A Battlefield: Bad Company első része másfél éve alaposan belecsapott a katonás lecsóba: sikeresen értelmezte át konzolokra a PC-n közel egy évtizede sikeres Battlefield szériát. A recept (látszólag) egyszerű: militáns multipayer csatározás, szigorúan csapatosan, és előre meghatározott feladatok köré fűzve. A Battlefield legalább annyira szól a csapatról és a szakaszról, mint az egyéni teljesítményről, a győzelem kulcsa nem a meggyilkolt ellenfelek magas száma, hanem a választott osztályod képességeinek ügyes használata, és persze az együttműködés a többiekkel. A konzolos Bad Company két ponton változtatott: egyrészt single palyer kampányt adott az eddig kizárólag multis kínálathoz, másrészt pedig némileg egyszerűsítette a játékmenetet. Az első rész sikere után 2010 márciusában jön a folytatás (360, PS3, PC), de az első kóstolóig nem kell jövő tavaszig várnunk - a BC2 PS3-as zárt bétatesztje segítségével egy erős hónapig kóstolgathatjuk az új Battlefield szolgáltatásait. Mi is belekóstoltunk: vaskos tapasztalataink következnek.



Kezdjük talán a legszembetűnőbb elemmel, a grafikával. Röviden: jobb lett, szebb lett, gyorsabb... oké, gyorsabb nem lett, de a jobb és szebb mindenképpen igaz. A DICE Frosbite motorjának 2.0-ás verziója több tereptárgyat, részletesebb környezett, csinosabb effekteket pakol a képernyőre, és az első rész Nagy Újdonságaként bemutatkozó rombolás is látványosabb lett - a támfalak kilövése után az épület szépen magába omlik, ahogy kell.
A vizuális örömök után persze maga a játékmenet a lényeg, ami szintén változott - ha nagyon tömörek akarnánk lenni, akkor azt mondanánk, hogy “komplexebb lett, és nagyon jó így”. Ennyi viszont kevés az újdonságok leírásához, ergo merülni fogunk, tessék kapaszkodni! A béta egy darab pályája (vagy inkább: több szakaszból álló pálya-sorozata), az Arica Harbor egy darab játékmódot kínál, ez pedig a Rush. Az előző részben ugyan még Gold Rush-nak hívták, de a lényeg ugyanaz: szakaszonként két darab ládát felrobbantva (támadók), illetve ezek felrobbantását megakadályozva (védők) kell kiharcolnunk a győzelmet. A támadók adott számú (100, szakaszonként kapnak pótlást), míg a védők végtelen újraéledési lehetőséggel rendelkeznek. Az alapok tehát ugyanazok, de a szabályok némileg változtak, Apróság, de fontos: a robbanóanyag beélesítése kevesebb, míg a hatástalanítása több időt vesz igénybe, rendkívül kiélezett helyzeteket teremtve. Az ellenfelek “felismerése” (piros háromszög jelenik meg a fejük felett, így bárki láthatja őket) is változott, korábban elég volt rálőni valakire, most célzás + külön gomb megnyomása szükséges. Az új rendszer elsőre kissé furcsa, a kijelölésre szolgáló gomb (a Select) elérése pedig nem a legkényelmesebb, de kétségtelen, hogy a DICE szándéka (“az ellenfél mozgásának nyomon követése komoly taktikai előny, dolgozz meg érte”) a játék javát szolgálja.



Az első rész sokat bírált szakasz-rendszere is sokat változott. Mármint: jobb lett. A szakaszok továbbra is maximum 4 fősek (a csapat 12 fős, ami három szakaszt jelent, ugye), viszont a szakaszba való beosztás csak kezdetben automatikus, játék közben a Squad menüpont segítségével bármikor új szakaszba léphetünk át - ha van szabad hely. Az újraéledés helyét is részletesebben választhatjuk meg, indulhatunk a bázisról, vagy bármelyik (élő) szakasz-társunk mellől - ez pedig klassz dolog, a korábbi automatikus squad-respawn simán betett (vagy inkább: kitett) minket mondjuk egy mesterlövész mellé, valahová a Jóisten háta mögé. Ezzel most nincs gond, illetve kisebb gond van vele: ha van a frontvonalban mozgó csapatársunk, rögtön ugorhatunk be mögé, ha úri kedvünk úgy tartja. A szakaszon belüli kommunikáció szintén nagyot lépett előre, dumálás nélkül is egyértelmű jelek adhatunk egymásnak, hogy merre kéne mozogni. Egyetlen gombnyomással kijelölhetjük például, hogy melyik soros objektívát lenne jó mindenkinek támadni, és ha lőszerre, gyógyításra, vagy szállításra van szükségünk, szintén egyetlen gombnyomással tudathajuk a nyűgünket a társunkkal. Apropó, lőszer, és gyógyítás: ezek is másképp működnek, mint korábban. Az egyszer használatos egészségügyi csomagok és muníció-pakkok a múlté, a földre szórt cuccok egyfajta ideiglenes töltőállomásként funkcionálnak, azaz bárki kap belőlük, aki a közelükbe megy. Ennek megfelelően ugrott az öngyógyító injekció lehetősége, emberünk (elég lassan) magától regenerálódik, a gyógyszeres csomagok ezt a folyamatot gyorsítják fel jelentősen.