Wolfenstein sorozat a láthatáron - ez történt pénteken

Wolfenstein sorozat a láthatáron - ez történt pénteken

ne5hVáradi Dániel2025.07.26. 08:00

Wolfenstein sorozat készül az Amazonnál. A cég újabb videojátékos franchise feldolgozással erősíti a streaming kínálatát, a Variety értesülései szerint az MGM Studios-nál már folynak a munkálatok, a projekt mögött a Fallout sorozat producere, Kilter Films, valamint Patrick Somerville áll, utóbbi íróként és showrunnerként is tevékenykedik majd, hozzájuk a MachineGames-től Jerk Gustafsson csatlakozik, mint vezető producer.

Jön a kétfős co-op az Elden Ring Nightreignhez. A FromSoftware már a megjelenés után bejelentette, hogy dolgoznak a két főt is támogató kooperatív módon a játékhoz, nemrég pedig bejelentették, hogy a jövő héten, egészen pontosan július 30-án fut be a sokak által várt funkció.

Ősszel jönnek a Frostpunk 2 konzolos portjai. Az 11 bit studios bejelentette, hogy közel egy évvel a tavalyi PC-s megjelenés után, szeptember 18-án PS5-ön és Xbox Series-en is elérhetővé válik a stratégiai játék, méghozzá rögtön két extra kiszerelésben is. Az Icebreaker Edition az alapjáték mellett egy diorámát, digitális novellát és artbookot fog tartalmazni, míg a Whiteout Edition mindezeken felül egy LED világítású gyűjtődobozt, képeslapokat, kulcstartót, valamint talán legfontosabb extraként a játékhoz érkező 3 DLC-hez ad hozzáférést.

Csúszik a Dying Light: The Beast. A Techland zombis sorozatának következő felvonása az előzetes tervek szerint augusztus végén érkezett volna, a stúdió azonban bejelentette, hogy a finomhangolásokhoz egy kicsivel több időre van szükségük, a premiert ezért szeptember 19-re módosítják.

Novemberben jön a Code Violet. A TeamKill Media erősen Dino Crisis ihletésű akció-horrorja is jelentkezett a magam megjelenési dátumával, a PS5-exkluzív cím november 14-én jelenik meg, 50 dolláros árcédulával. A bejelentés mellé egy új trailert is kaptunk a játékból.

Vakondok 6 - támogasd te is!

1 napja

Capcom Spotlight, további keleties kalandok és hardverhorror – ez történt pénteken

Összefoglaljuk a Capcom nyári műsorát, valamint belenézünk az Echoes of Aincrad és a Sword Sage friss anyagaiba.

1 napja
1

Little Nightmares III - The Backstage DLC

Befutott a Little Nightmares III első DLC-je, a The Backstage, de vajon ennyi elég lesz-e ahhoz, hogy kikalapálja az alapjáték felemás megítélését?

2 napja
1

Ismét drágul az Xbox, masszív leépítés a Bungie-nál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Grand Theft Auto VI, Ratatan, Kingdom Come: Deliverance II, RACCOIN, Enshrouded.

2 napja
22

A Control: Resonant vezető gameplay designerével beszélgettünk

Múlt pénteken Varsóban Sergey Mohovval, a játék vezető gameplay designerével beszélgettünk a fejlődési rendszerről, kreatív folyamatokról, zenéről, és néhány egyéb izgalmas témáról.

3 napja
7

Megvan a GTA 6 árcédulája – ez történt szerdán

Továbbá: Monster Fantasy, Planet Zoo 2, Dead Weight.

3 napja
9

Gothic 1 Remake - Neogótika

4 napja
11

Lords of the Fallen csúszás és nyári műsorok – ez történt kedden

Továbbá: Cresata, Denshattack!, Dragon Ball Xenoverse 3, Cultic, Unhinged, Douze Dixiémes.

4 napja
3

Itt a Steam Machine hivatalos ára

Hosszú várakozás után a Valve végre elárulta, pontosan mennyit is kérnek a Steam Machine egyes variációiért.

6 napja
57

Control: Resonant - randevú a Remedy-vel

A Remedy Entertainment jóvoltából Varsóba utaztunk kipróbálni az ősszel érkező Control: Resonantot, és a bő kétórás próbakör során nem csak a Summer Game Fest-en bemutatott demót játszottuk végig, hanem egy nagyobbat előre ugorva betekintést kaptunk az egyik manhattani zónába is, majd egy észveszejtően jó sztori küldetéssel zártunk.

6 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #26

6 napja
2

Devil May Cry 5: Devil Hunter Edition - a Nintendo Switch 2 változat

7 napja
3

Diszkópunk kalandok, élőholt franciák és az elmaradhatatlan Cthulhu - Steam Next Fest 2026. június

Június 15-én elrajtolt a nyári Steam Next Fest, melynek keretein belül számtalan izgalmas demó került fel a Valve digitális áruházába. Lássuk hát, ezek közül melyeket érdemes feltétlen kipróbálni!

7 napja
2

Elhunyt a Doom zeneszerzője – Ez történt pénteken

Továbbá: Silver Pines, Meccha Chameleon, Onimusha: Way of the Sword és SHINOBI: Art of Vengeance

8 napja
8

Gobliiins Collection

9 napja
7

Végre magyarul is megjelenik a Bloodborne képregény

9 napja
7

GTA 6 borító-leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: Persona 4 Revival, The Grinch 2: Saving Christmas, Gecko Gods.

9 napja
1

Frissítések jobbról-balról – ez történt szerdán

Benne: Street Fighter 6, Flesh Made Fear, Marvel's Spider-Man 2, Call of Duty: Black Ops, Grand Theft Auto V

2026.06.18.
3

Thick as Thieves

Új lopakodós játék jelent meg Warren Spector nevével fémjelezve, amely a műfaj újfajta megközelítését ígéri, a Thick as Thieves azonban jelenleg egy 5 euróért árult első fejezet két pályával és pár óra játékidővel, amelyet szerintem megtévesztő módon nem korai hozzáférésű címként pozícionálnak.

2026.06.17.
4

Nyári megjelenéscsokor – ez történt kedden

Benne: Hellraiser: Revival, EverQuest Legends, Leafy Corner, Planet Crafter, Outward 2

2026.06.17.
1