[Előzetes] Gran Turismo 5

Gran Turismo 5

dragCsető Zsolt2010.09.17. 09:00

Már megszoktuk, hogy a Gran Turismo 5 minden egyes nagy rendezvényen valami újdonsággal rukkol elő: a sorozat szülőatyja, Kazunori Yamauchi az idei Tokyo Game Show-n két új feature-ről is lerántotta a leplet. Bemutatkozik a Gran Turismo Anywhere és a dinamikus időjárás.

A korábbiakban már kiderült, hogy az online lehetőségek fogják képezni az ötödik rész egyik alappillérét - a Gran Turismo Anywhere még tovább erősíti ezt az elképzelést. Hogy miről is van szó? Nagyon tömören arról, amit a név is sugall: bárhonnan elérhetjük majd a My Home menüpontot, vagyis a profilunkat. A szolgáltatás a játék megjelenésével egyidőben fog elindulni, és a gran-turismo.com weboldalon keresztül lesz elérhető, ahova a PSN felhasználónevünkkel léphetünk majd be.

Az alapvető funkciók - levelezés a barátokkal, fórumozás, fotók megosztása és hasonlók - természetesen mind elérhetőek lesznek, mind közül azonban a Remote Races tűnik a legérdekesebbnek. Lényegében arról van szó, hogy bárhonnan versenyezhetünk: ezen a felületen keresztül is képesek leszünk B-Spec versenyeket indítani, akár barátainkkal együtt is. Aki esetleg nem ismerné: a B-Spec módban egy általunk utasított mesterséges intelligencia ül a volán mögött, akinek tempóját és agresszivitását folyamatosan állítgathatjuk. A Remote Races esetében ez utóbbi lehetőség nem lesz jelen, de virtuális sofőrünk tapasztalatgyűjtésére így is remek lehetőség lesz ez.

Ugorjunk a tényleges versenyzéshez, ezzel kapcsolatosan is kaptunk ugyanis új információkat. A speciális futamok között olyanok várnak majd ránk többek között, mint a Karting Experience, az AMG Driving School, a The Stig Challenge, a Jeff Gordon NASCAR School, a Sebastien Loeb Rally Challenge, vagy Gran Turismo Rally - utóbbi részletesebben is bemutatásra került. A klasszikus raliversenyek esetében nem akármilyen megoldásra kell felkészülnünk: nem előre elkészített pályák lesznek a játékban, hanem minden esetben véletlenszerűen generált (!) szakaszokon kell majd teljesítenünk, ezáltal az itiner, illetve a navigátor által nyújtott segítségnek kiemelt szerep jut.

Ha már rali, nem maradhatnak el az extrém időjárási körülmények sem: a negyedik részben látottnál komolyabb formában térnek vissza a havas versenyek. A csapadék persze a hagyományos aszfaltcsíkokon sem fog bennünket elkerülni: immáron száz százalékig hivatalos, hogy bekerült a dinamikus időjárás a játékba, ami első sorban a hosszabb futamokon lesz majd jelen. A dolog nem merül ki annyiban, hogy bármikor a nyakunkba hullhat az égi áldás: változó hőmérsékletre, légnyomásra és páratartalomra kell felkészülnünk, melyek mind befolyásolják majd kocsink viselkedését és tapadását, és persze nem előre letárolt, hanem véletlenszerű körülményekkel kell számolnunk. Az eső megvalósítása egyébként kétség kívül fantasztikus: az előttünk autózók méretes esőfüggönyt húznak maguk után, az ablaktörlő pedig vadul teszi a dolgát a szélvédőn. Yamauchi ennek kapcsán hozzátette, hogy a képfrissítést illetően a konstans 60 frame per szekundum érték a cél, de elképzelhető, hogy ilyen körülmények - 16 autó szakadó esőben - között ezt nem minden esetben tudják majd tartani.

A fentiek mellett szó esett néhány apróságról is. Megtudtuk például azt, hogy a nulláról újraépítve tér vissza az ötödik részbe Laguna Seca, de a sorozat egyik klasszikus fiktív pályája, az eddig még nem látott Trial Mountain sem marad majd ki a felhozatalból, akárcsak az El Capitan. Nagy hangsúlyt fektetett emellett a Polyphony Digital a motorhangok javítására is, és a különleges négykerekűek repertoárja is tovább bővül: olyan járgányok lesznek a játékban, mint a VW Schwimmwagen, a VW Samba Bus, vagy épp a Red Bull Racing főtervezőjével, Adrian Newey-val közösen megálmodott X1 Concept, egy olyan versenyautó, amely fittyet hány napjaink technikai megkötéseire.

...és persze - mint mindig - most is vannak olyan dolgok, amelyeknek már nem maradt hely, vagy éppen idő: Yamauchi szerint sok olyan ötletük van, amit már nem sikerült belegyömöszölni az ötödik részbe, így bizonyos értelemben már a Gran Turismo 6-on is elkezdtek dolgozni.

A Gran Turismo 5 november harmadikán jelenik meg Európában, kizárólag PlayStation 3-ra. A legújabb képeket és trailert lent tekinthetitek meg.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

6 órája

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

10 órája

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

19 órája
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

1 napja
5

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

1 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

1 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

2 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

2 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

3 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

3 napja
21

Heti megjelenések

3 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

5 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

6 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

7 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

7 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

8 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

8 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

8 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

8 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

9 napja
8

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==