Street Fighter 6: Years 1-2 Fighters EditionTeszt

Emlékszem, amikor először találkoztam a Street Fighter II-vel – egy görögországi nyaraláson, egy játékteremben bukkantam rá. Már akkor megfogott a hangulata. Azóta is a széria rajongója vagyok, és szinte minden nap előveszem valamelyik részét. Érthető, hogy izgatottan vártam a Street Fighter 6 (vagy VI) Switch 2-es portját, és nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a játékba.

Alig voltam tízéves, amikor először játszottam a második résszel, és azonnal beszippantott. Később a Turbo és a Super Street Fighter II változatokat is rongyosra játszottam SNES-en, de még a gyengus C64-es portot is pörgettem – igen fanatikus voltam. Összességében fiatalkoromban több ezer órát öltem bele Ken, Ryu, Chun-Li, Blanka és Cammy irányításába. A rajongásom csúcspontja talán az Xbox 360-as Street Fighter IV korszakban volt, viszont a PS4-es V. rész lelombozott, különösen annak első, tartalomhiányos kiadása. Valószínűleg van bennem valami furcsa vonzalom a páros számú részek iránt, mert a Street Fighter 6 már a kezdetek óta a szívemhez nőtt. Xbox Series X-en szinte napi szinten játszom vele, így véleményem szerint a sorozat egyik legjobb része.

A mostani kiadás, a Street Fighter 6: Years 1–2 Fighters Edition, egyszerre jelent meg minden platformra, beleértve a Switch 2-t is. A csomag összesen huszonhat játszható karaktert tartalmaz, köztük olyan vendégszereplőkkel, mint Mai Shiranui és Terry Bogard a Fatal Fury sorozatból, valamint húsz pálya is elérhető benne. Ez a változat tartalmazza az első két évad összes karakter-DLC-jét, így azok számára, akiknek nincs meg az alapjáték, ez egy kifejezetten jó ajánlat. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a karakter DLC-k egyenként is több mint 10 ezer forintba kerülnek, míg ez a csomag jóval kedvezőbb áron kínálja a teljes élményt. A Switch 2-es verzió jelenleg körülbelül 22 ezer forintért kapható fizikai kiadásban, míg más platformokon ez inkább 26 ezer körül mozog. Fontos azonban megjegyezni, hogy a Switch 2-es dobozos verzió csak Key Card-ot tartalmaz, azaz nincsen a kazettán a teljes játék, hanem a gépbe helyezve letölti hozzá a rendszer az adatokat.

Ez a kiadás extra tartalmakat is biztosít: több alternatív ruhaszínt és 8400 Drive Ticketet, amit a játékbeli boltban lehet elkölteni. Én például a régi Street Fighter játékok zenéit vásároltam meg belőle, és most ezek szólnak az adott karaktereknél. A Switch 2 verzió emellett támogatja az amiibo figurákat is – használhatók a korábban megjelent Ryu és Ken figurák, valamint a frissen piacra dobott Kimberly, Jamie és Luke is, valamint 22 amiibo kártyát is kiadtak hozzá, amelyek szintén támogatottak. Az amiibók segítségével bónusz tárgyakhoz juthatunk, művészi illusztrációkat oldhatunk fel, és karakterprofilokat is menthetünk rájuk, így a harc előtt a kontrollerhez érintve azokat betöltődik az adott karakter, valamint a hozzá elmentett beállítás (pld. egyedi gombkiosztás, ruha beállítás).

A játék elindításakor három játékmód fogadja a játékosokat. A klasszikus élményeket keresőknek ott a Fighting Ground mód, ahol megtalálható az Arcade mód karakteralapú kampánya, a gyakorló lehetőségek, oktatóvideók és kombópróbák. A versus meccsek, az extrém szabályrendszerű csaták és a rangsorolt vagy barátságos online összecsapások is itt érhetők el. A Switch 2 változat teljes értékű crossplay-t kínál, így PlayStation- és Xbox-játékosokkal is össze tudjuk mérni az erőnket. A harcrendszer részleteibe Oldern már korábbi tesztjében mélyebben belemerült, így ha valaki kíváncsi a mechanikai elemzésekre, érdemes elolvasnia a mester írását itt.

A Switch 2 exkluzív újdonságai közé tartozik a helyi vezeték nélküli (Local Wireless) mód, amellyel akár offline is játszhatunk más Switch 2-tulajdonosokkal. Emellett két különleges Joy-Con 2 funkció is elérhető: a Gyro Battle és a Calorie Contest. Ezekben a játékosok mozgásérzékelős vezérléssel (annak rángatásával, döntögetésével) irányítják a karakterüket, ami kezdők számára szórakoztató lehetőség. A Calorie módban a cél nem a győzelem, hanem az, hogy ki mozgatja jobban a kontrollert, azaz ki „éget el” több kalóriát a küzdelem alatt. Ezek az irányítási módok szerencsére csak egymás elleni, helyi meccseknél elérhetők, online rangsorolt meccseken nem. Érdekességnek és casual játékosoknak jó, de én biztosan nem fogom használni ezeket.

Apropó irányítás! Örömteli, hogy a legtöbb régi, első generációs Switch kiegészítők teljes mértékben kompatibilisek a Switch 2-vel is – így nem kell újra beruházni drága perifériákba. Nálam például a jól bevált HORI Real Arcade Pro V Hayabusa arcade stick került elő, amit még az eredeti Switch-hez használtam, és gond nélkül működik az új gépen is. A Street Fighter 6 játékélménye ezzel az arcade stickkel teljesen más szintre emelkedik: a gombok gyorsan és pontosan reagálnak, a mozdulatok kivitelezése sokkal természetesebb, és az egész irányítás egyszerűen sokkal közelebb hozza a klasszikus játéktermi feelinget. Akinek van otthon régi stickje vagy egyéb verekedős játékhoz való kiegészítője, bátran előveheti – a Switch 2 szerencsére nem gördít akadályt az élmény elé.

Ami a technikai oldalt illeti: a Capcom saját fejlesztésű RE Engine-je valószínűleg a cég egyik legfontosabb technológiája – ezt használják többek között a Resident Evil játékokhoz, a Monster Hunter Rise-hoz, és most már a Street Fighter 6-hoz is. A Nintendo új hibrid konzolján ez a motor meglepően jól teljesít: a játék stabilan fut 60 fps-sel, mind dokkolt, mind kézi módban. Grafikailag valahol a Series S és a PS5/Series X verziók között helyezkedik el – vagyis kifejezetten látványos, különösen figyelembe véve a Switch 2 hardveres adottságait.

A vizuális minőség főleg az Nvidia DLSS felskálázó technológiájának köszönhető, amely lehetővé teszi, hogy a PS4-hez közeli hardveren is meglepően részletgazdag és éles képet kapjunk. Kidolgozottságban a PS4/Series S verzió fölé pozícionálható, de azokkal megegyező settinggel rendelkezik: élesebb és részletgazdagabb a kép, de például Ryu pályáján a cseresznyevirág szirmokat itt sem verik fel a karakterek, és a pálya melletti tömeg vagy tereptárgyak száma is hasonlóan kevesebb.

Ami viszont kifejezetten pozitív meglepetés, hogy az a látványos izomdeformációs animáció, ami eddig csak a PS5 és Series X változatban volt elérhető, itt is megtalálható – ez korábban hiányzott még a Series S-ből is. Látványban ez a funkció kifejezetten jól néz ki, és remekül passzol a széria dinamikus stílusához. Egyszerűen szólva: jól néz ki, pont.

A második játékmód, a World Tour, egy RPG-elemekkel tűzdelt történetmód, amelyben saját avatárt hozhatunk létre, és a széria ismert harcosaitól tanulhatunk stílust és mozdulatokat. A tanulási folyamat során egyre több támadás válik elérhetővé, ezeket pedig szabadon kombinálhatjuk és testre szabhatjuk. A rendszer jól átgondolt, intuitív, és az RPG-elemek – például a képességfa vagy a felszedhető tárgyak – színesítik az élményt. A történet Metro City-ben, a Final Fight univerzumából ismert fiktív városban játszódik, és számos szereplőt felvonultat ebből a világból is. A történetvezetés szándékosan nem veszi magát túl komolyan, helyenként már-már Yakuza-szerűen őrült, így könnyen befogadható, humoros élmény. Az oktatómód funkciókat is betöltő mellékküldetéseknek hála ez a mód ideális belépő a verekedős játékok világába, hiszen a végére még a kezdők is magabiztosan vethetik bele magukat az online küzdelmekbe.

Bár a World Tour mód alapvetően egy szórakoztató és ötletes kiegészítése a játéknak, sajnos nem mondható túl mélynek. A játékmenet nagy része abból áll, hogy A pontból B pontba rohangálunk, és közben rengeteg véletlenszerű harcba keveredünk, ami egy idő után könnyen frusztrálóvá válhat. A jobb ruhadarabok megszerzése rengeteg farmolást igényel, így bizonyos minijátékokat – például a már-már legendás kocsitörő (targoncás) kihívást – sokszor újra és újra le kell játszani. Én személy szerint több mint 100 órát pakoltam bele ebbe a módba Series X-en, hogy megszerezzem a klasszikus Street Fighter II-es kosztümöket – ez azért jól mutatja, hogy mennyire képes beszippantani a gyűjtögetés.

A látványvilággal kapcsolatban viszont nem tudok ennyire elismerően nyilatkozni ebben a módban a Nintendo új konzolján. A térképen való barangolás ugyan még viszonylag rendben van, főleg ahhoz képest, milyen csúnyán nézett ki ez a rész PS4-en. A Switch 2-ön 60 fps környékén fut, néha kisebb droppokkal, tehát ezen a téren nincs nagy gond. Viszont amikor tényleges harcokra kerül a sor ebben a módban, akkor eljön a mélypont: a képi világ elmosódott, részlettelen, és a teljesítmény is rendkívül gyenge, alig éri el a 20 fps-t. Az egész annyira darabos és nehezen élvezhető, hogy jelenlegi formájában ez a mód sajnos szinte teljesen kihagyható.

Olyan hatást kelt, mintha a fejlesztőknek nem lett volna idejük befejezni, és félkész állapotban dobták volna piacra. Különösen szembetűnő ez annak fényében, hogy ugyanebben a játékmódban még PS4-en is simábban futott a játékmenet. Series S-en ugyan csak 30 fps-t tudott, de PS5-ön és Series X-en már beállítható volt a 60 fps – tehát volt viszonyítási alap. Remélem, a Capcom a közeljövőben javítja ezt a részt, mert egyébként a World Tour hangulata és lehetőségei megérdemelnék, hogy technikailag is rendben legyen.

Kipróbáltuk a Street Fighter 6 alap demójával egybevetve Steam Decken is a játékot. Bár a játék hivatalosan nem kapott Steam Deck kompatibilitást, a 60FPS natív 720p mellett medium módban fixen áll, a World Tour itt is hasonlóan gyengélkedik. Nehéz az egyértelmű összehasonlítás, mert nincs DLSS (sőt 720p mellett FSR-t sem kell kapcsolni), de a Switch 2 azért győzedelmeskedik, mert a Deck kompatibilitás hiánya több olyan instabilitást is hozhat magával, ami Switch 2-n garantáltan nem jön majd elő. (mcmacko)

A harmadik játékmód a Battle Hub, amely egy közösségi térként funkcionál, mintha egy virtuális játékterembe csöppennénk. Itt más játékosokkal együtt üldögélhetünk arcade gépeknél, nézhetjük a meccseket, vagy akár retro Capcom játékokat is játszhatunk – naponta változó kínálatban. Elérhető például a Street Fighter I, II, a Final Fight vagy a Puzzle Fighter 2 Turbo is. A retro játékok emulációja a Switch 2-n is kiváló, és az egész közösségi élmény jól működik, különösen azok számára, akik nosztalgiával gondolnak vissza a régi játéktermi időkre.

És akkor itt van a fizetős DLC-k kérdésköre is. A Street Fighter 6-hoz már a megjelenéskor elérhető volt az első évad karaktercsomagja közel 12 ezer forintért, illetve az Ultimate Pass kb. 24 ezer forintért – természetesen mindez a játék 26 ezres alapárán felül értendő. Később hasonló áron érkezett a második szezon bérlete is. Ezeket, ahogy már említettem, a mostani csomag teljes egészében tartalmazza, így ebből a szempontból ez most még rendben is van. Viszont a mai napon bejelentették a következő évadot is, amely újabb négy karaktert hoz: Sagat, C. Viper, Alex és Ingrid csatlakoznak a rosterhez. A karaktercsomag ezen felül új színvariánsokat és 4200 Drive Ticketet is tartalmaz, ami a játékbeli boltban használható fel. Az Ultimate Pass ehhez képest még többet nyújt: extra kosztümöket, két új pályát és összesen 7700 Drive Ticketet.

Ezek a bővítések elég drágák és elég bosszantó annak fényében, hogy közvetlenül az új kiadás megjelenése után jelentették be. A Capcom ID fiók kötelező a játék online funkcióinak eléréséhez – például a ranked/casual meccsekhez, Battle Hubhoz, crossplayhez, és a Drive Ticketes jutalmak szinkronizálásához is. Az is fájó pont, hogy ennek ellenére nincsen Cross Progression, így hiába nyitottunk meg tartalmakat és vásároltunk meg kiegészítőket, itt újra megvehetjük azokat. A Capcom üzleti modellje nyilvánvaló – szeret pénzt keresni, az nem is kérdés. Ettől függetlenül persze a tartalom minőségével eddig nem volt komolyabb probléma, de az időzítés és az árazás azért hagy kívánnivalót maga után.