[Teszt] Life is Strange - Out of Time (Episode 2)

Life is Strange - Out of Time (Episode 2)

mcmackoGéczy Attila2015.04.14. 19:35

Warhawk kolléga meglehetősen fain módon összefoglalta korábban, hogy a Life is Strange mit is tartogat 2015 játékos közönségének, úgyhogy az alapköröket ebből kifolyólag nem is szeretnénk újra lefutni a játékkal kapcsolatban. Annyit tennénk hozzá viszont az LiS jelenséghez így a kritikánk elején, hogy a második epizód (Out of Time) sem forgatja feje tetejére az eddigi premisszát, viszont egyre mélyebbre túr a következményrendszerben. Így talán azokat is meggyőzheti Max misztikus kalandja, akik egyelőre tartottak a Telltale-lecke unalomba fulladó ismételgetésétől és a sekélyes megoldásoktól.

Persze az Out of Time sem vált be (még) minden ígéretet, de az eddigi állásfoglalásainkat tovább csavarja, Maxet pedig még inkább belemártja a kulimászba. Amíg az első epizódnál kétséges volt, hogy a fejlesztők mennyire lesznek konzekvensek a felelős döntések kimenetelét illetően, addigra a folytatásnál már az első órában teljesen szétesik a játékosösztön. Szinte minden választásnál érezzük, hogy itt jóval többről lehet szó, mint amit Max megállapít a szituációk lezavarása után. Nem lehetünk biztosak abban, hogy a közvetlen hatás később milyen, összetettebb szituációban fog a visszájára ütni. A pillangó szárnyainak rezgése megjósolhatatlan következményeket hozhat, a Dontnod írói pedig nagyon is jól tudják, hogy a konklúziók eldurvításával és a játékos összezavarásával fokozhatják a kalandjáték-élményt.


Dióhéjban a Life is Strange-ről

## Mi ez?

Misztikus kalandjáték, amely a Telltale-iskolát követi, ugyanakkor szokatlanul nagy hangsúlyt helyez az emberi kapcsolatokra és az empatikus döntések hatásaira. Nem csak Twin Peaks rajongóknak.

## Mire hasonlít?

[The Walking Dead](http://www.gamer365.hu/show-article.php?id=1136&article), [Dreamfall Chapters](http://www.gamer365.hu/show-article.php?id=1512&article)

## Mire jelent meg?

PC, PS3, PS4 (tesztelt), Xbox360, Xbox One

## Mennyibe kerül?

Teljes szezon: 3990 HUF (pl az [Xbox Marketplace-n](http://www.xbox.com/hu-HU/Search?q=life%20is%20strange#Games)) / 20 EUR, egy epizód: 990 HUF / 5 EUR.

Ennek pedig ékes bizonyítéka lesz az Out of Time záró fejezete, ami (spoilerek nélkül) a játékmechanika meglepő fordulatával nem csak lelkileg lehet majd megviselő, de egyben tovább erősítheti azt a gondolatot bennünk, hogy a videojátékok igenis képesek értékeket és üzeneteket közvetíteni. (Meg persze jól bevált tévésorozatos trükköket is alkalmazni, de ez a metodológiai megállapítás most legyen inkább dicséret a fejlesztők irányába.)

Dontnodéknál továbbra sem változtattak sokat a művészeti megvalósításon. Az UE motor teljes mértékben megegyezően muzsikál a korábbiakkal. A pasztellszínek kavalkádja, a relatíve nagy látótávolság és a mesés filmeffektusok (lencse-hatások, bokeh) mellett sajnos PS4-en sem lehetett az árnyék-röcögést megszűntetni, vagy az animációk szintjét egy picikét feljebb tornászni. Sajnos tehát most is akad néhány olyan apróság, ami a meseszerű látvány színvonalát kicsit visszafogja. A szinkronszínészek ugyanakkor továbbra is remek formában vannak, az OST pedig száz százalékosan passzol a hangulathoz. (Az Alt-J nóta időzítése például nagyon hatásos és a José Gonzales vonulat is húzza az ember hátán a libabőrt.)

Jó látni, hogy a fejlesztők igyekeznek konzekvensek maradni a pilot epizódban bemutatott irányhoz, és a szereplők emberi oldalával próbálnak a játékos érzéseire hatni. Egy lépéssel bentebb vagyunk, és látjuk azt, hogy a döntéseink nem csak a felszínen okozhatnak hullámokat, hanem mélyebben is felkavarhatják Blackwell látszólagos állóvízét. Talán egy fokkal izgalmasabb és ügyesebb az Out of Time az első epizódnál, de a végső pontozással megvárjuk majd a szezonzárást. Ha szereted az igényes és nem szokványos kalandokat, akkor a második epizód után még bátrabban merjük ajánlani a Twin Peaks legendáriumból vastagon merítő játéksorozatot, amely nem csak a reflexekre és a logikánkra, de sokszor az empátiánkra is bátran mer építkezni.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Way of the Hunter 2

5 órája
2

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

7 órája
3

Heti megjelenések | 2026 #45

18 órája
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

1 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

1 napja
3

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

3 napja
6

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

4 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

4 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

5 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

5 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

5 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

6 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

6 napja
3

Silver Pines

6 napja
5

Hello Kitty Party Land

7 napja
2

Leépítések napja – ez történt hétfőn

Benne: Sucker Punch, Auroch Digital, Mass Effect, Assassin's Creed Black Flag Resynced, S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl.

7 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #44

7 napja
11

Just Dance: Decades of Hits - Legyen tánc!

7 napja
4

Warhammer 40,000: Boltgun 2 – Nagyobb, véresebb, császáribb

2026.10.24.
9

Kingdom Hearts I-III - Nintendo Switch 2

2026.10.23.
7