Abban talán egyetértünk, hogy a Breath of the Wild a Nintendo egyik legmerészebb, legnagyívűbb vállalkozása az elmúlt években. De ha teljes mértékben mellőzni szeretnénk a szubjektivitás látszatát: az eladásokból, a játék köré épült community méretéből is szépen látszik ez. Vagy akár abból is, hogy a történelemben először folytatást kap egy Zelda epizód és hogy az előzmények taglalására is külön játékot dedikáltak. Ami ugye nem titok, hogy egy Musou - a világ japántól nyugatibb részein ilyen meg olyan Warriors (Dynasty vagy Samurai leginkább). De különböző sikeres, főleg japán játékok is kaptak már musou mellékszálat, mint például a Dragon Quest vagy a One Piece. (vagy akár a pre-BotW Zeldák olvaszótégelyéből létrejött Hyrule Warriors) De mielőtt beleugranék a stílus gyorstalpalójába, nézzük meg, mi a két világ legnagyobb közös osztója.



A Legend of Zelda játékoknak három igazán fontos összetevője van: a felfedezés, a puzzle fejtés és a harc. Eme legutóbbi a Skyward Sword érkezéséig bátran állíhatjuk, hogy egyfajta dísznek volt a játékban. Hogy a nagy felfedezés közben ne unatkozzunk annyira: tessék itt van pár mob, odaállnak eléd, kérik a fülest, aztán tiszteletteljesen megdöglenek. Még a bossharcok is inkább egyfajta kirakós-játékok voltak, semmint a reflexeink és ügyességünk erőpróbái. Ezzel szembe a Musou kizárólag a harcra fókuszál, abban is leginkább arra, hogy látványos ütközeteket tárjon a szemünk elé.



Teszi ezt afféleképp, hogy egy nem túl bonyolult térképre kihelyez mondjuk 1500 ellenfelet (körülbelül 100-as lélekszámú csoportokra felosztva) majd adagolja az objektívákat, hogy mikor merre kéne menni tömegpusztítani. Maga a tömegpusztítás viszonylag primitív: a moboknak nincs sok esélye megtámadni téged, rettenetesen túltápolt (hogy mondják magyarul, hogy overpowered?) vagy velük szemben - így a kihívást egyedül a csapatkapitányok és a boss-ok jelentik, akik egyfelől hajlandóak visszaütni, másrészt nem dobják fel a csülköt három maflás beérkezését követően. Persze a harcok között lehetőséged van nagyokat fejlődni, meg elvinni a kovácshoz a harci díszt, hogy még erősebb lehess és még hatékonyabban legyél képes irtani a szerencsételen magatehetetlen ellenséget.



No, ez a recept találkozott most a Breath of the Wild színházának kellékeivel, illetve egy kicsit akkurátusabban: a 100 évvel a Breath of the Wild cselekménye előtti Hyrule-al. Még bőven Kalamajka Ganon előtt vagyunk, de a Jelenések Könyvében leírtak pedig lassan, de biztosan elkezdenek beteljesedni. A sztorit szerintem mindenki ismeri, aki játszott a BotW-al: Ganon csatlósai egyre nagyobb számban képviseltetik magukat a királyság földjein, majd ebből valahogy oda fogunk kilyukadni, hogy uralma alá hajtja a világot. Az Age of Calamity ebből a “valahogy” részre fókuszál.



Nézzük, hogy néz ez ki a gyakorlatban: ha esetleg a képekről és a videokról ez nem lenne teljesen egyértelmű, akkor most megerősítem: az Age of Calamity teljes mértékben a Breath of the Wild assetjeit használja. Legyen szó a karaktermodellek és animációik túlnyomó többségéről, a UI-ról, a hangokról/zenékről, de még a pályákon végigrohanva is akarva-akaratlanul elkap bennünket a “vótmá” érzés. Omega Force-ék konkrétan fogták a BotW hatalmas térképét, kiválogattak néhány helyszínt, felhúzták rájuk a látható és láthatatlan falaikat (mikor mit), megszórták őket mobokkal és tádáá. Szóval azzal nem vádolhatjuk őket, hogy a lelkük mélyén kártyékony méretűre duzzadt kreatív energiáikat itt vezették le.



Ha pedig arra vártál titokban, hogy a Nintendo beavatkozásával majd egy icipicit jobb lesz majd a musou formula, hát… ki kell ábrándítsalak. Bár technikailag úgy-ahogy rendben van a játék - értsd: viszonylag riccenésmentesen történik a nagyszámú ellenfélarzenál ritkítása, ami egy ilyen (mai szemmel nézve) gyengécske hardver alatt már egyfajta eredmény, de azért akadnak szemöldökráncoló momentumok szép számmal. Például a randomszerűen pop-up-olódó ellenfelek, beakadó kamerák nagyban rontják az élményt - ami önmagában is sajnos… na, hát hogy mondjam ezt asszertíven: nem egy top kategóriás élmény.



Maga a tömegoszlatás ideig-óráig nyújt csak némi élvezetet, ezt is többnyire addig, amíg betanulod a kombókat (nyugi kétféle támadás kombinációiból nincs túl nagy variációhalmaz). A kapitányok (leginkább Moblinok, óriási Bokoblinok) nagyjából ugyanazzal a mozgáskultúrával rendelkeznek, felülkerekedni rajtuk ugyanúgy kell mint az összes többin, így a harc relatíve hamar unalomba fullad. Erre most mondhatnám, hogy segít a kis adagokban történő fogyasztás, de egészen őszintén: a Bayonetta után 10 évvel - ahol az ütközeteket sikerült változatosra és élvezetesre komponálni - ez nem eredmény. Meglepő módon amúgy a térképen egyes fejezeteket követően megnyíló mellékküldetések működnek a legjobban: itt általában rövidebb, lényegretörőbb feladatokat kapsz, amit ráadásul a megadott időkeret jó feszessé is tesz.



Külön bosszantó, amikor egyes csapatok elvesztik a motivációjukat és csak szépen katonásan állnak egymás mellett a semmibe meredve, miközben tőlük 20 méterre éppen hamburgerpogácsát szeletelek a társaikból. De az igazán mélypont, amikor a Divine Beast-eket irányítva kell kiritkítani az ellenfelek garmadáját, majd amikor odapirítasz valami bölcs lézersugarat, látod, hogy a papírmasé ellenfelek három animációs fázisban csont egyszerre összeesnek… igazán kiábrándító.



Maradt hát a történet, ami annak ellenére, hogy a végkimenetellel tisztában vagyunk, néhol egészen izgalmas tud lenni. A két csatát összekötő kis átvezető animációk igényesek, néhol viccesek és jól is festenek. Ezek miatt igazán érdemes leemelni a polcról az Age of Calamity-t, persze leginkább abban az esetben, ha három éve rabul ejtette a szíved a Breath of the Wild.

A Hyrule Warriors: Age of Calamity tehát továbbra sem több, mint egy felemás fanservice, amely bár rövidke etapokban kellemes kis fogyasztmány, összességébe nézve viszont nem több egy erős közepesnél. A történet és a setting továbbra is világbajnok: nemhiába dolgozott vele évekig a Nintendo világbajnok csapata, viszont a játék maximum az öltözékében királylány. Ha ezt vártad tőle és (gyaníthatóan) BotW rajongó vagy, akkor nem is kérdéses, hogy beszerzed, de ha azt vártad, hogy a Nintendo majd gatyába rázza a musou műfajt, csalódni fogsz.

6/10

Hyrule Warriors - Age of Calamity
Platform: Switch
Kiadó: Nintendo | Fejlesztő: Omega Force
Megjelenés: 2020. 11. 23.