RoboCop: Rogue City - Unfinished BusinessTeszt

A Rogue City mind a játékosoknál, mind a kritikusoknál hatalmas sikert aratott, és messze felülmúlta a kiadója elvárásait is, így aligha meglepő, hogy a fejlesztők nem hagyták parlagon az IP-t, és idén májusban bejelentettek hozzá egy önállóan is futtatható kiegészítőt. Ez lett végül a meglehetősen impozáns című RoboCop: Rogue City - Unfinished Business, ami lényegében az alapjáték egy kivonatolt, zanzásított verziójának fogható fel, ennek a formátumnak minden előnyével és hátrányával együtt.

Vérbeli RoboCop adaptációként az Unfinished Business középpontjában természetesen a kiborg testbe kényszerített rendőr, Alex Murphy, áll, aki a közeljövő Detroitjában óvja a tisztes polgárokat a kétes alakoktól, miközben a saját identitását is próbálja megtalálni. Az alapjátékban azt figyelhettük meg, ahogy Murphy egy újonnan feltűnt, rejtélyes gengszter nyomába ered, hogy megállíthassa, mielőtt az a markába kaparintja a várost, a kiegészítő pedig egy zsoldoscsoportra fókuszál, ami elfoglalja az OmniTower néven emlegetett hatalmas panelházat, és megpróbálja átvenni az irányítást az OCP minden robotja felett, főhősünket is beleértve.

Önmagában vizsgálva ez a felütés eléggé sablonos, az biztos, maga a sztori azonban ennek ellenére is remekül szuperál. Persze, az egyes csavarok nem fognak meglepni senkit, aki látott már akciófilmet az életében, viszont a történet cserébe csak úgy csöpög attól az egyszerre szatirikus és nyomasztó hangulattól, amivel Verhoeven filmje is tömve volt anno, ennek hála pedig az Unfinished Business a Rogue Cityhez hasonlóan valódi nosztalgiabombaként szuperál. Legyen szó a Murphyt megszólaltató Peter Weller hangjáról, főhősünk egysorosairól, az ikonikus Auto 9 pisztolyról, vagy a különféle reklámokból sütő fekete humorról és társadalomkritikáról, ez a kiegészítő egy végtelenül precízen papírra vetett szerelmeslevél a RoboCop franchise-hoz.

A sztori és a hangulat tehát abszolút rendben van, és nagy általánosságban ugyanez elmondható a játékmenetről is, bár ezen a téren azért már tapasztalható némi megingás. Az Unfinished Business nem rúgja fel az alapjátékban lefektetett szabáyokat, avagy ezúttal is egy régivágású FPS-t kapunk majd a pénzünkért, rengeteg akcióval és egy lassú, de cserébe meglehetősen golyóálló főszereplővel. Itt tényleg úgy érezhetjük magunkat, mint egy fegyverekkel teleaggatott, agresszív hűtőszekrény, miközben lövéseink nyomán fejek durrannak, végtagok szakadnak, és ömlik a vér mindenfelé.

Az összecsapásokat különleges képességek és elhajítható tárgyak színesítik, ezek mellé pedig a kiegészítő behozza a szituációs kivégzéseket is, amik egyrészt kicsit fokozzák a tempót, másrészt a maguk morbid módján egész viccesek. Mondhat bárki bármit, annak a képsornak, amikor Murphy két mozdulattal belegyömöszöl a szemétledobóba egy teljes testpáncéllal felszerelt, géppuskát lóbáló zsoldost, van valami sajátos bája.

Fegyverek terén nagyjából az alapjátékban megismert arzenálból gazdálkodhatunk majd, az a néhány új mordály pedig, ami a régebbi darabok mellett feltűnik, sajnos meglehetősen felemásra sikeredett. A Cryo Cannon például piszok látványos tud lenni, és elég nagy pusztítást is végez, ahogy a katanákat is mindig öröm hozzávágni az ellenfeleinkhez, a forgócsöves géppuska viszont már annál nagyobb csalódás. Egyrészt meglehetősen lassan pörög fel, másrészt a sebzése se az igazi ahhoz képest, hogy milyen brutális kaliberként vezetik fel a készítők. De legyünk teljesen őszinték! A Rogue City sztárja annak idején az Auto 9 volt, jó öreg alappisztolyunk pedig a kiegészítőben is messze a legjobb, legmegbízhatóbb, legtestreszabhatóbb és legpusztítóbb fegyver, így az összes többi opció csak másodhegedűsnek érződik mellette.

Továbbá külön öröm, hogy a folyamatos akció mellett az Unfinished Businessben is végezhetünk majd hétköznapibb rendőri munkát a kampány csendesebb pillanataiban. Igaz, hogy a kiegészítő jóval csőszerűbb és zártabb, mint az alapjáték volt anno, de néha azért így is kitárul egy kicsit a pálya, és ilyenkor lehetőségünk lesz az Omnitower lakóival beszélgetni, egy-egy mellékküldetést megoldani, felvillantani Murphy emberi oldalát, sőt, helyenként még nyomozhatunk is egy kicsit. Elméletben ezek a csendesebb, lassabb szekciók kontraproduktívnak tűnhetnek, hiszen csak húzzák az időt két akciódús jelenet között, de a gyakorlatban meglepően jól muzsikálnak, ugyanis egyszerre biztosítanak némi változatosságot és építik tovább az amúgy is mesteri hangulatot.

Amik viszont már jóval kevésbé acélosak, azok a múltban játszódó küldetések, pedig elsőre ezek se tűnnek rossz ötletnek. Elvégre ki ne akarna Murphy bőrébe bújni, amikor még teljesen ember volt, vagy ki ne akarná megismerni a játék két antagonistáját a saját szemszögükből? Azonban tűnjön bármilyen jónak is ez az alapvetés, hamar rá fogunk jönni, hogy a visszaemlékezős missziók egyszerűen túlságosan unalmasak és laposak. Az egyszerű rendőrként tevékenykedő Murphy-t irányítani például olyan, mintha egy fájdalmasan átlagos modern FPS elé ülnénk oda, annyi megkötéssel, hogy csak a játék leghitványabb pisztolyát használhatjuk, az ellenlábasaink találkozását bemutató szakasz pedig lényegében egy roppant mód elhúzott átvezető, ahol a w billentyű lenyomásán túl ritkán lesz bármi dolgunk.

Ha pedig már a kiegészítő gyengeségeinél tartunk, muszáj megemlíteni sajnos a játék technikai oldalát is, amivel szintén akadnak gondok. A tesztelés során például többször is összeomlott a program, az fps szám az új szakaszok elérésekor menetrendszerűen beszakadt pár pillanatra, valamint az átvezetőkben is nem egyszer azt tapasztaltuk, hogy a szemünk előtt töltődnek be a textúrák.