék volt a különböző verziók között, más motorral készültek, a generációs ugrás tagadhatatlan volt, most szerencsére nincs ilyen drasztikus eltérés. A 120 fps kihagyása persze fájó, főleg úgy, hogy a gép technikailag képes lenne rá. Ugyanakkor ezek a grafikai kompromisszumok leginkább csak akkor tűnnek fel, ha közvetlenül a legújabb generációs konzolok után játszunk vele.

A kézikonzolos változatok mezőnyében a Switch 2-es kiadás stabilabban fut, mint például a Steam Decken, így ebben a kategóriában jelenleg ez számít a legjobb verziónak. Ráadásul kézi módban VRR-támogatással is rendelkezik, ami tovább javítja a gördülékenységet, a játék teljesítménye végig egyenletes és fluid marad.