[Összefoglaló] Avengers: War Table #2
Eddig 11 hozzászólás
sQr
2020. July 29.
Wednesday 16:45


A Crystal Dynamics és az Eidos Montréal csapata újabb War Table közvetítéssel jelentkezett. A műsorban természetesen a Marvel’s Avengers projektjük jövő hónap elején kezdődő zárt és nyílt próbakörei kerültek a középpontba. Ehhez odafent egy rövidebb, lentebb pedig egy hosszabb összefoglalót tudunk ajánlani.



Augusztusban tehát minden platformon betekintést nyerhetünk az év végén megjelenő játékba. Természetesen az előrendelők húzhatják magukra először a köpenyeket, majd a hónap végén már a PlayStation, Xbox és PC platformok tulajdonosai is egyaránt beállhatnak a Bosszúállók közé. A BETA körök pontos időszakai a következők szerint alakulnak.

+ PlayStation előrendelők számára | Augusztus 7 - 9
+ Xbox és PC előrendelők számára | Augusztus 14 - 16
+ Nyílt béta PlayStation platformon | Augusztus 14 - 16
+ Nyílt béta minden platformon | Augusztus 21 - 23



A műsorban leleplezték az első olyan karaktert is, akivel majd a megjelenést követően fog bővülni a csapat: Clint Barton, vagyis Hawkeye (Sólyomszem) köszön be a fenti rövid mozgóképben! A tervek szerint ezek a kiegészítő tartalmak teljesen ingyenesek lesznek az alapjáték vásárlói számára.

A Marvel’s Avengers 2020 szeptember 4-én érkezik PlayStation 4, Xbox One és PC platformokra. A következő generációs változatok a next-gen masinák megjelenéséhez lesznek igazítva.

Jul 30., Thursday 14:27 #11
Ez mennyire erőltetett hulladéknak néz ki.
Nem kapok privát üzeneteket az oldalon, ne is írj! :)
[11] Ákos23
Jul 30., Thursday 14:09 #10
Kíváncsi leszek összejon e nekik ami a destinynek, divisionnak eléggé felemásan. 18 warzone lesz az elején ami szép szám kíváncsi leszek mennyire lesznek különbözőek, újra játszhatók, hosszúak stb és remélem tényleg rendszeresen jön majd tartalom.
[48] soliduss
Jul 30., Thursday 12:36 #9
Végignéztem még egyszer a fenti videót... lesz itt tartalom a bétában rendesen.... single- online/coop így úgy csavarva keverve...

Szerintem sokaknál ez lesz a vízválasztó.
[51] Dude
Jul 30., Thursday 11:06 #8
Válasz soliduss (#6) üzenetére
Úgy néz ki nem lesz sajnos
Gamer for Life (X Live,Nintendo ID, boardgamegeek: DudeHUN, PSN: DudeHUN2364) Bah-weep-Graaaaagnah wheep ni ni bong
[27] arpi0912
Jul 30., Thursday 9:59 #7
A nyílt bétát kipróbálom mert kíváncsi vagyok rá milyen lesz gyakorlatban. Aztán majd meglátom.
[48] soliduss
Jul 30., Thursday 9:54 #6
Arról nem tud valaki infót ,hogy 1 gépen lehet e majd ketten játszani???
[10] Daniel San
Jul 30., Thursday 8:03 #5
Válasz szasza10 (#3) üzenetére
És ez a látvány jelen generációs, így is veri az x szériás khm halót
[10] Daniel San
Jul 30., Thursday 8:02 #4
Ha nem is első nap, de karácsonykor jól leakciózva tuti magamévá teszem. Addig hagyok időt nekik patchelgetni
[21] szasza10
Jul 30., Thursday 0:56 #3
Ez egy nagy költségvetésű mobilos játék.. Egy sínen mozogsz, aztán robban körülötted minden. A slusszpoén, hogy még szarul is néz ki.
PSN ID: playabrition (ps4-ps3-psvita)
[48] soliduss
Jul 16., Thursday 10:24 #2
Válasz Ákos23 (#1) üzenetére
Szerintem mindenkinek

A bosszuállók név már kezd picsit lecsengeni..... ha ez a végjátékkal egy időben jött volna... húúú akkor szerintem a sok casual simán megvette volna mint anno a Sega által tolt Mozigameket.

ebből kell egy béta annyi szent én olyan 6-7 pont közé várom... ami nem rossz.... csak így számomra ugrik a premier windowból.
[11] Ákos23
Jul 15., Wednesday 18:01 #1
Biztos kipróbálom, de az 1. war table kicsit csalódás okozott, kíváncsi leszek milyen mozgásban.
Friss hírek

1086 | [Maradj otthon és nyerd meg!] West of Dead (PS4)

Mindannyiunk életén nyomot hagy a jelenlegi helyzet. A felelős játékos otthon marad és pozitívan tekint a jövőbe, mi pedig a Gamer365-nél azon fáradozunk, hogy jó kedvvel töltsük együtt az időt, és ne lankadjon játékos kedv. Ron Pearlman jön, és lekapja az arcodat! West of Dead - PS4!

31 | Gamer365 Podcast 2020 június - The Last of Us 2 távSpeciál

Bár felvettük már pár napja, most már elérkezettnek látjuk az időt - valószínű te is a végére értél már a Last of Us 2-nek, ha a játék érdekelt, és rajtatartottad a szemed a megjelenésen. Spoileresen beszélgetünk az idei év egyik legizgalmasabb játékáról.

10 | The Last of Us Part II - innen indulj!

A Last of Us Part II az év talán egyik legjobban várt megjelenése, amelyet hihetetlen várakozás, felfordulás és fogadtatás övezett. Összeszedtük nektek egy helyre a legfontosabb tartalmainkat, ha a játékkal kapcsolatban szeretnél információhoz jutni, vagy a fórumtársakkal kibeszélni a látottakat.

pc,xbox1 7 | The Falconeer: Series X nyitócím

Tomas Sala különleges projektje már biztosan az elsők között lesz.

pc,xbox1,ps4,wiiu 1 | G.I. Joe: Operation Blackout bejelentés

A Hasbro akciófigurái ismét digitálisan folytatnák a háborút.

0 | Embracer Group: 8 stúdiófelvásárlás

A THQ Nordic kötelékében többek között a Metro széria alkotói.

pc,xbox1,ps4 15 | Control Ultimate Edition: bejelentés

Az alapváltozatokat viszont nem lehet majd ingyenesen frissíteni.

pc,xbox1 1 | Second Extinction: War Effort trailer

A csatákat megnyerheti három ember is. A háborút viszont nem.