Microsoft handheld tervek, EA-s Marvel projektek - ez történt pénteken

Microsoft handheld tervek, EA-s Marvel projektek - ez történt pénteken

ne5hVáradi Dániel2025.05.31. 09:00

Parkolópályán az Xbox handheld konzolja. A redmondi cég kapcsán már érkeztek olyan hírek, miszerint ők is beszállnának a kézikonzolos piacba a saját gépükkel, friss jelentések azonban arról számolnak be, hogy ezen terveiket most némileg módosították. A dedikált, belsős hardver gondolatát nem vetették el, de a fókuszba jelenleg a Windows 11 optimalizációja került, hogy jobb teljesítményt nyújtson a játékok futtatásánál. A Microsoft tehát az erőforrásait a külsős partnerekkel való együttműködésre fordítja, mint például az Asus-nál készülő Project Kennan.

Erős rajtot vett az Elden Ring Nightreign. A FromSoftware kooperatív mellékszála a megjelenésének napján több mérföldkövet is elért. Egyfelől a Steam az egyidőben játszó játékosok száma elérte a 300 ezret, ami azonban ennél is nagyobb érdem, hogy 24 óra alatt több, mint 2 millió példány talált gazdára. Az impozáns teljesítmény mellett azt is bejelentették, hogy a jövő héten érkezik a játék első nagyobb frissítése, mely a hibajavítás mellett az egyjátékos élményt igyekszik javítani.

PC-re is befutott a Stellar Blade demója. A közelgő átirat megjelenését felvezetendő a Shift Up PC-n is elérhetővé tette a játék próbakörét, ami tartalmilag megegyezik a PS5-ös változattal, vagyis a játék kezdő szakaszát ismerhetik meg a játékosok, valamint egy későbbi bossfightba pillanthatnak bele, illetve a mentett állást továbbvihetik a teljes játékba.

Cross-platform mod támogatással bővül a The Witcher 3: Wild Hunt. A CD Projekt RED nemrég ünnepelte a széria harmadik epizódjának 10. évfordulóját, nemrég pedig azt is bejelentették, hogy a játék támogatása még nem ér véget, az év hátralévő részében ugyanis érkezni fog egy patch, mely a cross-platform megoldásnak köszönhetően konzolokon is elérhetővé teszi a modok használatát. További részletek tekintetében egyelőre be kell érnünk a hivatalos oldalon található előre feltett kérdések megválaszolásával.

Vannak még Marvel projektek az EA tarsolyában. A hét egyik meglepetése volt az Electronic Arts-nál készülő Black Panther játék fejlesztésének leállítása, mellyel kapcsolatban nemrég további részletek érkeztek, valamint a munkát végző stúdió bezárása. Előbbi kapcsán a Bloomberg úgy értesült, hogy a kaszálásra azért került sor, mert a játék 4 év után is még csak előkészületi fázisban volt, a stúdió pedig éppen csak elkezdett bővülni a projekt elvárásaihoz. Magával a játékkal kapcsolatban úgy értesültek, hogy a Nemesis rendszer egy továbbfejlesztett változatát használta volna és több játszható karaktert vonultatott volna fel.

A fentiek mellett némileg meglepő, hogy az EA közleménye szerint a Marvellel közös megállapodásuk nincs veszélyben, sőt, "legalább három" játékon dolgoznak a képregényóriás karaktereivel. Ebből az egyik biztosan a Motive csapatánál formálódó Iron Man projekt.

Limitált demót kap a Hell is Us. A Rogue Factor egy friss közleményben tudatta, hogy közelgő akció-kalandjuk, limitált próbakört kap. A jelző több szempontból is helytálló, mivel egyfelől csak június 2-a és 16-a között lesz elérhető, másrészt kizárólag PC-n lesz lehetőség kipróbálni. Ami a tartalmát illeti, a hivatalos bejelentés szerint a játék kezdő szakaszát fogja tartalmazni, a célja pedig, hogy megismertesse az alapokat a játékosokkal.

Dread Delusion - a konzolos változat

12 órája
1

Bemutatkozott a Hoarder, leáll a Red Storm Entertainment – ez történt csütörtökön

Továbbá: Shenmue III Enhanced, Fields of Aaru, Kena: Bridge of Spirits, Neptunia Unlimited, Vampire Crawlers, Echoes of Aincrad, Easy Delivery Co., Lies of P.

16 órája

Project Songbird

1 napja
3

Hírek az űrből – ez történt szerdán

Benne: Saros, Exodus, Cleaner Company, Lost & Found, The Triple-i Initiative, Dark Scrolls, Vanishing Starlight, ARIE: Moonprayer.

1 napja
5

Újdonságokkal jön a PS5-ös Starfield, lezárult a Subnautica 2-per – ez történt kedden

Továbbá: Death Stranding 2, MindsEye, Grime II, Sound System, Monopoly: Star Wars Heroes vs. Villains, Momento, Kusan: City of Wolves, Absolum, Bus Bound.

2 napja
1

Game Pass: március utolsó hetei

Disco Elysium. Absolum. Nova Roma. Többek között ezekkel a játékokkal frissül a Microsoft előfizetéses könyvtára.

3 napja
4

Frissült a PS5 Pro PSSR, előbb jön a LEGO Batman – ez történt hétfőn

Továbbá: My Little Puppy, Sekiro: No Defeat, Resident Evil Requiem.

3 napja
3

Az Nvidia ledobta az atomot az AI-alapú bevilágítást bevezető DLSS 5 technológiával

4 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #12

4 napja
3

Forgotlings

4 napja
9

A Starfield zeneszerzője szerint nem álltunk készen Todd Howard víziójára

Inon Zur arról beszélt egy nemrég adott interjújában, hogy idő kell, amíg az emberek meglátják a nagyságot a Starfieldben.

5 napja
7

Tiny Garden - a Nintendo Switch változat

6 napja
2

Konzolra érkezik a gamer AI – ez történt pénteken

Benne: Gaming Copilot, Slay the Spire II, Subnautica 2, BrokenLore: FOLLOW és a Slitterhead fejlesztőinek új játéka.

6 napja
7

Pink Noise

A Pink Noise egy horror irányba kacsintgató vizuális regény, melynek a főszereplői egyik pillanatról a másikra a saját személyes Poklukban találják magukat.

6 napja
2

Insider Trading - Aki mozgatja a szálakat

7 napja
5

Future Games Show játékdömping – ez történt csütörtökön

Továbbá: Crimson Desert, Borderlands 4, Trash Goblin, Tomb Raider I-II-III Remastered, Etrange Overlord, Dread Delusion,

7 napja
4

Pokémon Pokopia – Szeresd meg hát mind!

8 napja
8

PlayStation Game Catalog: a márciusi érkezők

Warhammer 40,000: Space Marine 2. Metal Eden. Persona 5 Royal. Többek között ezek a címek várják majd az előfizetőket.

8 napja
7

Az új Xbox árnyékában – ez történt szerdán

Benne: Pokémon Pokopia, The Legend of California, Warhammer Blood Bowl, Splash Divers, Dracamar, MotionRec.

8 napja
1

Project Helix: az Xbox következő generációja

9 napja
36