Gran Turismo 5: ezer autó, éjszaka, időjárás

Gran Turismo 5: ezer autó, éjszaka, időjárás

dragCsető Zsolt2010.01.06. 10:58

Néhány szerencsés idő előtt rátette a mancsát a PlayStation - The Official Magazine legfrissebb számára, melyben a várakozásoknak megfelelően új Gran Turismo 5 információk lapultak.

Kezdjük a kocsiknál: ezidáig 950 feletti mennyiségről szólt a fáma, a magazin azonban most arról számolt be, hogy a játék végleges verziójában több, mint ezer autó fog szerepelni, így a sorozat most először átlép a bűvös négyszámjegyű tartományba.

Ami a törést illeti, itt is tovább tisztultak az ismeretek: minden jármű esetében lesz külső, illetve mechanikai sérülés, 170 kocsinál pedig az interiőr is deformálódni fog - ezek értelemszerűen nem utcai járgányok, hanem versenygépek lesznek.

Tovább bővült a licenszelt bajnokságok sora: a WRC és a NASCAR jogok megszerzéséről már az E3 óta tudunk, most pedig az is kiderült, hogy az amerikai Indy Racing League is szerepelni fog a játékban, ráadásul nem csak autókkal, hanem pályákkal is.

Nézzük az igazán izgalmas dolgokat: a magazin arról ír, hogy most már mindegyik pályának lesz nappali, illetve éjszakai változata. És aminek még inkább örülhetnek a rajongók: megerősítették, hogy az időjárás is bekerült a játékba.

Végezetül néhány online feature-t kell még megemlíteni, mint újdonság: a feltölthető YouTube videókat illetően kiderült, hogy HD minőségű mozgóképeket tölthetünk majd fel a videómegosztó portálra, közvetlenül a játékból, a netes versenyzésről pedig megtudtuk, hogy maximum tizenhatan állhatnak majd fel a rajtrácsra.

A Gran Turismo 5 Japánban márciusban fog a boltokba kerülni, Európa pedig a legutóbb fejlemények alapján valamikor a nyáron kaphat majd belőle. A GTPlanet néhány fotót is tud mutatni a magazin előzeteséről, többnyire ismerős képekkel.

[FRISS] Befutott a játék európai dobozképe, illetve néhány kép az azon virító Mercedes-Benz SLS AMG-ről.

Moominland: Winter's Warmth

8 órája
1

Heti megjelenések | 2026 #18

19 órája
6

Resident Evil Requiem és Expedition 33 mérföldkövek – ez történt pénteken

Továbbá: Samson, BrokenLore: Don't Play, Sydless, Retrospace, Crusemark, Memoirium, Rune Dice, Hell Clock.

2 napja
5

Saros

3 napja
24

Nevet vált a Microsoft Gaming, ID@Xbox újdonságok – ez történt csütörtökön

Továbbá: Embers of the Uncrowned, Saros, Feather's Edge, Switch 2 hírcsokor.

3 napja
6

Moses & Plato: Last Train to Clawville

A Vadon egyik legveszélyesebb helyének tartott Clawville két elképesztő detektív duót is kitermelt: a kakaskopókkal rivalizáló róka-macska páros, Moses és Plato hasonló elszántsággal végzi a munkáját, pláne mivel ezúttal is a világ sorsa forog kockán.

4 napja
7

Warhammer Classics

4 napja
9

Assassin's Creed Black Flag Resynced: Showcase, ahol bemutatkozik a felújított változat

Nézzük együtt!

4 napja
10

Ecco the Dolphin: Complete bejelentés, elindult a The Expanse bétája – ez történt szerdán

Továbbá: Hypnos, Gallipoli, Bubsy 4D, D-topia.

4 napja
14

Top Hat Studios újdonságok – ez történt kedden

Továbbá: Splatoon Raiders, Clockwork Ambrosia, Drill Core.

5 napja
1

Csökken az Ultimate és a PC Game Pass ára

Viszont az idei Call of Duty már csak egy évvel később kerül be a szolgáltatás kínálatába. A Premium és Essential kategóriát nem érinti a változás.

6 napja
21

Game Pass: április utolsó hetei

Vampire Crawlers. Kiln. Aphelion. Többek között ezek a címek várják az Ultimate / PC előfizetőket. A Premium kínálat viszont szokatlanul visszafogottnak ígérkezik.

6 napja
1

PlayStation Game Catalog: az áprilisi érkezők

The Casting of Frank Stone. Horizon Zero Dawn Remastered. The Crew Motorfest. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

6 napja

Screamer

6 napja
5

Elden Ring-film fejlemények, jön az Assassin's Creed Black Flag Resynced leleplezése – ez történt hétfőn

Továbbá: Metro 2039, Dragon Ball Xenoverse 3, Tropico 7, Pragmata, The Coma 3: Bloodlines, Kiln, Forza Horizon 6, ID@Xbox Showcase.

6 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #17

7 napja
7

Crimson Desert

9 napja
20

Hela: of Mice & Magic trailer, Corsair Cove bejelentés – ez történt pénteken

Továbbá: Trails in the Sky 2nd Chapter, Fatal Fury: City of the Wolves.

9 napja

Metro 2039 leleplezés és Galaxies Showcase – ez történt csütörtökön

Egy fontos játékbejelentés és egy jókora traileráradat.

2026.04.17.
3

Samson

A Liquid Sword bemutatkozó alkotása egy tipikus felemás játék lett, ami azonban minden hibája ellenére sem menthetetlen.

2026.04.16.
8