Gran Turismo 5 Prologue Blu-ray-en is

dragCsető Zsolt2007.08.29. 19:37

Eddig még nem volt teljesen tiszta, hogy pontosan milyen formában kapjuk majd kézhez a Gran Turismo 5 előzetes verzióját, a Prologue-ot, ma azonban ez is tisztázódott.

A játék nem csak a PlayStation Network-ről lesz letölthető, hanem hagyományos kiadásban, Blu-ray-en is napvilágot lát, így azok is jól járnak, akik ténylegesen a polcon szeretnék látni a Prologue-ot.

Ez alapján azonban úgy tűnik, hogy téves volt a GameSpot pár nappal ezelőtti, és már akkor is kissé meglepő állítása, hogy az ötven kocsit és nyolc pályát tartalmazó ízelítő ingyenes lesz, hiszen a korongot feltehetően nem fogják ajándékként utánunk hajítani az üzletekben. Éppen ezért úgy néz ki, hogy vélhetően ezúttal is egy csökkentett árú kiadással kell majd számolnunk, mint anno a negyedik rész esetében.

Game Pass: február első hetei

High On Life 2. Avatar: Frontiers of Pandora. Kingdom Come: Deliverance. Relooted. Többek között ezek a címek várják a szolgáltatás előfizetőit.

5 órája
1

Bel's Fanfare bejelentés, célegyenesben a Forgotlings – ez történt kedden

Továbbá: Sumerian Six, MLB The Show 26, Gnaughty Gnomes.

12 órája

Frostpunk 2: Fractured Utopias - Vajon a DLC gyógyír a fagyott sebre?

1 napja
3

Nintendo eladások Switch mérföldkővel – ez történt hétfőn

Továbbá: Resident Evil Requiem, Neverness to Everness, Baladins.

1 napja
8

Heti megjelenések | 2026 #6 hét

2 napja
13

Final Fantasy VII Remake Integrade (Switch 2 és Xbox)

2 napja
30

Cassette Boy

Link's Awakening és FEZ keverék egyfejlesztős indie játék? Ide vele!

3 napja
1

Hétvégi levezetés – ez történt pénteken

Benne: Genigods: Nezha, WWE 2K26, Okami, Trails in the Sky 2nd Chapter, Apex Legends, Under the Island.

4 napja
1

Gyengülő Microsoft számok, Darkhaven a Diablo alkotóitól – ez történt csütörtökön

Továbbá: Comcept, Crimson Desert, A Whisper of Fall: Jinyiwei, Icarus: Console Edition, Hozy, Tomodachi Life: Living the Dream, Huntdown: Overtime, Final Fantasy VII, Dragon Quest VII Reimagined, Damon and Baby.

5 napja
14

MIO: Memories in Orbit

Hiába lehet ma már Dunát rekeszteni az indie metroidvaniákkal, mindig akad egy-egy olyan darab, ami kiemelkedik a tömegből: idei első ilyen vendégünket egy francia stúdió szállította.

6 napja
6

Amazon leépítések, Bloober Team mozgolódás – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, The Alighieri Circle: Dante's Bloodline, Fatal Frame II: Crimson Butterfly Remake, On the Edge, WheelMates, Scott Pilgrim EX.

6 napja
9

Radiolight

6 napja
3

PlayStation Plus: a februári négyes

Bokszolók, túlélők, repülők és kozmikus démonvadászok. Ez vár minket az előfizetéses szolgáltatás belépő szintjén.

7 napja
5

Geralt beköszön – ez történt kedden

Benne: Sonic Terror, Reigns: The Witcher, ReBlade: The Death Spiral, Killer Inn, MLB The Show 26, Absolum, Virtual Boy - Nintendo Classics, Project Songbird.

7 napja
8

Forgive Me Father 2 – Az őrület határán

8 napja
3

Ünnepel a Blizzard, új Mario Galaxy Movie előzetes – ez történt hétfőn

Továbbá: Highguard, Opus: Prism Peak, Dynasty Warriors 3: Complete Edition Remastered, Dragon Quest VII Reimagined, Indie Live Expo: Spring Showcase.

8 napja
4

Heti megjelenések | 2026 #5 hét

9 napja
18

Streetdog BMX

2026.01.24.
3

Csúszásokkal zárult a hét – ez történt pénteken

Benne: EverSiege: Untold Ages, Norse: Oath of Blood, Cristol: Theater of Udols, Vampire Crawlers: The Turbo Wildcard from Vampire Survivors, The Super Mario Galaxy Movie Direct, Nioh 3.

2026.01.24.
3

Xbox játékmustra – ez történt csütörtökön

Benne: Fable, Forza Horizon 6, Beast of Reincarnation, Kiln, Screamer, Bubsy 4D, GreedFall: The Dying World, Super Mario Bros. Wonder, New Super Lucky's Tale.

2026.01.23.
6