Nagyjából két évvel ezelõtt volt, hogy a Super Mario Galaxy teszt végén kitértünk arra a szomorú érdekességre, hogy egyrészt csodálatos, hogy micsoda újításokat vitt véghez a Nintendo a három dimenziós platformok terén, másrészt azonban elképesztõen szomorú, hogy senki nem elég bevállalós ahhoz, hogy ugyanebben a mûfajban bármilyen komolyabb darabot készítsen. Most ugyanezt szórol szóra megismételhetnénk, lecserélve persze a három dimenziót két dimenzióra: a New Super Mario Bros jött, látott, és olyan dolgokat csinál, amelyet a 2d-s platformerek régi nagy uralkodása alatt elképzelni sem tudtunk. Kár, hogy ezúttal is egy olyan stílusban alkotott nagyot a Nintendo, ami mögül a többi fejlesztõ már réges rég kihátrált, flashjátékok, indie fejlesztések és a DS segítségével újraélt legendák ide vagy oda.
A New Super Mario Bros Wii (a továbbiakban: NSMBW) a Nintendo DS-en hatalmas sikereket alatott elõdjéhez hasonlóan a klasszikus Mario Bros sorozat elemeinek, háttér-stílusainak, felépítésének, powerupjainak, ellenfeleinek hatalmas keveréke - ebbe a részbe ráadásul egy igen szép adag Mario World-életérzés is bekerült, Yoshival együtt. A játék nem remake-je, nem a Wii felbontására felhúzott átértelmezése a DS-es résznek, hanem egy teljesen új rész. A történetrõl pontosan egyetlen mondatot érdemes írni: a hercegnõt elrabolták, mi pedig kastélyról kastélyra rohanunk, hogy megmentsük. Klasszikus, no. Ahogyan a játékmenet is az, hiszen adott egy világtérkép, ahol a pályák kiválasztása mellett minibosszokkal, apróbb minijátékokkal találkozhatunk (így plusz életekhez jutva), és persze elindíthatjuk a pályákat, ahol a normál helyszínek esetén a pálya végét jelentõ kastély elérése a cél, a nagy kastéllyal jelzett pályákon pedig a helyi fõgonosz legyõzése.
A játék elsõ világa egyfajta bevezetõ. Megismerjük az alapvetõ power-upokat (a gombától, tüzes virágtól késõbb jóval elrugaszkodottabb tuningokat érhetünk el, mint például a lejtõs, jeges terepeken végig hatalmas tempójú száguldást lehetõvé tevõ pingvin-öltözet, a propeller-suit, ami talán az eddigi legjobb repülést lehetõvé tevõ ruha, vagy a DS-es változatban már szereplõ minket mini-Mariová varázsoló gomba), a játék szabályait (ezt talán mondanunk sem kell... a normális méretû Mario az ellenség megérintésétõl vagy a támadó jellegû lövedékektõl meghal, ha pedig speciális powerup hatása alatt áll, akkor elveszíti azt), tehát nagyjából azt, hogy hogyan mennek a dolgok a Nintendo legújabb játékában. Az ezt követõ erõs nyolc világ azonban arról fog szólni, hogy a fejlesztõcsapat szórakozik velünk, és minden egyes pályán egy új játékelemet mutatnak majd be nekünk. Az egyiken kiszámítható tempóban erõsödõ széllökések keletkeznek, majd tûnnek el, a levegõbe emelve, és csúsztatva minket. A másikon végig egy mozgó platformon haladunk majd, amely nem bírja el túl sok ellenfél súlyát - a cél tehát a folyamatosan potyogó lények mielõbbi eltakarítása az útból. Minden világ elsõ felében tehát folyamatosan új és új elemekkel fogunk majd szembesülni (szándékosan nem említünk többet, legyen meglepetés), hogy aztán a késõbbi pályákon az így bemutatott plusz dolgokat kombinálják, alaposan megnehezítve a hétköznapi játékos dolgát.
Megnehezítve? Igen: a New Super Mario Bros Wii tud és akar is igencsak nehéz pillanatokat, perceket okozni a játékosnak. Gyakorlatilag a második világtól kezdve oda kell majd nagyon figyelnünk arra, hogy mit csinálunk, mert másodpercek kérdése, hogy az eddig könnyûnek érzett helyszín két-három egyszerre prezentált különbözõ jellegû akadállyal jelentkezzen, amire általában tökéletes és magabiztos reakcióra lesz szükség, és persze türelemre. Tipikus nagyobb a füstje, mint a lángja pillanat, de a Super Guide is az ilyen nehezebb, a játékstílusunk hibáira könyörtelenül rámutató pályáknál fogja felajánlani a segítséget - miután már igen sokszor elhaláloztunk egy adott pályán. Ekkor elõször megnézhetjük, hogy hogyan is kell megcsinálni az adott részt, majd ha ezek után sem megy, akkor végig is játssza helyettünk a gép - ekkor azonban nem lesz lehetõség arra, hogy az összes érmét valódi formájában szerezzük majd meg. Érmék: a DS-es verzióban bemutakozó rendszer adja az NSMBW szavatosságát is, hiszen amíg a játék szimpla "túléltem, végigvittem" módon egy erõs 6-7 óra alatt teljesíthetõ, addig minden pályán összeszedni a három érmét már az ügyesség mellett kitartást és egy nagy adag gondolkodást is igényel majd, hiszen nem ritkán kell olyan módon használni a játék szabályait, lehetõségeit, amire egy átlagos végigjátszás során nem is gondolnánk.
Multiplayer, több játékos hancúrozás: az új két dimenziós Mario ilyen lehetõséget is nyújt nekünk - errõl pedig a véleményünk rövid, tömör és negatív. A multiplayer során ugyebár maximum négyen ugrándozunk az adott pályán, egyszerre, egymás mellett, egymást megzavarva az ugrásban, akadályozva, néha "megmentve" - a baj azonban az, hogy ez egy nagyon, nagyon furcsa multiplayer ötlet, amelyben többször okozunk mi problémát a játszótársunknak, mint ahányszor valóban kihozzuk a bajból. Nem is cooperatív játék ez, hanem egymás szívatása, a baj pedig ezzel nemes egyszerûséggel az, hogy a platform stílus ebben a formájában nem erre lett kitalálva. A pályák felépítésén néhol érzõdik, hogy igyekeztek több teret engedni arra az esetre, ha kettõ vagy több játékos megy végig rajta, néhol viszont az amúgy is kegyetlen részek egészen elképesztõvé válnak - egy plusz stresszfaktort építve bele az amúgy sem feltétlenül relaxált izgalmakat okozó játékba. Röviden és tömören: meg lehet érteni, ha valakinek nagyon bejön majd ez a játékstílus, mi a magunk részérõl inkább játszunk bármi mást egymás ellen, ha szívatni akarjuk a másikat, és co-op vagy team deathmatch játékot, ha együtt akarunk legyûrni felmerülõ akadályokat, a New Super Mario Bros Wii pedig megmaradhat annak, ami igazából: egy csodálatos tisztelgés egy letûnt stílus nagyjai elõtt, elképesztõ mennyiségû új ötlettel meglocsolva.
Mert igazából ez a New Super Mario Bros Wii: egy izgalmas, nem túl hosszú, cserébe végig változatos platformjáték, folyamatos, látványos megoldásokkal operáló grafikával és infantilis, a klasszikus nótákat feldolgozó és újakat is egyaránt bemutató zenékkel, emlékezetes pályákkal, frenetikus apróságokkal: akiket nem tántorít el, hogy még mindig egy bajszos, kövérkés vízvezetékszerelõ bõrébe kell belebújni két-három játékkal eltöltött délután erejéig, azok nem fogják megbánni, ha megveszik a New Super Mario Bros Wii-t. A többiek számára azonban maradnak az olcsóbb megoldások, a flashjátékok és az indie fejlesztések: ilyen volumenû, ennyi ötletet tartalmazó platformjátékot ugyanis nem találunk a piacon - és egészen a nagy testvér, a természetesen ismét három dimenziós Mario Galaxy 2 megérkezéséig nem is nagyon fog új versenyzõ jelentkezni a képzeletbeli koronáért.
A tesztpéldányt a Konzolok Szervize biztosította, köszönjük!
aki nem szereti a vízvezeték szerelõt az ne játsszon vele
de ez nem azt jelenti hogy szar
KATT!
A legtöbbször az a problémám velük, hogy végtelenül üresek.
86 | 
