Little Nightmares bejelentések - ez történt kedden

Little Nightmares bejelentések - ez történt kedden

ne5hVáradi Dániel2025.06.25. 08:00

Októberben jön a Little Nightmares III. A Bandai Namco sorozatának dedikált streamben derült fény a harmadik epizód megjelenési dátumára, október 10-ét kell bekarikázniuk azoknak, akik kíváncsiak, mivel készül a Supermassive miután a Tarsiertől átvették a munkát. A premierdátum mellé megtudtuk, hogy a játék rögtön 4 kiadásban lesz kapható, a Standard változat mellett találunk egy Deluxe Editiont, egy Mirror Editiont és egy Spiral Editiont is, igaz ez utóbbi kizárólag a Namco boltjából lesz beszerezhető. A fentieken túl új látnivalóval is készültek, egy új trailer mellett egy 10 perces gameplay bemutatót is kaptunk.

Jön a Little Nightmares Enhanced Edition. A széria első darabját az Engine Software hozza el új köntösben PC-re, PS5-re, Xbox Series-re és Switch 2-re, méghozzá a harmadik résszel egy napon, október 10-én. A hivatalos közlemény szerint az új változat nagyobb felbontással, 60 FPS-es képfrissítéssel és javított vizuális effektekkel fog érkezni, az eredeti verzió mentései pedig kompatibilisek lesznek vele.

Bemutatkozott a Little Nightmares VR: Altered Echoes. Az új felvonásról egyelőre meglehetősen keveset tudni, sem a fejlesztőcsapatot, sem a platformokat, sem a megjelenési dátumot nem fedték fel és mindössze egy rövid kedvcsinálóval kell jelenleg beérnünk.

Késnek a System Shock 2: 25th Anniversary Remaster konzolos változatai. A Nightdive Studios újrahangszerelésének a héten kellett volna megjelennie, ezt azonban a friss közlemény szerint csak a PC port esetében tudják tartani. A PS4, PS5, One, Series S/X és Switch átiratok július első heteiben futnak be, ennél konkrétabbat egyelőre nem közöltek.

Bemutatkozott a Pera Coda. A török Elyzio játéka egy izometrikus nézetű narratív kalandjáték lesz, az első információk szerint pedig a középpontjában Isztambul szokatlan újraértelmezése áll majd. Azt egyelőre nem részletezték, hogy a PC mellett milyen konzolokra készül és az első előzetes is inkább a látványvilágot és a hangulatot igyekszik ismertetni.

Új traileren a Dreams of Another. A Q-Games friss előzetessel jelentkezett az egyedi látványvilágú felfedezős alkotásából, amelynek középpontjában a PS VR2 játékmenet áll. A megjelenési dátumot továbbra sem fedték fel, a tervek szerint valamikor idén érkezik PC-re és PS5-re.

Októberben érkezik a Painkiller. A klasszikus FPS a Anshar Studios kezei között készül második eljövetelére, nemrég pedig a megjelenési dátumot is felfedték. Október 9-én fut be PC-re, PS5-re és Xbox Series-re, ráadásul rögtön két változatban, hiszen a normál kiadás mellett Deluxed Edition formájában is beszerezhető lesz.

Egymillió fölött a Rematch. A Sloclap legújabb játéka, a focira fókuszáló Rematch néhány nappal a megjelenése után már egy fontos mérföldkőnél tart. A stúdió ugyanis bejelentette, hogy a június 19-i premier óta már több mint egymillió példányban került értékesítésre.

Xbox változatot kap a Meta Quest 3S. A Microsoft és a Meta együttműködésben érkezik a Meta Quest 3S Xbox Edition, sőt, már meg is érkezett. A 400 dolláros headset limitált készletben kerül a boltok polcaira, a cégek közleménye szerint pedig nincs tervben további további gyártása. A csomagban a virtuális valóság sisak mellett 3 hónap Meta Horizon+ és Xbox Game Pass Ultimate hozzáférést találnak a leendő tulajok.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

Ki mivel játszik?

Bejgli, rántott hal, töltött pulyka, mákos guba, tokaji aszú és jó kis viták az idei GOTY játékokokn a családi asztalnál... Reméljük mindenkinek jól telt a karácsonyi előeste - de adott a kérdés - ki mit talált a fa alatt és ki mivel játszott?

2 órája
13

Gamer365 Karácsony 2025

Az ünnepekre várva elindítjuk a nagy év végi nyereményjáték-sorozatunkat, amiben idén is teljes verziós játékkódokat és csecsebecséket sorsolunk ki közöttetek.

2 napja
402

Meghalt Vince Zampella – ez történt hétfőn

Továbbá: Yakuza Kiwami 3 & Dark Tides, Cronos: The New Dawn, Octopath Traveler.

2 napja
15

Heti megjelenések

3 napja
1

Metroid Prime 4: Beyond

3 napja
33

Blizzard átalakulás - ez történt pénteken

Továbbá: Patapon 1+2 Replay, Marathon, Dragon Quest VII Reimagined, Dave The Diver.

5 napja
7

Gran Turismo 7 - Power Pack DLC

A Gran Turismo már hosszú ideje nem csupán egy autós videójáték-sorozat: maga a PlayStation egyik ikonikus mérföldköve, immár 28 éve. Lássuk, mit tud a SPEC III Update és a Power Pack DLC!

5 napja
14

Túlóra és egyezség - ez történt csütörtökön

Benne: Light of Motiram, PowerWash Simulator 2, Limbic Entertainment, Naughty Dog, Trails in the Sky 2nd Chapter.

6 napja
10

Octopath Traveller 0

Az első Octopath Traveler 2018-ban Nintendo Switch exkluzívként indult, és ezzel a címmel mutatta be a Square Enix a HD-2D grafikai stílust. Vajh az Octopath 0 esetében tart még a lendület, vagy kezd kikopni a varázs? Tesztünkből kiderül!

6 napja
2

Csapdát karácsonyra – ez történt szerdán

Benne: Next Hunting Adventure, Yakuza Direct, Hogwarts Legacy, MINOS: Home A-Labyrinth, Warhammer 40,000: Mechanicus II, Vambrace: Dungeon Monarch, Mega Man Star Force Legacy Collection.

7 napja
8

Bővül a Hollow Knight: Silksong, csúszik a Terminator: Survivor – ez történt kedden

Továbbá: Final Fantasy VII Remake Intergrade, Disciples Domination, Laysara: Summit Kingdom, Quarantine Zone: The Last Check, Sucker Punch Productions.

8 napja
5

Endorfy Solum Studio - mikrofon az arcodba

8 napja

Routine

A Routine megjelenésére közel tizenhárom évet kellett várnunk, azonban a Lunar Software alkotása végül csak kiverekedte magát a fejlesztői pokolból, és valósággal berobbant a képernyőinkre.

8 napja
4

2025 legjobb játékai

A döntés ebben az esztendőben is a Ti kezetekben van: lássuk, melyik lesz idén Az Év Játéka itt a Gamer365-ön!

9 napja
66

Marathon megjelenési dátum, vásárolt a Ubisoft – ez történt hétfőn

Továbbá: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Cult of the Lamb, Divinity: Original Sin II – Definitive Edition, Westlanders.

9 napja
8

Heti megjelenések

2025.12.15.

Super Mario 40: a legőszintébb Mario élményeink

A "Mario 40"-évforduló előhozta a csapatból a nosztalgikus történeteket. A belsős csatornánkon pörögtek a kommentek, nem győztük súlyozni a címeket, hogy kinek melyik a kedvence, vagy milyen más szempont szerint ...

2025.12.14.
14

Zowie a csillaglétrán: perifériák profiktól profiknak

2025.12.14.
3

Genesis - Thor 230 TKL Lite + Boron 500 XXL

A mechanikus billentyűzetek valóban uralkodnak mostanában, és a portfóliókban olyan termékek jelennek meg a piacon, amelyek az olcsóbb szegmenstől, a közepes igényeken át az ultra high-end profik világáig mindent lefednek. A Genesis márkát kifejezetten kedveljük...

2025.12.14.

Terminator 2D: No Fate – csak ha bevégzed

2025.12.12.
8