Vannak szinte törvényszerű dolgok a játékiparban: a Sony és a Microsoft rendre oda-odaszúrkál egymásnak, a fanbase makacsul kap az egyébként AB oldalhoz lojális fejlesztők megnyilvánulásaira, a retro hullám pedig lassan már az ég lábait nyaldossa.

Szinte nincs olyan év (na jó, kettő) sem, amelyikben ne érkezne valamiféle Wipeout-szerű őrült futurisztikus árkád száguldás akár antigravitációs, akár földhöz ragadtabb formában és ezekben az indie próbálkozásokban általában egyvalami biztosan közös: az ős Psygnosis-féle Wipeout babérjaira próbálnak törni, vagy legalábbis újragondolni a 90’-es évek nagy öregjének XXI. Századi mivoltát. Formula Fusion, PACER, Redout, BalisticNG, Velocity G, Trailblazers – mindegyik újító szándékkal vágott neki ennek a küldetésnek és egyik-másik sikerrel is vette az akadályt – vajon az új kihívó, az Antigraviator hogyan teljesít majd a többiek össztűzében?



“Mindenki Wipeout akar lenni, de az csak keveseknek sikerül” – állítja az ősi karantén közmondás. Pedig az Antigraviatorban szinte megvan minden, hogy az legyen, feszes, tempós (néhol túlontúl gyors), gyönyörű, fényes, és észvesztő sebességérzetet produkál, szóval ha kiszárad a szemed, vagy épp ellenkezőleg, sírni kezdesz a gyönyörtől és az egész szinte földöntúli dörzsölésbe megy át – akkor ezt nem a mátrix hiteti el veled, tényleg jöhet a szemcsepp. A 2200-as években ugyanis a versenyzés már rég nem arról szól, hogy 100-as oktánszámú üzemanyagot, vagy tiszta elektromos energiát töltesz-e az aszfaltot koptató autókba, hanem hogy az újonnan terraformált bolygóknak köszönhetően vagy-e olyan tökös legény, hogy a szinte már követhetetlen száguldásba kapaszkodva lenyomod a fizika törvényeit.



Az Antigravitációs kupa nem szól másról, mint a hat bolygót átívelő, mintegy tizennyolc track teljesítéséről (36, mert reversed opció is van) afféle death race stílusban: vannak gyorsító és lassító sávok, felvehető powerupok, melyek közt akadnak mások szabotálását elősegítő cuccok (aknák, hőkövető rakéták), vagy a rivális előtti pályaszakaszt romboló/megváltoztató extrák is. A pályaszakaszokat amúgy nem csak megváltoztatni lehet, az ügyeskedők a kerülőutakat is bejárhatják – igaz, ehhez azért már terminator skillek is szükségesek, hogy valaki előnyt kovácsoljon belőlük. A felvehető extrák egyébként jópofák, az elektromossággal, füsttel és vízzel operáló trükkök közül az utolsó például le is lassít és az átfolyó víztömeg átmeneti látásproblémákat is okoz (értsd: a sebesség mellett a fénytörés miatt látni is alig lehet néhány másodperc erejéig).



A kampány módban lehetőség van mindegyiken jutalom fejében végigmenetelni, így aztán egész szép járműparkra tehetünk szert, amit kedvére bővítgethet (ezzel csak óvatosan, hatása van a Grav teljesítményére), festegethet és matricázhat mindenki. A különböző játékmódok közül a manapság szép lassan visszakúszó splitscreen érdemel még említést, bár itt a látvány egy picit érezhetően finomabb adagolásra vált. Apropó, a játékot az Unity engine hajtja, láthatóan teljesen gondmentesen: X-en reccenésmentes a száguldozás az effektek, és a felbontás ellenére, így az élmény és az érzés szinte tökéletes, egy picit talán túl steril is.



A helyszínek változatosak, a neonfényekben villódzó area egyértelmű tisztelgés a ’80-as évek előtt, a futurisztikus környék pedig szépen átíveli az egyébként hibátlan stílusérzékkel megtervezett helyszínt a XII. Századba. A probléma inkább az irányítással van, mert azt bizony gyakorolni kell: nem lehet szépen és finoman, előbb-utóbb mindenki rájön majd, hogy az Antigraviatort csak agresszíven, mindent és mindenkit letojva, a kanyarokat és útvesztőket valamiféleképp memorizálva lehet megnyerni. Rá lehet érezni, de nincs olyan finom irányítás, hogy döntöm a hajót, kitolom a seggét a kanyarokban, aztán hagyom visszatáncolni: itt kérem taposni kell akkor is, ha időt töltünk pattogással a falon úgy, mint száguldva a keszekusza, hullámvasút-szerű pályák centrális erőterében, ez pedig nagyon frusztráló tud lenni egy idő után (melyen nagyon a játék zenei világa se segít - valahogy a lábemelgetős techno nem igazán találja az utat a hallójáratok simogatásához).



700km/h felett észre sem veszed, hogy elhagyod a valóságot – való igaz, ráboostolni a szemfolyó sebességre azért ,hogy megúszunk egy sziklalavinát, miközben már a következő piruettre készülünk, néha már emberfeletti reflexeket kíván. A játék eközben meg se reccen, csak teszi a dolgát: szórakoztat és megérdemelten tolja az adrenalint az arcodba, hogy megpróbálja utolérni a Hi-Octane és Wipeout páros spirituális kiteljesedését. Nincs miért szégyenkeznie.

7/10

Stinger

Antigraviator | Platform: Xbox One(X) (tesztelt), PC (Linux is!), PS4 |
Kiadó/fejlesztő: Iceberg Interactive / Cybernetic Walrus |
Megjelenés: 2020. május 1.