Hivatalos: válik az EA Sports és a FIFA

Hivatalos: válik az EA Sports és a FIFA

dragCsető Zsolt2022.05.10. 21:28

2023-tól kezdődően EA Sports FC néven fog futni a nagy múltra visszatekintő focis széria.

Régóta pusmogtak már arról, hogy hamarosan véget érhet az Electronic Arts és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség 1993 óta íródó közös története, most pedig mindez hivatalosnak tekinthető, az EA Sports ugyanis bejelentette, hogy az ősszel érkező FIFA 23 lesz a széria utolsó olyan darabja, amely ezen a néven fog futni.

Hogy mi jön utána? EA Sports FC - 2023-tól ezen a néven kell majd keresnünk a focis sorozatot. A kiadó vezérigazgatója, Andrew Wilson így fogalmazott a váltás kapcsán:

A víziónk az EA Sports FC-vel az, hogy létrehozzuk a világ legnagyobb és legjelentősebb futballklubját, a foci iránti rajongás epicentrumát. Közel 30 évig építettük a világ legnagyobb futballközösségét, több száz millió játékossal, atléták ezreivel, valamint több száz bajnoksággal, szövetséggel és csapattal. Mostantól az EA Sports FC lesz a klub számukra, illetve a focirajongók számára.

Aki a fennkölt szavak helyett inkább konkrétumokra kíváncsi: azokat majd csak 2023 nyarán kapunk, ugyanakkor már most igyekeztek megnyugtatni a FIFA-rajongókat, hogy a tartalmat és a licenceket tekintve nem várható visszalépés a játékban.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

The House of the Dead 2: Remake

A legendás The House of the Dead 2 feltámadt a halottaiból, a kérdés már csak annyi, hogy vajon ebben mennyi a köszönet?

10 órája

Megjelenések a gamescom árnyékában - ez történt szerdán

Benne: Where Winds Meet, Hell Let Loose: Vietnam, High On Life 2, Final Fantasy Tactics: The Ivalice Chronicles, Tropico 7, Triangle Strategy, Rue Valley, Tormented Souls II, The Rogue Prince of Persia, S.T.A.L.K.E.R. 2, ROG Xbox Ally, Star Trek Voyager: Across the Unknown.

23 órája
8

Turbo Kid

Korrekt iparos munkának tűnik az Outerminds stúdió alkotása. Az eredeti pécés verzió tavaly tavasszal jelent meg - a switch portra eddig kellett várnunk.

1 napja
2

Gamescom ONL 2025 Bejelentések

2 napja
14

Game Pass: augusztus utolsó hetei

Gears of War: Reloaded és Herdling premier és néhány szerepjáték is érkezik a kínálatba. Lássuk a hónap végi mozgolódást!

2 napja

A Gamescom előszele – ez történt hétfőn

Benne: Nintendo Direct, Lost Soul Aside, Honeycomb The World Beyond, Aethermancer, Towa and the Guardiands of the Sacred Tree, Rewilders: The Lost Spring, StarRupture, Morsels, Shenmue III Enhanced, WW1: Gallipoli, Pokémon Legends Z-A, BrokenLore: LOW.

2 napja

Towa and the Guardians of the Sacred Tree

Ismeritek a Hades-t? Szeretitek a könnyed zsiványkodást? Szeptember 19-én a Bandai Namco-tól is érkezik egy magasabb profilú roguelite alternatíva, a Towa and the Guardians of the Sacred Tree pedig előzetesben tárult ki előttünk.

3 napja

Heti megjelenések

3 napja
2

Fretless: The Wrath of Riffson

Bundok nélkül szép az élet. Vagy nem? Ennek is utána járunk, mindamellett, hogy riffelünk egy nagyot a Fretless című nagyszerű zenés szerepjátékban. Húrokat feszít, bypass lekapcs, hadd szóljon!

4 napja
4

Catto's Post Office

Olyan sokat beszélünk a videójátékok milyenségéről, hogy gyakran meg is feledkezünk a funkciójukról. Szerencsére ott vannak nekünk az olyan címek is, mint a Catto's Post Office, amelyek emlékeztetnek minket a dolgok mikéntjére...

4 napja
4

Lost Twins 2

Egy könnyed, családbarát logikai játékot teszteltünk - nem feltétlenül a műfaj rajongóinak szól, belépőnek viszont több mint ideális.

5 napja
1

Gameplay bemutatók - ez történt pénteken

Benne: Reanimal, Bubsy in: The Purrfect Collection, Crimson Desert.

5 napja
1

Senua's Saga: Hellblade II - Enhanced

A Ninja Theory tavaly megjelent narratív kalandját kellemes kritikai visszhang, éles viták és lehangoló eladási adatok kísérték. Képes változtatni ezen a PlayStation konzolokra is megjelent Enhanced kiadás?

6 napja
17

Endzone 2

A várósépítő- kolóniamenedzsment játékokban már mindent ellőttek, ami itt újdonság lehet, gondolhatnánk. Lássuk, mit tud az Endzone 2, amely tovább csavarja a formulát.

6 napja
3

Korai megjelenések, új bejelentések - ez történt csütörtökön

Benne: Of Peaks and Tides, Jurassic Park: Survival, Crosswind, Docked, Ratatan, Ghost of Yōtei, Arctic Awakening, Neo Berlin 2087.

6 napja
5

Titan Quest II

Akció RPG ókori görög mitológiai csomagolásban, második felvonás. Majd húsz évvel később, másik fejlesztőcsapattól, de hosszú célegyenesben a Titan Quest II.

7 napja
9

Focis visszatérés és nyomozás Snoopyval – ez történt szerdán

Benne: Football Manager 26, Lego Voyagers, Zoochosis, Snoopy & The Great Mystery Club, Kumarn: The Wandering Spirit, Fast & Furious: Arcade Edition, CloverPit, R-Type Delta: HD Boosted, The Secret of Weepstone, Davy X Jones.

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: augusztusi érkezők

Sword of the Sea a premier napján! Mortal Kombat 1. Marvel’s Spider-Man. INDIKA. Többek között ezt várhatják az előfizetők ebben a hónapban.

8 napja
1

Mafia: The Old Country

A Mafia sorozat gyakorlatilag a negyedik epizódjához érkezett, a most megjelent Old Country pedig nem is tipikus folytatás, hanem előzmény, amely új hősökkel és ismerős helyzetekkel operál...

8 napja
35

Vidám és véres kalandok – ez történt kedden

Benne: Remedy, Haunted Bloodlines, Dunkadillo, Mandragora, Chip 'N Clawz vs. Brainioids, Detective VR, Vex Mage, Robots at Midnight.

8 napja
1