Tényleg börtönbe mehet a Sonic szülőatyja

Tényleg börtönbe mehet a Sonic szülőatyja

dragCsető Zsolt2023.06.01. 19:10

Megszületett a bírósági ítélet Yuji Naka ügyében.

A Sonic the Hedgehog (egyik) szülőatyja, Yuji Naka egykoron ünnepelt személyisége volt a videójáték-iparnak, ezek az idők azonban sajnos nagyon rég elmúltak már. Legutóbbi játéka, a 2021-es Balan Wonderworld például minden tekintetben katasztrofális eredményeket produkált, ami pedig még aggasztóbb, hogy az elmúlt egy évben már letartóztatásai által került be csupán a gaming hírrovatokba.

Utóbbi ügyek ráadásul igen komolyak voltak, a dizájner ugyanis többek között belsős információk birtokában kereskedett részvényekkel, így kénytelen volt bíróság elé állni. Nemrég pedig meg is született az ítélet: két év, hat hónap börtönbüntetés várhat Nakára, ezen felül pedig több mint 170 millió jen (átszámítva több mint 420 millió forint) visszafizetésére köteleznék.

Naka ügyvédei természetesen mindkét ítélet kapcsán enyhítést kértek - végleges döntés július 7-én várható.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Checkpoint 600 x Gamer365 | vendégségben Stökinél és Grath-nél

2 órája
2

Godzilla Minus Zero

9 órája
5

Gamer365 podcast S20 | E03

Ééés it a Gamer365 podcast novemberi (a bevezetőben elhangzottakkal ellentétben az idei harmadik) epizódja, amiben valamivel több, mint egy órában elég sok mindenről beszélünk.

1 napja
11

GTA 6 képcsokor – ez történt csütörtökön

Továbbá: Hard West II, Date Everything!

2 napja
18

Tenebris Somnia – Amikor a pixelhorror életre kel

3 napja
7

God of War Laufey csúszás – ez történt szerdán

Továbbá: Sony és Nintendo üzleti jelentések, Wonderfall.

3 napja
19

Ecstatica I + II

4 napja
22

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

4 napja
5

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

4 napja
4

Way of the Hunter 2

5 napja
6

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

5 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

6 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

6 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

7 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

9 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

9 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

9 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

2026.10.29.
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

2026.10.29.
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

2026.10.28.
6