![[Teszt] Chicken Police: Into the Hive!](/~thumbnail/chicken_police_2_into_the_hive_artwork_lead_key_art.jpg.cvsak.k.article-00-1b-cu.1hj6mh8.jpg)
Visszatérnek a csirkekopók, pontosabban a kakaskopók, hogy ezúttal egy Clawville ízeltlábúaktól hemzsegő alvilágába, a Kaptárba vezető rejtélyes bűnügyet göngyölítsenek fel, amely az egész Vadon sorsát eldöntheti!
A 2020-ban a hazai Wild Gentlemen bemutatkozó játékaként megjelent Chicken Police az a fajta cím, amely első ránézésre felkelti az ember érdeklődését: egy fekete-fehér, kőkemény detektív történet két embertestű kakassal és sok más hasonlóan antropomorf, állatfejű alakkal. Az egész annyira abszurd és zseniális, hogy szerelem volt első látásra. Nincs ez másként a tetszőlegesen színesre állítható folytatással sem, amely nem csak az egyedi látványvilágot, és az izgalmas szereplőkkel teli fordulatos történetet, de a fantasztikusan megírt és szinkronizált dumákat is tovább vitte. A bűnügyi rejtélyt, bizarrt, drámát, románcot és fanyar humort ötvöző noir stílus már a covid időszak elején levett a lábamról, a talán még viccesebb, mélyebb és keserédesebb folytatás lezárása pedig meg is ríkatott, és némelyik mondat csontig hatolt, de ne szaladjunk ennyire előre!
Az élő legenda Santino „Sonny” Featherland és Marty McChicken detektívek ezúttal olyasmibe ütik a csőrüket, amely nem csak a társadalmi feszültségektől forrongó Clawville és az egész Vadon kialakult világrendjét forgathatja fel fenekestül, de őket is saját múltjuk legsötétebb titkaival szembesíti. Mint minden rendes bűnügyi történet, ez is egy titokzatos nő, egy femme fatale (ejtsd: fém fatál) felbukkanásával kezdődik, aki ráadásul a fallal elkerített gettóból, a Kaptárból osont Sonny lakására. A játék fanyar humorának tipikus példája, hogy a segítséget kérő nő faját tekintve egy imádkozó sáska, aki megözvegyült, de nem úgy, ahogy gondolnánk, és nem csak férje gyilkosát kell megtalálnunk, de az eltűnt holttestet is. Az erős kezdés utáni jó hír, hogy a csápos hölgynél is cifrább alakokkal van lehetőségünk később összefutni a rovarok kétes hírű városrészében, ahol az utóbbi időben egy szekta, és a város egyik legbefolyásosabb bűnbandája is megvetette a lábát.
A Zipp Caféval együtt jelenleg 3 játékból álló Vadon univerzum tovább mélyítése olyannyira sikerült, hogy bár Clawvillet sosem hagyjuk el, teljesen beleéltem magam, hogy egy több kontinensből álló hatalmas világ közepén nyomozok, ahol a tetteimnek világpolitikai következményei lesznek. Sokat megtudunk a világ és Clawville múltjáról, a jelenlegi uralkodó megítéléséről, a társadalom legkülönbözőbb tagjaiból kikerülő szereplők világnézetéről, és röpködnek az utalások más országokra és földrészekre, vagy egy küszöbön álló háborúra a nagymacskák lakta szomszédos birodalommal, csak hogy pár példát említsek. Bár a történet középpontjában látszólag a nyomornegyeddé züllött Kaptár és a magukra hagyott rovarok problémái állnak, a több szálon futó cselekmény idővel egy világszintű összeesküvést is megsejtet, valamint két főszereplőnk magánéletét sem kíméli. Sok az első játékból visszatérő mellékszereplő, akik némelyikének egészen új oldalát ismerhetjük meg (Lewis!), és olyan is akad köztük, aki főszereplővé avanzsál.
Mivel a Chicken Police a játékmenetét tekintve ezúttal is leginkább egy point and click kaland és egy visual novel keverékeként írható le, így nem meglepő módon a jól felépített világ és karakterek mellett a fantasztikus írás és az elképesztően igényesen válogatott szinkronhangok miatt volt számomra abbahagyhatatlan. Az állati szóviccekben és meta poénokban bővelkedő párbeszédek és monológok már önmagukban is döbbenetesen jók, a színészi alakításokkal együtt pedig valami fenomenálisak, amit csak tovább erősítenek a minimalista, de a hangulathoz elképesztően passzoló átvezetők és a fantasztikus jazzes dallamok. Miközben játszottam, folyamatosan azon agyaltam, hogy mégis hogy a viharba szedtek össze megint ekkora, gyakran AAA játékokból ismert neveket a szinkronhangokhoz? Kicsit sajnáltam is, hogy például a bandavezér páviánt, Micket megszólaltató Doug Cockle (Geralt hangja) nem szerepel többet, de a belépője elképesztően hatásos, és biztos vagyok benne, hogy még hallunk felőle sok más kétes alakkal egyetemben.
Az igazi sztár persze az általunk irányított Sonny (Kerry Shale), akinek a Martyval való szócsatáit és a méltatlankodó kukorékolását simán elhallgatnám akármeddig, így garantáltan végig fogom még legalább egyszer játszani az elsőre 13 órásra sikerült történetet, amelynek némelyik csavarja ugyan kiszámítható, de csak hogy elterelje a figyelmet egy utólag már teljesen nyilvánvaló fő fordulatról. Külön értékeltem a saját világunkkal való párhuzamokat és az arra tett kikacsintásokat, de ezek nélkül is valóságos hazatérésnek hatott Clawville nyomasztó, korábbról részben ismerős helyszíneit újra bejárni. A fő szálat és a mellékküldetéseket is azzal tudjuk előrébb mozdítani, ha minden helyszínt és felvett tárgyat alaposan megvizsgálunk nyomok után kutatva, illetve mindenkivel minden rendelkezésre álló témát átbeszélünk, akár a birtokunkban lévő megfelelő tárgyi bizonyítékot az orruk alá dugva.
Ami az ezen felüli nyomozós játékmechanikákat illeti, alkalmanként lehetőségünk van egy-egy szereplőt kihallgatni, de bevallom, nekem ez látszólag teljesen vegyes eredménnyel ment. Elméletben a jó zsaru, rossz zsaru elvet követve kétféleképpen lehet valakit hatékonyan kikérdezni: vagy megpuhítani, vagy megtörni kell az illetőt. Szerencsére ha nagyon nem sikerül mit kihúznunk az alanyból, a beszélgetés akárhányszor újrapróbálható (egy acsit bukunk vele), ahogy a logikai összefüggéseket egy gondolatmenetre összefűző minijáték sem rakétatudomány. Időnként más minijátékok is színesítik az összképet, például egy összetört üveget kell összerakosgatnunk, vagy ismét lövöldözhetünk a rendőrörs lőterén, de a végjátékban akad egy egészen morbid teendőnk is. Ha már morbiditás, a jó öreg ex-kórboncnok, Bubo is visszatér hála a jó égnek, és nem csak hozzá, hanem sok más emlékezetes alakhoz kapcsolódnak érdekes titkokat felfedő mellékküldetések, amelyeket azonban lehetséges elbukni, ha túl gyorsan haladunk a fő sztorival.
Az öt fő fejezetből álló történet során a Clawville térképén ide-oda utazgatás attól függetlenül kötött, vagy szabad, hogy éppen hol tartunk, néha ugyanis olyan információ birtokába jutunk, amely miatt muszáj egy bizonyos helyszínt meglátogatva azonnal cselekednünk. Bevallom, én egy végigjátszás alatt csak egy-egy esetben éreztem úgy, hogy akár több lehetséges megoldás is adott, de már csak ezért, és a kimaradt titkok, gyűjtögetnivalók miatt is izgatottan várom a második végigjátszást. A másik ürügy a képi világ és a magyar felirat lesz, elsőre ugyanis nem tudtam ellenállni a teljesen színes Technicolour mode-nak, illetve ha már mindenki csodás angol szinkronnal beszél, akkor a feliratot is angolul hagytam. Az angol szövegek alapján biztos vagyok benne, hogy a magyar fordítás is tele van olyan csodás szófordulatokkal, mint „a csőrömből vetted ki a szót”, de lassan az „A kotlós mindenségit!” is beépül a szókincsembe, a borongós fekete-fehér látvány pedig az ütős poénok ellenére sem épp vidám sorsú kakaskopók védjegye.
Magam sem gondoltam, hogy ennyire lehet kötődni a sokszor sztereotípiákat parodizáló állatfejű alakokhoz, de a Chicken Police: Into the Hive a „szebb, jobb, több” típusú folytatások sorát erősíti, amely az első rész erősségeit fokozva csak még inkább elmélyítette a Vadon és annak lakói iránti rajongásomat. Több helyszín, több szereplő, több zseniális szöveg, több fordulat, több érzelem, és persze több állatság, mindez pedig valami elképesztően egyedi, magával ragadó stílussal és hangulattal társul. Bár a tollas duó aranykora látszólag véget ért, a bátor és váratlanul erős érzelmeket kiváltó befejezés csak nyilvánvalóvá tette, hogy nagyon a szívemhez nőtt a két felvágott csőrű kakas. A nyitva hagyott konfliktus miatt tűkön ülve várom a kollégáik, Moses és Plato detektívek jövőre esedékes színre lépését.
FEJLESZTŐ: The Wild Gentlemen | KIADÓ: Joystick Ventures | PLATFORM: PC (tesztelve) | MEGJELENÉS: 2024. 11. 07. | ÁR: 24,50 EUR